Az élet erősebb az ideológiánál – Bay Zoltán emlékezete

Krajcsír Lukács írása

A Magyar Hősök-sorozatunk eddigi írásait itt olvashatják. A sorozat a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben készül.

„Ahelyett, hogy becsületesen azt mondták volna, hogy a kommunizmus egy elgondolás, melyet az élet vagy fog igazolni, vagy nem, a hozzáadott hamis filozófiai és tudományos indokolással kötelezővé akarják tenni az emberiségre. Megjósolom neked, hogy nem fog sikerülni, mert az élet erősebb. Az élet bonyolultabb, mint a materialista dogma. Az élet nem tűri meg maga fölött semmiféle elmélet jármát” – ez a pár mondat tökéletesen megmutatja, hogy miképp vélekedett a magyar tudomány egyik legnagyobb alakja a huszadik századi ideológiákról.

Bay Zoltán elsősorban a radarcsillagászat megteremtőjeként, a Hold „letapogatójaként”, a fotoelektron-sokszorozó előállítójaként és a fénysebességre alapozott méterdefiníció meghonosítójaként vált nemzetközileg ismertté. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a tudós második világháború alatt mutatott kiállását, amikor

Bay 1900. július 24-én egy népes család hatodik gyerekeként született a Békés megyében fekvő Gyulaváriban, édesapja a falu református lelkipásztora volt. A felnőttkort elérő testvéreiből lelkész, jogász, zongoratanár lett. 1918-ban tette le az érettségit a Debreceni Református Kollégiumban, majd felvételt nyert a budapesti tudományegyetemre.

A matematikai és a fizikai tanulmányokat folytató diák bekerült a neves Eötvös Collegiumba, és különböző vitafórumokon vett részt. Már harmincadik életévének betöltése előtt komoly szakmai eredményeket ért el: nem csak doktori fokozatot szerzett, mégpedig a legmagasabbnak számító kormányzógyűrűs doktorátussal (sub auspiciis gubernatoris); hanem

amikor rábízták a szegedi tudományegyetem elméleti fizikai tanszéket. Csak a harmincas években nyolc szabadalma jelent meg, rendszeresen járt nemzetközi konferenciákra, külföldi ösztöndíjakat nyert, többek között a berlini Birodalmi Fizikai–Műszaki Intézetben végzett kutatásokat.

Kollégái és jó barátai közé sorolhatta Riesz Frigyes és Haar Alfréd matematikust, de valamennyi neves magyar tudós közül Szent-Györgyi Alberttel ápolta a legszorosabb barátságot, amely a Nobel-díjas biológus haláláig kitartott. A szakmai közösségen kívül a magyar politikai és a gazdasági elit egyaránt elismerte Bay sikereit, és Aschner Lipót, az Egyesült Izzólámpa és Villamos Rt. (Tungsram) vezérigazgatója felkérte a gyár budapesti laboratóriumának vezetésére. Ezt ő elfogadta, cserébe a vállalat segítségével a Műegyetemen megalapították Magyarország első atomfizikai tanszéket.

A második világháború alatt Bay azzal a feltétellel fogadta el a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó Hadi Műszaki Tanács ajánlatát, hogy csak védelmi katonai eszközöket fog kifejleszteni. Továbbá leszögezte, hogy a kutatáshoz szükséges embereket ő maga választja ki, és azok állandó mentesítést kapnak minden egyéb katonai feladattól.

A „Bay-csoport” egy újfajta, mikrohullámú triódák alkalmazására épülő légvédelmi radart fejlesztett ki, amelyből 1944 közepéig két lokátort helyeztek üzembe. A tudós a német megszállást követően egyre több nehézséggel szembesült: nemcsak tizenhárom zsidó kollégáját kellett rejtegetnie a németek elől, hanem azt is meg kellett akadályoznia, hogy a visszavonulás során magukkal vigyék vagy megsemmisítsék a Tungsram-kutatócsoport eszközeit, berendezéseit vagy feljegyzéseit.

A nyilas hatalomátvétel után a gyár működését leállították, s Bay több, a radarkísérletben részt vett kutatóval együtt csatlakozott a többek között Szent-Györgyi Albertet is a soraiban tudó ellenállási mozgalomhoz. A nyilasok ugyan elfogták a tudóst, de semmit nem tudtak rábizonyítani, és nem árulta el társait sem, így csak egy éjszakát töltött a Margit körúti fogházban. A főváros ostroma idején budai lakásokban rejtőzködött, majd amikor Újpest a Vörös Hadsereg kezére került, visszatért a gyárba dolgozni.

Nem volt azonban könnyű dolga, mivel

a maradékkal pedig rádiócsöveket gyártottak a szovjet haderő részére. Ugyanakkor ez idő tájt Bay továbbra sem hagyott fel egyik legnagyobb gyermekkori álmának megvalósításával: a „Hold megtapogatásával”, vagyis a Föld és a Hold közötti távolság megmérésével. Több kudarcos próbálkozás után az ún. Hold-visszhang-kísérleteket 1946. február 6-án végül siker koronázta – Bayt ezen teljesítménye elismeréseként megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökének. Ezenkívül tagja lett a Magyar–Szovjet Művelődési Társasági elnöki tanácsának, a Magyar–Angol Társaságnak, a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Feltalálók Országos Szövetségének.

A tudóst mindezek ellenére rendkívüli módon nyugtalanították a Magyarországon kibontakozó események. A kommunizmussal kapcsolatban már korábban is voltak komoly kételyei, de látva annak gyakorlati megvalósítását, és azt, hogy – a saját szavai szerint – miképp „öli meg az emberi agyat”, végleg kiábrándult az eszméből.

Pedig

A tudóssal szemben egyszerre alkalmazták a „mézesmadzag és a korbács” elvet: az ÁVO például egy alkalommal kihallgatta, emellett azonban a Magyar Tudományos Tanács vezetői pozíciójával és egy „moszkvai tanulmányúttal” próbálták magukhoz csábítani. Ám Bay folyamatosan húzta az időt, valamint ellenállt minden, a Tungsram államosítását célzó próbálkozásnak. Csakhogy a párt elvesztette a türelmét. A magyar sajtóban kezdetét vette a Tungsram-ellenes hadjárat, mivel – szóltak az érvek – a gyár veszteséget termelt, és nem tudták visszafizetni az állami hiteleket.

A vállalat igazgatótanácsából kizárták a kommunisták riválisainak számító szociáldemokratákat, emellett pedig az ÁVO szabotázsakciókat hajtott végre, amelyeket a „reakciósok” nyakába varrtak. Emiatt

A szervezés azonban lassan haladt, annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok intézték az ügyét. 1948 májusában egy fiktív bécsi meghívást kihasználva hagyta el az országot, majd pár nappal később a családja is csatlakozott hozzá.

Végül az Egyesült Államokban telepedett le, és miután „disszidálásának” híre ment, a kommunista vezetés megfosztotta magyar állampolgárságától és kitüntetéseitől. 1955-ig a George Washington Egyetemen tanított, majd közel húsz éven át a washingtoni Nemzeti Szabványügyi Hivatal (National Bureau of Standards) egyik vezetőjeként tevékenykedett.

Emigrációja alatt semmiféle politikai tevékenységet nem végzett,

Egyes projekteben együtt dolgozott Szent-Györgyi Alberttel vagy Neumann Jánossal. Mintegy 120 tudományos publikációt készített, és számos nemzetközi kitüntetéssel ismerték el a munkáját. 1990-ben Göncz Árpád köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét vehette át. 1992. október 4-én Washingtonban hunyt el, hamvait szülőföldjére, Gyulaváriba szállították. A zsidó üldözöttek menekítésében játszott szerepéért a Jad Vasem Intézet 1998-ban posztumusz a Világ Igaza kitüntetésben részesítette.

Bay Zoltánnak a mai napig szobrokat emelnek, iskolákat neveznek el róla, és országszerte rendezett ünnepségsorozattal adóznak az emléke előtt. Elért mindent, ami tudományos teljesítmény alapján elérhető. Ellentétben néhány tehetséges és szakmailag elismert kollégájával, soha nem ringatta magát hamis illúziókban, vagy vált valamilyen szélsőséges eszme kiszolgálójává. Azt, hogy élete során soha nem engedett a humanizmusából és magyarságából, jól tükrözik az 1986-os rádióinterjúban elhangzott szavai: „Sohasem tagadtam, hogy magyar vagyok, magyar maradtam, és már az is maradok, amíg ennek a világnak a poros útjait taposom”.

***

Irodalom

Bay Zoltán: Az élet erősebb. Debrecen–Budapest, Csokonai–Püski, 1990. http://www.mek.oszk.hu/15800/15845/, 2018. augusztus 21.

Füstöss László: Bay Zoltán. A BME OMIKK tudomány- és technikatörténeti archívuma. http://www.omikk.bme.hu/archivum/bay/htm/bayelete1.htm, 2018. augusztus 21.

„Meg fogjuk lokátorozni a Holdat” – a világháború viharai között készült híres kísérletére Bay Zoltán. Múlt-kor, 2018. február 6. https://mult-kor.hu/meg-fogjuk-lokatorozni-a-holdat-a-vilaghaboru-viharai-kztt-keszult-hires-kiserletere-bay-zoltan-20180206, 2018. augusztus 21.

Palasik Mária: Szent-Györgyi Albert és Bay Zoltán válaszútjai 1945–1948. In Papp Gábor (szerk.): Értelmiségi válaszutak 1945 után. Budapest, Kossuth, 2017.