Mennyire asszimilálódott a zsidóság a Monarchia idején?

2019. november 18. 11:42

A zsidóság társadalmi és gazdasági téren is sikeres volt a dualizmusban, de az asszimiláció nem volt teljesen sikeres – hangzott el a Milton Friedman Egyetem vitaestjén.

2019. november 18. 11:42
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

A zsidóság dualizmuskori asszimilációjának kérdéseit vizsgálta a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete pódiumbeszélgetésében, amit a La Vida Duna rendezvényházban tartottak meg.

Fazekas Csaba történész, a Miskolci Egyetem docense, a Magyar Zsidó Történeti Intézet munkatársa moderálta a beszélgetést, nyitó kérdésként pedig azt szegezte beszélgetőtársainak, Csorba László történésznek, az ELTE egyetemi docensének és Szívós Erika történésznek, az ELTE habilitált docensének: mit is jelent az asszimiláció fogalma?

Csorba úgy felelt, hogy a tudományos tevékenység része a modellalkotás, amikor az ember modellek alapján akarja megérteni a világot, a kutatók pedig a „világosban" építenek modellt. A történész szerint sok tudományos fogalom nem teljesen pontos, s voltaképpen direkt nem, inkább „körbe lőnek", valószínűséggel számolnak. Az asszimilációt a történész ilyen „bolyhos fogalomnak", „viszonyfogalomnak" tartja, mely kapcsolódik a név, a vallás megváltoztatásához, a neveltetéshez, illetve a közben megmaradó közösségi élményhez.

A kisebbségek Szívós szerint csupán a többséghez képest számítanak kisebbségnek. Mit kifejtette,

a kérdés inkább az, hogy mennyire kezd el hasonulni a többség a kisebbséghez, és nem csak a fordítottja.

A történész felvetette a dilemmát: mikor is jön el az a pont, amikor a többség már nem tekinti a kisebbséget idegennek? Ennek előpontja lehet az akkulturáció, az asszimilációt pedig követi az integráció. A városi térben főleg az a kérdés, hogy mennyire is kerülnek közel egymáshoz az egyes csoportok, hogy létrejönnek-e az eltérő csoportok között barátságok, van-e „átjárás". „Ha ezek a falak lebomlanak, akkor sikeres [az asszimiláció]". Ez az a pont, „amikor már nem számít, ki kivel köt házasságot".

Fazekas feltette a kérdést, miszerint sikeres volt-e a magyarországi zsidóság asszimilációja, vagy nem – hiszen a történet végén ott az antiszemita közbeszéd, a zsidótörvények és a holokauszt. Csorba erre reflektálva kifejtette, hogy a hasonulási és közeledési folyamatok állandóan zajlanak, példának okáért a Szegedről Budapestre költözöttek is egymást figyelik, hogyan oldódnak a budapesti közegben. A kérdés, hogy az adott csoport akarja-e nyilvántartani, hogy kik érkeztek kívülről, és minden csoportban máshol jön el az a pont, amikor már nem tartják nyilván az „idegeneket".

A magyarországi zsidóság Csorba szerint igenis asszimilálódott, ám amikor az erőforrások szűkülni kezdtek, akkor előtérbe léptek azok a nézetek, melyek valamilyen módon elkezdték szűkíteni a csoportot, mely számára el kellett osztani az erőforrásokat. Az antiszemitizmus egy ilyen módszer volt, és hiába hitték azt a magyar liberalizmus nagyjai, hogy a magyar lélek képtelen a gyűlöletre. „A humanista tradíció szerint persze ez egy embertelen szempont, de sajnos időnként hatékony" – foglalta össze Csorba.

Szívós szerint a zsidóság társadalmi és gazdasági téren is sikeres volt a dualizmusban,

de az asszimiláció nem volt teljesen sikeres.

Az úgynevezett „asszimilációs alku" keretében, melyet a korabeli liberális elit elfogadott, a magyarság erőtartalékaiként tekintettek a zsidóságra, hiszen cél volt, hogy a korabeli Magyarország többségében magyar legyen. A politikai elit ajánlata mögött tehát nacionalista megfontolás állt, ám amikor Trianon után etnikailag homogénné vált az ország, többé nem volt szükség a zsidóság részvételére, és már nem volt fontos, hogy a zsidókat a magyar nemzet részének lássák.

A zsidóság gazdasági részvételével kapcsolatban Szívós hozzátette, hogy a zsidók meglátták a pályaválasztás során megnyíló lehetőségeket, például a magánpályákhoz – melyek lényegében a nem közszférában lévő állásokat jelentették –, erősen felülreprezentáltak voltak, így a gyárak, bankok, biztosítótársaságok alkalmazottjai között. Más pályák azonban – így a diplomácia és a politika – nagyrészt zárva voltak a zsidók előtt, Vázsonyi Vilmos például kivétel volt. Csorba ehhez annyit fűzött hozzá, hogy „bizonyos történelmi véletleneket el kell fogadni", hiszen

az orvoslás vagy a pénzváltás szakmáinak a zsidóság köreiben volt történelmi előzménye.

A történész példaként idézte még a mezőgazdasági hulladékkereskedelem szerepét. A zsidók vásárolták fel az uradalmakon termelődött enyvet, csontot, bőrt, ami ugyan „nyomorult egzisztenciát" jelentett, de miután beindultak a városi manufaktúra-központok, a zsidók egyre több ilyen anyagot tudtak felvásárolni és eladni, és akik korábban a beszállításban dolgoztak, azok könnyebben alkalmazkodtak az új igényekhez is. 

Fazekas kérdésre, miszerint marginális volt-e az antiszemitizmus, Csorba úgy vélte, hogy a társadalomtörténet egyben modern pszichológiatörténet is, és a csoportküzdelmekben a másik dehumanizációja mindig fontos tétel, „ez már az őskor óta így van". A középkori csoportellentétekből szervesen nőtt ki a muníció a modern társadalom által, a modern nyilvánosságban használt antiszemita érvek számára. A polgári nyilvánosság fontos szerepet játszott a polgári átalakulásban: mindenki számára igazságos világot ígértek, de mivel nem tudott mindenki foglalkozni a szabályokkal, ezért megbízták a nyilvánosságot a hatalom ellenőrzésével és lépéseinek megvitatásával. Ez a nyilvánosság a csoportkonfliktusok megvívásának terévé válik, ahol minőségileg új jelenség jelenik meg a modern antiszemitizmus képében. Ez a jelenség használta az antijudaizmus bizonyos képeit céljainak elérése érdekében. Szívós hozzátette, hogy

nem csak egyféle antiszemitizmus volt,

a babonás előítéletektől a diplomás túlterhelésig sokfajta érv megfogalmazódott.

Fazekas végül azt kérdezte, hogy végső soron a törvény igazodott-e a többségi véleményhez a zsidóság emancipációja során. Csorba úgy felelt, hogy az asszimiláció végső soron egy „lenyűgöző kudarc" is volt, és hogy a zsidóságon belül is létezett megosztottság, belső töredezettség az identitás kérdéséhez való hozzáállásban.

A történész szerint bár a szabadságharcot – azaz a birodalmon belüli örendelkezési törekvést – leverték, azonban a forradalom programja győzött, hiszen annak társadalmi tartalma – a törvény előtti egyenlőség, a jobbágyfelszabadítás – megvalósult. Egyedül a zsidóság recepcióját nem valósította meg a Bach-rendszer, noha megtehették volna. Ez a dualista rendszer tehertételeként maradt meg, hiszen a forradalom leverése és a polgári házasság bevezetése között fél évszázad telt el.

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2019. november 22. 19:14
1. A zsidó vallás alapvetően nemzeti identitás-vallás. Ha egy nép szétszóródott a világban, és az idegenek között elvesztette nyelvét, akkor el is tűnt a történelem színpadáról. A zsidók is szétszóródtak és a nyelvüket is elvesztették, mégsem tűntek el, mert a zsidó identitás hordozója nem a nyelv, hanem a zsidó vallás. 2. Az előbbi ponttal összhangban a zsidó vallás lényege, hogy megnehezíti a zsidók asszimilációját. Egyébként tételesen tiltja is a nem-zsidókkal való házasságot. Az is tény, hogy a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvénnyel (1867) szemben tekintélyes zsidó vezetők éppen azért viseltettek ellenérzéssel, mert úgy gondolták, hogy az a zsidók asszimilációjához fog vezetni. 3. Az előbbiek alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy a zsidók asszimilációja általában nem lehetett sikeres. Azonban mint minden a sikeresség , ennek megítélése is viszonylagos. Meggyőződésem, hogy a hangadó zsidók körében a magyarok iránti ellenszenv egyik forrása éppen az, hogy Magyarországon a zsidók asszimilációja - bizonyos értelemben - a II. világháborúig sikeresebb volt, mint más nemzetek körében. A "bizonyos értelemben"-t azért kellett odatennem, mert szerintem sem határozható meg pontosan, mit értünk asszimiláción, illetve csak egynémely jelenségre szorítkozva tudom megindokolni az állításomat. Az egyik iyen jelenség a zsidó írók szerepe a magyar irodalomban. Miközben a litvánoknál virágzott a zsidók jiddis irodalma, addig nálunk a jelentősebb zsidó írók magyarul írtak; pedig nálunk annó többen beszéltek jiddisül, mint Litvániában.
István53
2019. november 19. 10:41
"A történész felvetette a dilemmát: mikor is jön el az a pont, amikor a többség már nem tekinti a kisebbséget idegennek?" Már a kérdés feltétele is rossz, mivel a zsidó NEM AKAR ASSZIMILÁLÓDNI! Ha asszimilálódna elveszítené az identitását, és esze ágában sincs beolvadni, egy országba sem! Ő ragaszkodik a zsidóságához ez a lényeg! S csupán mivel ő nem alkalmazkodik, azt várja el hogy mi alkalmazkodjunk hozzá. Ha ez nem így van , az már antiszemitizmus......
catalina9
2019. november 19. 08:17
Mennyire asszimilálódott a zsidóság a Monarchia idején?" és most? "Heisler (Mazsihisz) egyik mondatánál megakadtam. Arról panaszkodott, hogy a Mazsihisz iszonyatos küzdelmet folytat, de nem a kormánnyal, nem az antiszemitizmussal – az asszimilációval. Ja, vagy úgy! A holokauszt emlékének ébrentartására – Heisler szerint – azért van szükség, hogy a zsidóság megőrizhesse identitását, ami „jelenleg komoly veszélyben van Magyarországon”.
adarclub
2019. november 19. 06:22
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!