Tóth Csaba: Hadházy múltjáról is kiderülhet valami

2021. június 29. 21:03

Az MSZP-s politikus egy hátterbeszélgetésen elmondta: szerinte semmi esélye Hadházynak nyerni ellene az előválasztáson.

2021. június 29. 21:03
null

Hátérbeszélgetést tartott újságíróknak Tóth Csaba, Zugló szocialista erős embere, akinek a Momentum által támogatott Hadházy Ákossal kell majd megmérkőzni az ellenzéki előválasztáson. Az eseményről a Telex számolt be.

„Egy politikusnak tűrnie kell. Én sokat tűrtem az elmúlt hónapokban, de azt éreztem, kezd sok lenni, és ezért elmondom a véleményemet” – indokolt Tóth, aki 2014-ben és 2018-ban is nyerni tudott ebben a körzetben, ezért nem vette jó néven az egykori LMP-elnök bejelentkezését.

Szükség van a Momentumra, de nem ilyen áron” – jelentette ki a Telex szerint az MSZP-s képviselő, aki kérdésre megerősítette: pártja etikai vizsgálatot kezdeményezett Hadházyval szemben, de nem lett belőle semmi, mert a Momentum megvétózta. Bár az etikai kódexben az is szerepel, hogy szankcióval büntethetik a pártok azt a jelöltet, aki nem tartja be az elfogadott alapelveket, Tóth szerint ennek a gyakorlati működését nem dolgozták ki.

Utalt arra is, hogy kampány során akár Hadházy múltjáról is kiderülhet valami, bár azt állította, nem tud semmi konkrétumot.

Ennek ellentmondott, hogy egy vaskos köteg papír feküdt előtte, amelyről azt állította, hogy szekszárdi ügyeket szedett össze. Ennél többet nem akart mondani, annyit azonban elárult, hogy ha lesz kettejük között vita, szekszárdi ügyeket is fel fog hozni, mert szerinte ellenfele nem foglalkozik ottani témákkal, hiába indult abban a körzetben 2018-ban – olvasható a Telex tudósításában.

Tóth – akit a Jobbik és a DK is támogat – ugyanakkor saját magáról azt mondta, neki nincs sötét folt a múltjában,

az ellene rendszeresen megfogalmazott vádak alaptalanok, és neki amúgy is nyitott könyv az élete.

Kiderült:  az országgyűlési képviselő nem érez sértettséget Hadházyval szemben, pusztán politikai ellenfélnek tekinti, és úgy véli, semmi esélye Hadházynak nyerni az előválasztáson. Azon kérdés elől viszont kitért, hogy ő beállna-e ellenfele mögé a Fidesz elleni kampányban, amennyiben mégis ez történne. Megjegyezte, hogy fontos Hadházy korrupcióellenes tevékenysége, de ő azt vallja, hogy egy egyéni képviselőnek a körzetében élő emberek érdekeit kell képviselnie. Ha a Momentum számára fontos, hogy Hadházy bekerüljön a parlamentbe, Tóth azt javasolta, teremtsenek listás helyet a politikusnak, mert akkor nem kellene helyi ügyekkel foglalkoznia, hanem folytathatná az országos tevékenységét.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2021. június 30. 12:59
Ha nincs is semmi a múltjában, majd lesz. Trockijtól Nagyimréig hosszú a sor, akik kényelmetlen (valódi vagy vélt) vetélytárssá váltak. Az érdekes az lesz, amik Hadházy Tóthcsabáról is előszed dolgokat. (Hadházynak amúgy nem jósolok túl nagy jövőt. Egy kisebb műszaki hiba a repülőgépen, és ásó sem kell. K nagy szerencséje van, hogy a fidesz diktatúrában él. Kádár alatt már rég egy liftaknában, vagy mondjuk a Martinelli téri garázs betonjában végezte volna.)
Vakfolt
2021. június 30. 11:38
"Tóth – akit a Jobbik és a DK is támogat – ugyanakkor saját magáról azt mondta, neki nincs sötét folt a múltjában, az ellene rendszeresen megfogalmazott vádak alaptalanok, és neki amúgy is nyitott könyv az élete." Mert elásták.. a csatabárdot.
McEmese
2021. június 30. 11:28
Tóth Csaba múltjáról is kiderülhet valami
zakar zoltán béla
2021. június 30. 10:32
mexico nb 3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!