A harmadik nem sebe, avagy a nemi identitás zavarai

„Korábbi interjúnkban arról beszéltél, hogy »a szociális nemi identitás zavarainak számos oka van, ebből csak egy lehet az anyaseb.« Mi lehet a többi ok?

A szexuális biológiai fejlődés genetikailag programozott folyamat, ez fonódik össze a genderrel, azaz a társadalmi nemi önazonossággal. A gyermek nem csupán a szervei miatt fiú vagy lány, hanem természetes módon érzi odatartozónak magát. A biológiai nem adott. A társadalmi nemet viszont rendkívül sok hatás formálhatja. Az anya például lányt vár, egész várandóssága alatt lányról álmodik, de fiút szül. Fiához való viszonya csalódást hordoz, de a lányos megnyilvánulásoktól boldog, a lányos öltözékek, hajviselet a kedvére való, anélkül, hogy tudatában lenne viszonyulása következményeinek. Az elvárások és vágyak gyermekbe ültetése eleve deviálja – más útra tereli – a gyermek önképét, a másik nem jellemzőit preferálja a saját biológiai nemével szemben. A homoszexualitásnak genetikai eredetű érzékenységei vannak, ezekkel születik a gyermek, amelyek benne vonzódásként, hajlamként mutatkoznak meg. Ezek oka lehet számos magzati hatás, amelyek közül többet is vizsgál a tudomány, így például az idegrendszer érzékenységét a nemi hormonokra, amelyek a magzat agyának androgenizációjáért vagy feminizációjáért lehetnek felelősek.

Nem betegségről van szó, hanem más fejlődési útról. De vio azt jelenti, hogy »más utat követni«, erre utal a deviancia kifejezés. Az öntudatlan szexuális azonosulási fázisban, óvodáskorban már megjelenik a saját nemre irányuló pszichoszexuális érdeklődés, és általában hirtelen felismerés, rádöbbenés, ráébredés jelzi az egyénnek saját deviáns orientációját. Fontos kulcsingerek segíthetik elő vagy halványíthatják ezt a deviációt, de ez spontán törlődésre nem képes. Be kell látnunk, hogy az önelfogadásban a szülői-felnőtti megerősítéseknek vagy vétóknak hatalmas szerepe van. Ezért a fordított szexuális orientáció kezdeteitől döntő, milyen családi, szülői, társas erőtérben bontakozik ki vagy blokkolódik le. Noha mindig újra felmerül az okok és okozók keresése, megpróbálják az anyai vagy apai oldal szerepét kinagyítani, de mégis a teljes szociális környezeti ráhatás lehet segítő vagy blokkoló a deviáns nemi viselkedésminták kialakulásában. Tudásunk mai szintjén a fordított szexuális orientációt nem lehet megváltoztatni, csak blokkolni, bénítani, tiltani – de ennek számos további zavar a következménye. Ezért ne beszéljünk okkeresésről, hanem elfogadásról és toleranciáról. A másság tudata és a társadalmi intolerancia a legtöbb lelki krízis okozója.

Nemrég nagy port kavart egy magyar tévéműsor, amelyben szexuális irányultságukat elfogadni nem képes melegek gyógyításáról beszéltek. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy egy sajátnak érzett indíttatás nem egy külső kényszer belsővé válása?

Létezhetnek olyan emberek, akik lelki meghasonlással és talán elviselhetetlen szenvedéssel élik át szexuális másságukat, és szeretnének megnyugvást, békét. Nem kizárt, hogy külső nyomás is belejátszhat, de ezt nem tudjuk bizonyítani. El kell fogadnunk, ha a kliens maga kívánja a heteroszexuális orientációra váltást. Egyébként a homoszexuális lelkivilág szenvedéseiről a hétköznapi ember keveset tud. Ha ismerné, nagyobb volna az empátiája irántuk, hiszen »nem tehetnek a másságukról«.

Magam sok homo-, biszexuális és transznemű klienssel foglalkoztam; mélyen ismerem, milyen nehéz is az életük eltérő utakon.”