„Óriási hibának tartom a magyar szavazók lenézését” – Ujhelyi István a Mandinernek

2022. április 08. 19:30

Vidéki gyerek vagyok, ismerem ezt a világot, a Fidesz ezerszer jobban érti a választók érzéseit, mint az ellenzék – mondja az MSZP politikusa, aki országjárásra indul, hogy megértse a jobboldali szavazókat. A szocialista EP-képviselőt a választási eredményről kérdeztük.

2022. április 08. 19:30
null
Pálfy Dániel Ábel

Mi történt a választáson? A Mandiner a magyar nyilvánosság neves szereplőit kérdezi meg új sorozatában a választás tanulságairól. Újabb interjúalanyunk: Ujhelyi István, az Európai Parlament MSZP-s képviselője.

***

A vasárnapi nyilatkozatai alapján úgy tűnt, nem erre számított. Meglepte a választási eredmény?

Kincstári optimizmus is van az emberben a kampány idején, ilyenkor visz előre minket a lelkesedés. De az első politikus voltam az eredményvárón, aki a Fidesz győzelmét követően azt mondta: „Hát, akkor egy erős ellenzékként kell, hogy folytassuk!”.

Mi az oka a Fidesz-KDNP újabb kétharmados győzelmének, ami látszólag még a jobboldali szavazókat is meglepte?

Unalmas lenne, ha most felsorolnám, mennyire lejtett a pálya, ezt mindenki gondolja hozzá a mondandómhoz. Tény ugyanakkor, és ezt önkritikusabban be kell látnunk, hogy

a Fidesz ezerszer jobban kutatja, érti a választói viselkedést, és reagál az emberek érzéseire. Ezt nevezhetjük profizmusnak is.

De fontos szerepe van ebben az elmúlt évtizedben végrehajtott építkezés, amelynek eredményeként a legkisebb településen is ott van a Fidesz egy csápja. Az ellenzék pedig ismét beragadt a saját buborékjába. Háziversenyt folytattunk, hogy kinek van több lájkja az összefogáson belül! Én többször kísérletet tettem arra, hogy kitörjek ebből. Nem véletlenül mentem el örömmel interjút adni a Mandinernek, és jártam rengeteg pár ezer fős településen, de mégsem sikerült. Utólag azt mondom, hogy a Fidesz győzelme adott volt. A kormánypárti és ellenzéki arcokon egyaránt látható meglepődés szerintem a kétharmados győzelemnek szólt.

Ez pedig az utolsó hetekben folytatott fideszes kampány eredménye, amely önmagukat békepártiként, az ellenzéket pedig a háború támogatójaként állította be. Elképesztően aljas és hazug, de el kell ismerni, hogy zseniálisan eltalált és profin kivitelezett propaganda volt ez, amire a mi kampánystábunk nem tudott válaszolni. Vissza lehet nézni, két héttel a választások előtt minden szereplésemet azzal kezdtem, hogy „nem küldhetünk katonákat”. Huszonkét éves fiam van, eszem ágában sincs az orosz tankok alá lökni. Valószínűleg az egész ellenzéknek ezt kellett volna kiemelnie, hogy ezt ellensúlyozzuk.

Több ellenzéki politikus azonnal a miniszterelnök-jelöltjüket, Márki-Zay Pétert tette felelőssé a vereségért. Egyetért velük?

A Fidesz bázisát a volt jobbikosoktól egésze a volt szoci szavazókig tartó óriási tábor alkotja, amelyet a propagandagépezetnek köszönhetően az Orbán Viktor kormányzóképességébe, tévedhetetlenségébe vetett hit tart össze. A másik oldalon nincs egy tábor. A másik oldalon rengeteg zászló van, sok zászlótartóval, és ennek a közösségnek nem tudott kialakulni egy vezetője, pedig

MZP óriási terepmunkát végzett. Hibának tartom az ő nyakába varrni a vereséget.

Inkább nézzünk mindannyian magunkba. Ezért a kampány végén nem álltam le, hanem egy elkezdtem egy rendhagyó sorozatot: megyek, járom az országot és Miskolctól Székesfehérvárig mindenhol kiülök egy kempingszékkel egy központi térre, és beszélgetek az emberekkel. Jobboldali, fideszes szavazókkal éppúgy, mint ellenzékiekkel. Arról, hogy hogyan tovább.

Azt mondta, a másik oldalon nincs egy közös tábor. Nem lehet, hogy ez volt a vereségük oka?

Mi soha nem leszünk egy olyan nagy tömb, mint amit Orbán épített a sok kisebb pártot – a kisgazdáktól a KDNP-n keresztül az MDF-ig – és a polgári köröket maga alá gyűrve. Ezt a tömböt egyedül Orbán Viktor tartja össze, nélküle szétesik. A mi oldalunkon nem hiszem, hogy lenne értelme várni egy „messiásra”, aki ezt az egész tábort eggyé kovácsolja. Nem, nekünk egy normális koalíciós ellenzéki többpártrendszerben kell együttműködni.

Az MSZP, amely egykor a Fidesz ellenfele volt, óriási szavazótáborral és szervezeti háttérrel rendelkezett mára egy kispárttá zsugorodott. Mi lesz a pártjával?

Újjá kell építeni a pártot. A kapcsolatrendszerét, a megjelenését a szervezeteit. De ez az egész ellenzéki oldalra igaz, mert az ellenzéki oldalnak együtt kell gondolkodnia a jövőjéről.

Az ellenzéki együttműködést nem szabad kidobni, mert a választási vereség ellenére ez nem teljes kudarc!

Szinte nulláról elkezdődött egy építkezés, egy csomó olyan cölöpöt levertünk, amelyekre most lehet tovább építkezni. Folytatni kell az ellenzéki együttműködést.

A szocialisták elmúlt években látott pályáját tekintve a megszerzett kilenc mandátum azért nem olyan rossz eredmény. Egyetért?

Ennek azért van egy komoly háttere. Szerintem a szervezeti háttér, az aktivistahálózat, az infrastruktúra szempontjából és energiáiból az MSZP tette a legtöbbet az ellenzéki kampányba. Ezért nincs is olyan ellenzéki megszólaló, aki ránk mutogatna.

Elképesztő munkát végeztek az aktivistáink, nagyon köszönöm nekik!

Ennek az eredménye az, hogy az ellenzék méretéhez képest ez egy komoly, tisztességes frakció, tehát lesz esélyünk megmutatni magunkat.

Az ellenzéki oldalon, főleg az úgynevezett értelmiségi holdudvarban elkezdődött a szokásos mantra, a választók hibáztatása, lehülyézése. Mit szól ehhez?

Én is vidéki gyerek vagyok, Biharban, Berettyóújfalun születtem. Édesapám világ életében falusi háziorvos volt, én tudom, hogy mit jelent a letisztult vidék, a habitusom képtelen elfogadni ezt az elitista elgondolást. A kormány persze visszaél a legelesettebb rétegek helyzetével, de a magyar vidéket nem csak ők jelentik, ennél sokkal összetettebb.

Óriási hibának tartom a magyar emberek lebecsülését, lenézését, vagy bármilyen jelzővel való címkézését.

A választókat meg kell érteni. Azt üzenem azoknak, akik szerint a szavazók tudatlanok, hogy jöjjenek, járják be velem az országot! Azért indulok országjárásra, hogy megértsem, miért szavaztak az emberek arra a politikára, amelyik őszinte véleményem szerint nem jó út Magyarország számára. Meg kell értenünk a Fidesz-szavazókat is, és jó lenne, ha végre kialakulna egy magyar nemzeti minimum, amit mind el tudunk fogadni a másikban. Például az, hogy mindenki hisz abban, hogy a hazájának jót akar tenni.

Borítókép: Földházi Árpád

Választásértékelő sorozatunk eddigi interjúi:

Beer Miklós: Nagyon sajnálom Márki-Zay Pétert

Kemény Dénes: Vannak viták, amik csak az öltözőkbe valók

Csókay András: A kiábrándult baloldaliak is a jobboldalhoz fordultak

Máthé Zsuzsa: Azok fogtak össze, akik egy kanál vízben is megfojtanák egymást

Tarlós István: Kár lenne Budapesten leírni a jobboldalt, küzdeni kell

Zsigmond Barna Pál: Húsz százalékkal nőhet a Fidesz-szavazatok száma a határon túl

Soproni Tamás: Néhány emberen kívül minden magyar veszített a választás napján

Baja Ferenc: Történelmi tévedés volt Márki-Zay stratégiája

Földi-Kovács Andrea: A magyar ember érzi, mikor szükséges a stabilitás

Összesen 285 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1Gyarmat
2022. április 10. 19:41
Bocsánat, lemaradt! Ön Újhelyi Úr egy jellemtelen gazember! Üdvözlöm
1Gyarmat
2022. április 10. 19:39
Tisztelt Honfitársaim! Íme a második magyar föld szülötte, aki a magyar falun nőtt fel, ott szívta magába a föld szeretetét, és minden bizonnyal a rendíthetetlen hazaszeretetet is, melynek számtalan bizonyságát tette ugyebár Brüsdzelben. (Az örökös első persze mint tudjuk Gelike marad) Kedves Újhelyi úr, nemde Ön volt az aki bőszen helyeselt mikor patkányozó jól képzett párttársnője úgy találta, hogy sok a patkány magyarországon? Nos itt már valaki javasolta, jól gondolja meg hová űl ki kemping székecskéjén, a köpködős bugrisokra utalva akik ráadásul ostobák meg ugye 10 után már részegek is. Én javasolnék a székecske köré húzható ütésálló üveg kalitkát is a testi épsége érdekében. Elvégre a részeg, ostoba vidéki bunkók ugye hajlamosak még a tettlegességre is. Igaz köpni arra is lehet! Én húznék sürgősen vissza Brüsszelbe az Ön helyében. Ott a megértő, becsületes liberális demokraták között mégis csak biztonságosabb. Meg hát a dohány is jó. Annyiért már megéri hazaárulónak lenni.
Oregur4
2022. április 10. 09:59
Tisztelt jánosbácsi! Már egyszer megállapítottuk, hogy te egy túlfizetett bolsevikfasiszta bértolnok vagy! Mert különben miért élveznéd, hogy a sok sz@r a nyakadba/szádba ömöljön, ha nem pénzért csinálod ennyi ideje?! Na sze(f)asz menj a lopcsányhoz, kamugerihez, márki(s)zarhoz, a jutalékos rendszerben lopó Bajnai Libás tolvaj tieidhez!!! Ne idegesítsd magad, mert bennünket nem tudsz a jelentéktelen, semmit nem mondó kommentjeiddel!!
Jaja
2022. április 10. 07:04
Ujhülyegyerek! Vigyázz hova ülsz mert le fognak köpni az emberek. Mondjuk amit ellenük tettél Büsszelben, azért meg is érdemled!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!