A nemzetközi életvédő körökben igen népszerű szívdobbanás-szabály hazai bevezetését követően fellángoló vitában liberális véleményvezérek és abortuszpárti szervezetek előszeretettel hangoztatták azt a közkeletű, ám nehezen alátámasztható véleményt, mely szerint a hasonló intézkedések valójában nem csökkentik a magzatgyilkosságok számát. Megvizsgáltuk, igazuk van-e és arra jutottunk, hogy a valóság az állításaikkal éppen ellentétes.
A szívhangszabály hazai elfogadását követően felerősödött az abortuszpártiak és életvédők közötti vita Magyarországon is. Míg utóbbiak ünnepelték az emberi élet védelmében született döntést, előbbiek jellemzően indulatos kirohanásokat produkáltak a közösségi oldalakon és liberális-baloldali sajtótermékekben. A hazai életvédők kiemelkedő személyiségei egymás után üdvözölték a lépést és hasonlóan fogalmaztak a keresztény egyházak képviselői is.
A vita során a magzati életek kioltását elfogadó tábor tagjai rendre hangoztatták vélekedésüket, miszerint „az abortusz szigorítása nem csökkenti az abortuszok számát”. Véleményükkel ugyanakkor ellentétes képet fest a valóság. A tisztánlátás kedvéért érdemes leszögeznünk azt is; a hazai abortuszszabályozás nyugati mércével mérve is a megengedők közé tartozik. Szigorról beszélni tehát alapvetően is felelőtlen fogás. Az abortuszpártiak megfogalmazásával szemben ráadásul most sem szigorodott a szabályozás – mindössze annyi történt, hogy a magzatelhajtást fontolgató anyának ezután megmutatják a gyermekéről készült ultrahangfelvételt, vagy kihangosítják gyermeke szívverésének hangját.
Azaz az édesanya szembesülhet vele, hogy a méhében nem valamiféle „sejtcsomó” növekszik, hanem
így a döntése nem valamiféle egészségügyi beavatkozásra vonatkozik, hanem egy élet megtartásáról vagy kioltásáról kell döntenie.
Az abortuszpártiak érvelése azonban a legfőbb tartalmi ponton is hibás. Azt állítják, az abortuszszabályozás egyes elemeinek szigorítása, illetve életpárti intézkedések nem okozzák az abortuszok számának tényleges csökkenését (magyarul nem mentenek meg emberi életeket és nem előznek meg nők tömegeinél későbbi pszichés problémákat) – külföldi tanulmányok azonban ennek ellenkezőjét igazolják. Vagyis van értelme az élet értékét felismerő kormányok számára életpárti döntéseket hozni.
A Kaliforniai Egyetem kutatása alapján például azok a nők, akik az USA egyes tagállamaiban kifutottak a határidőből, vagy jelentősen megközelítették azt (a tagállamok saját hatáskörben alkothatják meg a részletszabályokat, ezért eltérő, hogy a várandósság hányadik hetéig engedélyezik területükön az abortuszt), jellemzően végül életet adtak gyermekeiknek.
Diana Greene Foster egy cikkében pedig rámutat: azokban az országokban, ahol valamilyen formában legálisan elvégezhető a terhességmegszakítás, azon nők fele, akiktől eltérő okoknál fogva megtagadták a beavatkozást, végül világra hozta gyermekét (másik felük jellemzően külföldön kérte a magzatgyilkosság elvégzését). A szerző rámutat arra is: azok az államok, amelyek olyan törvényeket fogadnak el, amelyek megnehezítik az abortuszellátáshoz való hozzáférést, hasonló mintát mutatnak.
A klinikák bezárásához vezető abortuszkorlátozások, továbbá az abortuszellátás állami biztosítási fedezetének megvonása és egyéb intézkedések
Amikor a változó abortuszszabályok kikényszerítették a 41 texasi abortuszklinika közül 19 bezárását, a következő évben az abortuszok aránya 13 százalékkal csökkent az államban. Hasonlóképpen bizonyított az is, hogy a klinikák környezetében szolgáló életpártiak (akik a magzatokért és édesanyákért imádkoznak, vagy a klinika működése ellen tüntetnek) puszta jelenléte miatt is sokan gondolják meg magukat. A mozgalom (40 Nap az Életért) már Magyarországon is jelen van és évente két alkalommal folyamatosan imaszolgálatot lát el a Semmelweis Egyetem egyik klinikája előtt.
Azokban az országokban, ahol az abortusz illegális, a várandósságok 48 százaléka végződik magzatgyilkossággal, szemben azokkal, ahol a beavatkozás legális és 69 százalék az arány.
Candace Stewart írásában hangsúlyozza: amerikai példákon egyértelműen látható, hogy az életpárti szabályozású államokban még akkor is alacsonyabb az abortuszok száma, ha azokat a nőket is számításba vesszük, akik átlépik az államhatárt annak érdekében, hogy várandósságuknak véget vessenek. Ő kifejezetten azt vizsgálta, hogyan alakult a beavatkozások száma egy egy új, az életet védeni szándékozó állami lépést követően.
Számos, szándékosan nem életvédő szervezetek által közölt tanulmány vizsgálata alapján Stewart fontos megállapításokat tesz. Ezek között van például, hogy az abortuszok legalizálása nagyobb szerepet játszott a tizenévesek szülési arányának csökkentésében a ’60-as és ’70-es években, mint a fogamzásgátláshoz való hozzáférés lehetőségének kiterjesztése, illetve az is megállapítást nyert, hogy az állami finanszírozás korlátozása csökkentette az abortuszok számát, ezzel párhuzamosan pedig nincs bizonyíték arra, hogy növelte volna az illegális abortuszok számát. Stewart rámutat arra is; amikor Észak-Karolinában elfogyott az abortuszra szánt állami forrás, az államban csökkent az abortuszok száma és nőtt a születések száma.
De egyértelműen kiderül az is, hogy
Azt követően például, hogy Mississippi két orvoslátogatáshoz és hosszabb gondolkodási időhöz kötötte az abortuszt, nőtt a megtartott magzatok aránya. De még az a szabályozás is, melynek keretében Utah állam (mindössze) 72 órányi gondolkodási időt kért a hölgyektől, azt eredményezte, hogy csökkent az abortuszok száma.
Magyar vonatkozásban fontos fejlemény, hogy tanulmányokkal igazolható: ott, ahol (hasonlóan a friss hazai szabályozási elemhez) bevezették, hogy az orvos megmutassa a anyának a babájáról készült ultrahangképet, kis mértékben, de statisztikailag szignifikáns módon nőtt azon várandósságok aránya, amelyeket az anya végül nem szakított meg.
Az abortuszpárti aktivisták és megmondóemberek egyébként egy, a WHO-val és az abortuszokból óriási vagyont felhalmozó Planned Parenthood klinikahálózattal kapcsolatban álló intézet tanulmányára hivatkoznak előszeretettel. Ennek szépséghibája, hogy a Guttmacher Institute Lancet-ben publikált tanulmányra még maga az ENSZ is spekulatív dokumentumként utalt, ami ráadásul tele van módszertani hibákkal. Szerzői az egyes országok adatainak összehasonlításakor például eltekintenek olyan – a témában meglehetősen releváns – tényezők vizsgálatától, mint a fogamzásgátlók elérhetősége a lakosság számára, vagy éppen a szegénység mértéke az adott társadalomban.
A „tanulmány” pusztán a szigorúbb és megengedőbb abortuszszabályozással bíró országokban végrehajtott terhességmegszakítások számait hasonlítja össze, ráadásul úgy, hogy számos régióból egyszerűen nem állnak rendelkezésre egzakt adatok – arra hivatkozni tehát tudománytalan lépés, pusztán kommunikációs célokat szolgálhat.
„Sok gyermek menekülhet meg ennek köszönhetően” – magyar életvédők a kormány döntéséről
Életmentés és szemléletformálás egyszerre az a friss határozat, amely a baba szívhangjának meghallgatásához köti az abortuszról való döntést, hangsúlyozzák a Mandinernek a magyar életvédő mozgalom kiemelkedő alakjai. Hozzáteszik, most végre a gyermek is üzenhet a szüleinek. Bővebben...
A cikk írásához segítséget nyújtott az Axióma szerkesztősége. Köszönjük!
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay
Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, hogy a szóban forgó szervezetek megrendelésre jönnek létre, a működésüket külföldről finanszírozzák, és pénzelőik még azt is meghatározzák, hogy milyen eredményeket hozzanak ki a kutatásaikból.
A publicista nem kímélte a liberális lapokat.
Az abortusz ma a harmadik leggyakoribb halálozási ok Magyarországon.
Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.
A támadás elhárításán informatikusaink folyamatosan dolgoznak, az olvasóinktól elnézést kérünk a kellemetlenségekért.
Az Amnesty International Magyarország bevétele 465,673 millió forintra nőtt (2023-hoz képest), és az adózás utáni eredménye 11,6 millióról 20,4 millió forintra emelkedett.
A magyar válogatott világbajnoki selejtezőire is kitért.
Kecskeméten visszajött az a kevésbé szimpatikus Magyar Péter, aki már többször megmutatkozott a sajtótájékoztatókon.
