Amikor először vonultak be az oroszok – Hermann Róbert 1849 hadtörténetéről

Nyitókép: A világosi fegyverletétel – Szkicsák-Klinovszky István festménye

Hermann Róbert (Székesfehérvár, 1963) magyar történész, publicista, író. Számos, az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó könyv szerzője. 2015-től a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

A szaktörténészt az 1848-49-es magyar szabadságharc elleni orosz fellépés eredettörténetéről és a cári hadsereg s vezetőinek akcióiról kérdeztük!

***

Hermann Róbert

Mikor vetődött fel először a bécsi udvarban, hogy szükségük lesz az oroszok segítségére?

Már 1849 márciusában, de nem az udvar részéről, hanem a magyarországi császári királyi hadsereg fővezére, Alfred zu Windisch-Grätz tábornagy vetette fel, hogy

Ekkor ért véget a téli hadjárat, ennek az utolsó összecsapását, a kápolnai csatát az osztrákok nyerték meg, jelentős magyar siker még nem történt, nem indult még el a tavaszi hadjárat.

Nagyjából ennek a javaslatnak a megfogalmazásával egy időben egyértelmű fordulat történt az itáliai hadszíntéren, a Radetzky vezette császári királyi hadsereg döntő vereséget mért a szárd-piemonti seregekre, de nem tudunk arról, hogy Windisch-Grätz visszavonta volna a javaslatát.

Mennyiben igaz az elterjedt nézet, miszerint Windisch-Grätz túlértékelte a kápolnai győzelmét, és azt jelezte az udvar felé, hogy „A lázadó csordákat, melyeket Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam fel, szétvertem és nagyrészt megsemmisítettem”?

Nem értékelte túl, az említett híres hadi jelentésről kiderítettem néhány éve, hogy egy utólagos hamisítvány, Windisch-Grätz jelentésében ez nem szerepel. Ezt egy Teofil Lapinski nevezetű lengyel tüzérszázados írta le először az emlékiratában 1850-ben. Az eredeti hadi jelentésből az derül ki, hogy kínkeserves győzelmet arattak. A csatának az eredménye semmilyen módon nem befolyásolta az osztrák politikát, nem volt köze az olmützi oktrojált alkotmányhoz sem.

Valóban középszerű katonai vezetőnek számított Windisch-Grätz?

Az egész magyarországi hadjárat a bizonyíték erre. Amikor megindította ’48 decemberében a csapatait,

Than Mór: Kápolnai csata, forrás: wikipedia

Ha jól tudom, akkor Erdélyben már tartózkodtak orosz csapatok. Ezek részt vettek a szabadságharcban az invázió előtt?

Észak-Erdély magyar felszabadítása után, Anton Puchner altábornagy jelezte, nincs elegendő fegyveres ereje arra, hogy a magyarokkal a siker reményében szembenézzen.

ami azt jelentette, hogy tényleges harci tevékenységet ezek az egységek nem folytattak, hacsak az említett városokat támadás nem érte, viszont megszálló erőként az ott lévő császári csapatok tehermentesítését lehetővé tették. Ez egy 8-9 ezer fős erőt jelentett, egyik vezetőjük Szkarjatyin vezérőrnagy volt, aki később a segesvári ütközetben halt meg.

Az orosz segítséghez való folyamodás komoly arcvesztés lehetett. Mikor döntöttek amellett, hogy mégis ezt választják?

Windisch-Grätz bukásában közrejátszott az is, hogy javasolta a segítségkérést. Ludwig Welden táborszernagy váltotta pozíciójában, aki nagy ellensége volt az oroszok behívásának, de amint átvette a fővezérséget, ő is arra jutott, hogy nincs más megoldás. A döntés 1849. április 20-án történt meg, még a tavaszi hadjárat vége előtt.

Az osztrák katonai és politikai vezetés segédcsapatokat szeretett volna, 60-80 ezer főre gondoltak, ami nagyjából a felét tette ki a magyar hadsereg legmagasabb létszámának. Úgy gondolták, hogy ennyi segéderővel már el tudják billenteni az erőviszonyokat. Az orosz állami vezetés, legfőképpen I. Miklós cár azonban úgy gondolta, hogy akkora haderőt küldenek, amely önmagában is képes ezt a küzdelmet eldönteni.

Mennyiben értelmezhető ez egy fricskaként az oroszok részéről?

Úgy látták,

Miklósnak volt egy viszonylag komoly katonai képzettsége, látták, hogy vezetési problémák lehetnek.

Milyen szerződés vagy egyezség jelentette az orosz segítségnyújtás alapját?

A Szent Szövetség rendszere az 1830-as évekre megbukott, 1833-ban I. Miklós cár és I. Ferenc osztrák császár és magyar király Berlinben, szerződést kötöttek, amelyben a cár ígéretet tett, hogy amennyiben a Habsburg Birodalom válságba kerül, akkor fegyveresen is meg fogja segíteni. Ennek az volt a magyarázata, hogy I. Ferenc meglehetősen idős ember volt, a trónörökös Ferdinándról pedig mindenki tudta, hogy még a Habsburgokhoz képest is mérsékelt szellemi képességekkel rendelkezik. Miklós barátjának tekintette Ferencet, így atyáskodó módon viszonyult Ferdinándhoz, illetve magához a birodalomhoz is.

Ferdinánd képességeiről rengeteg elmélet létezik. Egyesek szerint komoly betegségekkel küzdött, de nem számított például fogyatékkal élőnek.

Régebben gyengeelméjűnek nevezték, ez osztrák olvasatban egy jóindulatú kategóriának számított. Más feltételezések szerint csak valamifajta epileptikus betegsége volt, ami az agyműködését alapvetően befolyásolta. Az is lehetséges, hogy autisztikus vonásai voltak, de az biztos, hogy a mindennapi életben elboldogult. Gergely András kedves egykori tanárom olvasta a naplójának egy részét, és arra jutott, hogy egyáltalán nem volt annyira korlátolt szellemileg,

Mindig az utolsó embernek adott igazat, aki bement hozzá, és vezetőként ez nem a legjobb erények közé tartozik.

A későbbi Ferenc Józsefhez hogyan viszonyult a cár?

Miklós valamikor a ’30-as, ’40-es években járt Bécsben, és megismerkedett a Habsburg uralkodóház tagjaival. Utólag azt mondta, hogy egyetlen férfi tagja van a Habsburg-háznak, Zsófia főhercegnő, a későbbi császár és király édesanyja.

úgy gondolta, hogy végre fiatal, friss erő került döntési pozícióba. Amikor 1849 májusában Varsóban találkoztak, akkor kimondottan áradozva írt róla a feleségének, fizikai és szellemi képességei tekintetében is kiválónak találta. Szerintem egy kicsit túlértékelte egyébként, de Ferdinándhoz képest mindenki zseninek tűnt. Atyai szemmel nézett a fiatal, nem egészen 19 éves uralkodóra, benne látta az Osztrák Császárság megújítóját. Ez egyébként nagyjából a krími háborúig tartott, amikor Ausztria cserbenhagyta Oroszországot, sőt, kimondottan rosszindulatúan semleges maradt.

George Dawe: Ivan Paszkevics (1823), forrás: wikipedia

Milyen sebességgel reagáltak végül az oroszok a hívásra, és mikor csaptak először össze a honvédséggel?

Az orosz hadsereg eleve ott állomásozott a korábbi Lengyel Királyság területén, ezeknek a csapatoknak a vezetője Ivan Fjodorovics Paszkevics tábornagy volt, akinek annyi kitüntetés lógott a zubbonyán, hogyha közelről rálőttek volna, lepattan róla a golyó. Részt vett a korszak összes háborús konfliktusában, az egyik legjobban dekorált és legnagyobb katonai tapasztalattal rendelkező fővezérről volt szól. Egyébként az osztrákok annyira féltek, hogy elküldtek egy Caboga nevű tábornokot Paszkevicshez,

Paszkevics mozgósította a csapatokat, de a cár engedélyére sokat kellett várni. Először Bécs irányába indították el a Panyutyin vezette kombinált hadosztályt, amely gyalogságból, illetve tüzérségből állt, ez nagyjából 12 ezer főt tett ki. Végül csak azért nem jutottak el a fővárosba, mert közben kiderült, hogy a magyarok visszavonultak Buda ostromára. Ezek az egységek később sem tértek vissza az orosz főerőkhöz. Az első katonai akciót az jelentette, amikor a kozákok betörtek a Felvidékre, Árva megyébe ütöttek be május 13-án. A tényleges nagy beavatkozás csak június 15. és 20. környékén kezdődött meg a Felvidéken és Erdélyben egyaránt.

A magyar vezetés mennyire volt tisztában az orosz beavatkozás mértékével?

1849. május 20-21-én a magyar minisztertanács elfogadta az új hadjárat terveit, és ebben egyáltalán nem számoltak az oroszokkal. Május közepén érkeztek az első hírek arról, hogy az oroszok megkezdték a felvonulást Galícia irányában, de ekkor még abban reménykedtek, hogy ez csak annyit jelent, hogy helyőrségként fognak segíteni az osztrákoknak. Aztán egyre egyértelműbb lett, hogy nem fognak ott megállni, a kozákok betörése már jelezte, hogy tényleges orosz beavatkozással lehet számolni, de

Az első hírszerzési információk alapján nagyjából 60-80 ezer emberrel számoltak a Felvidéken. Ennek nagyjából a duplája jött be, ha a Panyutyin-hadosztályt is odaveszük. Csak Erdélyben 45-50 ezer orosz jött be.

Milyen sebességgel érkeztek meg az oroszok, és mennyi időbe telt érvényesíteni az erőfölényüket?

Májusban még csak a felvonulás kezdődött meg, egy ekkora hadseregnél a logisztikai háttért megteremteni nem egyszerű dolog, ezt napjainkban is láthatjuk. Május 21-én ugyan a két uralkodó Varsóban megállapodott, de a végleges szerződést csak június 10-én kötötték meg. Gyakorlatilag egy hónapba telt, míg az orosz csapatok az Alföld északi szegélyét elérték. A velük szemben álló magyar északi magyar hadsereg időnként megpróbálta lassítani őket, de miután

így miután elhagyták a Kárpátokat az oroszok, nem lehetett mit csinálni.

Than Mór: Váci csata, forrás: wikipedia

Melyek voltak azok a döntő csaták, ahol eldőlt a háború sorsa?

Fontos szerepet a korábban említett Panyutyin-hadosztály játszott, amely a császári királyi Dunai Hadsereg állandó tartalékát képezte, és június 21-én Perednél, július 2-án pedig Komáromnál döntötték el a csata sorsát. Utóbbi esetben kis túlzással ők mentették meg a Schlick-hadtestet a teljes szétveretéstől, és a későbbiekben is döntő szerepet játszottak például Temesvárnál is. Ennek következményeként a veszteségeik is komolyak voltak.

Paszkevics július 15-17-én Vácnál döntő csatára akarta kényszeríteni Görgeit, de ez nem sikerült neki. Görgei elindult a Duna bal partján Vác felé, hogy a Duna-Tisza közén levonuljon Szeged irányába, de közben a dél felé vezető utat már elállta az orosz fősereg. Visszafordulhatott volna Komáromba, de akkor magyar seregek nem tudnak egyesülni, vagy megpróbálhatott volna áttörni, ami nagyon súlyos veszteségekkel járt volna. Ezek helyett megpróbálta megkerülni az oroszok jobb szárnyát, és a Felvidéken keresztül elérni a Tiszát, majd a Tiszántúlon levonulni Szeged, illetve később Arad felé. A manőver azért volt kockázatos, mert az egész Felvidéket megszállták az oroszok, a teljes létszámukról pedig semmit sem tudtak. Továbbá minden egyes ponthoz, amit Görgeinek el kell érnie, közelebb álltak az oroszok, ennek ellenére sikerült a manőver. Görgei a felvidéki hadjárat során két hétre lekötötte az inváziós hadsereg legalább egyharmadát, saját létszámának a 3-4-szeresét.

meg is írta Paszkevicsnek, hogy „nyilván egyszer el fogod magyarázni, hogy ez miként történt, mert a térkép alapján nem értem”.

Voltaképpen a szabadságharc végéig ez történt, a fegyverletétel alkalmából is Görgeinek kellett megkeresnie az oroszokat. A temesvári csatavesztés után már látszott, hogy értelmetlen a további küzdelem.

Mindez Görgei zsenijének tudható be, vagy a szerencsének?

Görgei meglátta az egyetlen tényleges lehetőséget, és nyilván benne volt a másik félnek a hadvezéri habitusa, ha az ember már elmúlt 70 éves, Varsó hercege, Jereván grófja, egy maroknyi kitüntetés sorakozik a mellkasán, akkor egy 30 éves lóti-futi főhadnagyból lett tábornokkal szemben nem szívesen kockáztatja katonai érdemeit és a dicsőségét. Paszkevics a váci csatából azt a következtetést vonta le, hogy nem kellett volna szabadjára engednie az alvezéreit, így szorosan fogta őket.

mert egy tömegben akarta tartani a seregét.

A temesvári döntő vereséget már említette. Erdélyben melyik összecsapás számított döntő jelentőségűnek?

Bem rájött, hogy nem tud döntő vereséget mérni az oroszokra, ha összevonja a seregét, akkor maga fog döntő vereséget szenvedni, így folyamatosan oldalba és hátba kapta őket. Bem rögtönzött, de ebből a rögtönzésből kialakult egy rendszer. Hogy az mennyire volt a részéről tudatos, azzal kapcsolatban azért vannak kételyeim. Az alárendeltjeinek is voltak egyébként, Ihász Dániel a visszaemlékezéseiben leírta, hogy Bem gyakran olyan egységekkel próbált diszponálni, amelyek nem léteztek, vagy éppen nem ott voltak, ahol gondolta. Ennek ellenére az kétségtelen, hogy két hónapig az oroszok nem jutottak ki Erdélyből.

A döntő fordulatot az augusztus 6-i nagycsűri ütközet jelentette, amikor a Bem újra elfoglalta Nagyszebent, de Lüders utolérte, majd teljesen szétverte a seregét. Ezzel egy időben Székelyföldön is sikerül felszámolni az ellenállást az osztrákoknak, Észak-Erdélyben pedig már korábban megszűnt. Ezután már csak az volt a kérdés, hogy a magyar csapatok mikor teszik le a fegyvert.

Bem apó is legendás tábornoknak számít. Mennyiben szolgált rá erre a szerepre?

A Görgei-párti szakirodalom szerint Bem nem volt vele egy szinten, de ezt nehéz megállapítani, mert sohasem irányított 15 ezer katonánál többet, Temesvárnál pedig már egy kész helyzetben kellett vállalnia az ütközetet. Az ottani borzasztó viszonyokért pedig nem ő, haenm Henrik Dembiński volt a felelős. 

Magam is azt gondolom, hogy Görgei több hadvezéri tapintattal bírt.

Görgei mindig az észszerű kockáztatás mértékéig ment el, amikor látta, hogy valamiből nagyon nagy baj lehet, akkor elrendelte a visszavonulást vagy leállította az adott akciót. Bemnél ez szóba sem jöhetett. Haa valaki harcban tölti az egész életét, és egyetlenegy álma Lengyelország egységének a helyreállítása, akkor az másképp áll hozzá a katonák véréhez.

Petőfi Sándor halála Segesvárott – Hegedüs László festménye 1855 körül, forrás: wikipedia

Petőfi halálát leszámítva mennyire számított súlyos vereségnek a segesvári?

Annyiban különbözött talán a többi oroszoktól elszenvedett vereségtől, hogy

a katonák fele ott maradt a csatatéren, vagy fogságba esett.

Rengeteg legenda él arról, hogy Petőfi nem halt meg a csatában, de elhurcolták Szibériába. Lehet ezeknek bármilyen alapja?

Eddig egyetlen egy fogolyról sem sikerült igazolni, hogy elvitték volna Oroszországba. Az osztrákok és az oroszok kötöttek egy kölcsönös kiadatási egyezményt. Ez azért volt fontos, mert a magyarországi lengyel légióban harcoltak olyan személyek, aki a cár alattvalójának minősültek.

A tizenkilencedik századi Oroszország nem olyan volt, mint a Szovjetunió vagy a putyini Oroszország.

Miklós pedig megtiltotta Paszkevicsnek, hogy akár egyetlen magyart is elhurcoljanak.

Ellenpélda azonban akadt bőven. Brassónál elfogtak egy lengyel századost, aki korábban a császári hadseregben szolgált, így tudta, hogy hadbíróság elé kerülne esküszegés, fegyveres lázadás és felségárulás miatt, így azt mondta az oroszoknak, hogy ő Miklós cár alattvalója. El is vitték magukkal, azonban Kijevnél rájött, hogy büntetőszázadban vagy Szibériában végezné, így jelezte, hogy mégiscsak Ferenc József alattvalója. Ekkor az oroszok megtehették volna, hogy nem foglalkoznak ezzel, és elviszik, de ehelyett írtak az illetékes osztrák hatóságoknak, hogy nézzék meg ennek az alaknak a személyi anyagát, hogy megtudják, hol született. Néhány héten belül válaszoltak az osztrákok, hogy Galíciában született az illető, így az oroszok visszaküldték postafordultával. Az osztrák hadbíróságon el is ítélték felségárulásért és lázadásért, de csupán csak néhány évet töltött börtönben.

Azzal szoktak még érvelni a barguzinisták, hogy a problémás foglyokat az osztrákok orosz területre akarták küldeni. Erről egyébként minisztertanácsi határozat is született, de semmilyen következménye nem lett. Amikor bevonultak Galíciába az oroszok, elfogtak egy lengyel nemest, aki korábban I. Miklós szárnysegédje volt, de aztán 1830-31-ben átállt a lengyel felkelők oldalára, és amikor leverték a lengyel szabadságharcot, akkor átszökött osztrák területre, ahol letelepedett. Az oroszok haza akarták vinni, de az osztrákok ragaszkodtak hozzá, hogy az illetőre nem vonatkozik a kiadatási egyezmény, hiszen már jó ideje a Habsburg Birodalom alattvalója volt.

Miként finanszírozták az osztrákok az orosz csapatok segítségét?

Csak az orosz hadsereg költségeit kellett kifizetnie az osztrákoknak, egyébként ezt sem tették meg végül maradéktalanul. A Rothschild Bankház volt a tulajdonosa az Osztrák Nemzeti Banknak, aminek nem mindig örült a bankház, mert

Egyébként az ugyancsak hozzájuk tartozó Wodianer Bankház finanszírozta a magyar diplomáciai akciókat, illetve fegyvervásárlásokat külföldön.

Amennyire tudjuk, az orosz intervenciót a londoni Baring’s Bankház finanszírozta. Azért csak nagy valószínűséggel, mert a pénzt elvileg vasútépítésre vették fel az oroszok, de miután a vasútépítési kölcsön megadása és lehívása a magyarországi orosz intervencióval teljesen egybeesett, így az történt, ami az autoriter államoknál szokott: kaptak valamire pénzt, amit aztán másra használtak fel.

I. Miklós cár

Visszatérve a katonai eseményekhez, mi történt a világosi fegyverletétel után?

A fegyverletétel Szőlősnél történt, Világostól csak elindultak a magyarok. A Görgei vezette hadsereg tisztikarát és a legénységi állományát nagyjából tíz nap múlva adták át az osztrákoknak. Addig természetesen az emberek jelentős része kereket oldott.
Az utolsó megszálló orosz szeptember 20. környékén távozott, bár az osztrákok szerették volna, hogy még maradjanak, mert még nem érezték rendezettnek a helyzetet. Komárom körül is szolgáltak még oroszok, de amint a fegyverletétel megtörtént, I. Miklós üzent, hogy az ott lévő egységek már csak a körülzárásban vehetnek részt, de orosz katona támadó harcban nem halhat meg, intézzék az osztrákok maguk az erőd ügyét.

Görgeiről tudjuk, hogy nem volt áruló, ezt a mítoszt már cáfolták sokszor. Minek köszönhette akkor, hogy kegyelmet kapott?

Az oroszok megpróbáltak fellépni a magyar foglyok érdekben, a cár elküldte a fiát, a későbbi II. Sándor cárt Bécsbe, hogy elsősorban Görgeinek kérjen kegyelmet. Azt gondolták, ha a főbűnösnek megbocsátanak, akkor az alárendeltjei sem kapnak súlyosabb büntetést.

mert Magyarországot úgy lehet megbékíteni. Amikor a kivégzések megtörténtek, akkor a cár hetekig nem engedte, hogy az osztrák követ eléje járuljon.

Mi magyarázza a cár nagylelkűségét?

A lengyel szabadságharc leverését követően számos halálos ítéletet hoztak az orosz bíróságok, de egyet sem hajtottak végre. A cár úgy gondolta, hogy meg kell szállni őket, oda kell csapni, ha lázonganak, de fölöslegesen nem akarta felkorbácsolni az indulatokat. Ezt a bölcsességet nem sikerült átadnia Ferenc Józsefnek.

Hogy sikerült elérni akkor azt, hogy a „főbűnösnek” megkegyelmezzenek?

A cár azzal fenyegetőzött, hogy Oroszországba viteti Görgeit – az osztrákok nem tehettek mást, megkegyelmeztek neki. 

pedig a katonai teljesítményük nem feltétlenül indokolta volna, hogy a háború befejezésének dicsőségét megszerezzék. A cárnak állítólag imponált Görgei személyisége, az egyik udvari festője lefestette Görgeit Nagyváradon, a festmény pedig ott volt a cár testvérének, Konstantin nagyhercegnek a krími palotájában. Ez később a polgárháború vagy a második világháború alatt megsemmisült.

Terrorizálták-e az orosz csapatok a civil lakosságot?

Ez

Olyan háborús atrocitások, mint amiket a magyar lakosság 1944-45-ben a szovjet Vörös Hadsereg részéről elszenvedett, nem történtek. Egy nagyon komoly lakosság elleni akciót hajtottak végre. felégették Losoncot, ami azért nem kis bűntett. Azért történt mindez, mert magyar gerillák orosz tiszteket gyilkoltak meg, ezt pedig megtorolták, de ez semmiképpen sem nevezhető arányosnak.

A magyar visszaemlékezők leírták, hogy a rablásokat nagyon szigorúan büntették az oroszok, és alapvetően igyekeztek rendben tartani a saját erőiket, ami többé-kevésbé sikerült is nekik.

Az oroszok egyébként lenézték az osztrákokat a katonai segítségnyújtás kérése miatt, amiatt pedig külön mérgesek voltak rájuk, hogy a fegyverletétel után fennhordták az orrukat. Megtörtént, hogy osztrák tisztek inzultáltak egy foglyul esett honvédtisztet, egy orosz pedig kihívta párbajra az illetőt, és le is lőtte. Végül leírták, hogy elvitte a kolera, ami egyébként az orosz veszteségek közel 90 százalékáért felelt.