Lételemem az, hogy jó közösségben dolgozzam

„Mi az, amire nagyon vágyik a karácsonyi szünetben?

Arra, hogy úgy lehessek együtt a családdal, hogy ne kelljen mindig készülnöm valamire. Nagyon szeretek játszani, vártam, hogy a gyermekeink akkorák legyenek, hogy tudjunk velük társasozni, kártyázni. Szoktunk együtt sütni, kirándulni. Sok időt töltünk majd a nagycsaláddal és a barátokkal is. Szerencsére egyre több pici gyermek van a rokonságunkban, azt is nagyon élvezem, hogy velük is lehetek.

Ön főzi a karácsonyi vacsorát?

Közösen a férjemmel. Töltött pulykát készítünk, az lesz a fő fogás. Előtte sütőtök-krémlevest eszünk, és persze lesz sütemény is. Én a levesért és a desszertért felelek, a pulyka a férjem feladata. Ő igazi profi ebben, nagyon jól főz.

Korábban azt mondta, hogy soha nem lesz budapesti, vidéki marad világ életében. Mi adja ezt az elszakíthatatlan érzést?

Radnóti Miklós Nem tudhatom című versében mondja: „S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom...” Soha nem fogom úgy ismerni Budapestet, mint Szegedet. Oda olyan meghatározó emlékek kötnek, amilyenek máshol nem alakulhatnak ki, vagy nem úgy. Pest a felnőttkor, Szeged a gyermek- és a kamaszkorom színhelye. Számomra a mai napig élmény például, ha mozgólépcsőzöm. Szegeden egyetlen mozgólépcső volt, az áruházban. Aztán ott az önbizalom. Remélem, senki nem érti félre, nekem sokszor kifejezetten imponál is a fővárosiak önbizalma. Minden általánosítás nélkül azt gondolom, hogy sok vidéki ember érzi azt, hogy többet kell bizonyítania. Gyermekként azt hittem, hogy a budapestiek jobbak, vagy többek, mint mi. Aztán persze rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Már nagyon szeretem a fővárost, jó itt élni, a gyermekeink pedig már itt születtek, ők itt érzik magukat igazán otthon.

Szülőnek lenni életre szóló kaland. Három kamasz gyermek édesanyjaként gondolom nincs hiány kihívásokban.

Még kiskamaszok, bár Ádám mindjárt 15 éves lesz, kimondani is hihetetlen. Nagyon normális gyermekek, sokszor magunk is meglepődünk, mennyire. Analógiaként a maraton jut eszembe. Amikor maratont futottam, előtte jó sokat olvastam arról, hogyan kell azt csinálni. Van egy fogalom, amit sokan használnak, a fal. A futók jól ismerik ezt a kifejezést, amely arról szól, hogy nagyjából 30 kilométer körül jön egy mélypont, tehát a fal. Aki ezen képes átmenni, aki ezt áttöri, az lefutja a távot, aki nem, az ott feladja. Én úgy futottam le a maratont, hogy vártam ezt az érzést, vártam a falat. De hiába jött a 30, 32, 40 kilométer, a fal nem érkezett el. Végül 42 kilométer után elhittem, hogy lefutom a távot, és nekem a valódi mélypont kimaradt. Így vagyok a gyermekeinkkel is. Várom, mikor jön az elviselhetetlen kamaszkor, de eddig még megúsztuk. Azért persze kell hozzájuk is türelem jócskán, nálam ilyenkor az válik be a legjobban, ha visszaemlékszem, én milyen voltam gyermekkoromban.

Miért, milyen kamaszlány volt?

Nem biztos, hogy ezt el kell árulnom. Nem voltam nehéz kamasz, nem ittam, nem dohányoztam, klasszikus probléma nem volt velem. Az életembe viszont tudatosan engedtem belátást a szüleimnek.

Beszélt már a futásról, gyakran külföldi útjain sem hagyja ki a reggeli köröket. Édesanyja saját félmaraton-rekordját döntötte meg nemrég. Miért éppen a futást választották?

Anyunak köszönhető. Gyermekkoromban utáltam, hogy megy reggel futni. Néha elmentem vele én is, de nem szerettem. Rosszul hangzik, amit mondok, de valójában most sem igazán szeretek futni, minden mást viszont igen, ami együtt jár vele. Olyan endorfintermelő tevékenység, ami kevés sportra mondható el. Ha meglátok egy gyorsabb futót, megyek utána. Szenvedek, mint egy kutya, sokszor az első 5 kilométeren azt érzem, nem bírom. Mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja ki, lehet, hogy ő is hosszútávfutó, csak még nem tudja magáról, mert mindig előbb adta fel, mint amikor már jól esne. Én az első 5-6 kilométeren nagyon kínlódom, csak utána kezdem élvezni.

A futás magányos sport. A munkában is egyszemélyes irányító, vagy abban inkább a csapatmunkát szereti?

Bár a futás és a munka nálam összekapcsolódik – bármilyen abszurd, nem zenét hallgatok közben, hanem a Kossuth rádiót – a munkában csapatban gondolkodom. Lételemem az, hogy jó emberek vegyenek körül, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Az egyik legnagyobb élményt az adja a mindennapi munkában, hogy erős, jó közösségben dolgozom. A munkatársaim nem kizárólag munkahelynek tekintik a minisztériumot, ahol csak a kötelező feladatokat kell elvégezni, hanem folyamatosan új ötletekkel, megoldásokkal állnak elő.

Két évforduló is van ebben az évben. Húszéves lett a családtámogatási törvény, és egyéves a Családok éve Program.

Komoly lépésnek tartom, hogy 1998-ban, a polgári kormányzás első évében megszületett a családtámogatási törvény. Ez azt jelzi, mennyire fontos volt ez a terület már akkor is. A családtámogatási törvény legnagyobb innovációja, hogy sikerült kirángatnunk a családtámogatást a szociálpolitika fogságából. Kell egy erős szociálpolitika, és egy erős családpolitika is. A kettőnek segítenie, támogatnia kell egymást, de nem lehet egyiket a másik alá rendelni. Úgy érzem, most már van annyi erőnk, képességünk és tapasztalatunk, hogy stabilizálhatjuk a családokat segítő lehetőségeket úgy, hogy azon nehéz legyen utólag változtatni.

A másik kerek évforduló a 2018-as Családok évét érinti. Megszülettek a kívánt és tervezett döntések?

Sokat haladtunk, de még nem értünk a munka végére. Minél többet foglalkozom a kihívásokkal, annál több lehetőséget látok. Örülök, hogy van egy általános érdeklődés is a családok támogatása iránt. Folyamatosan nagyon sok jó és megfontolásra érdemes javaslat érkezik hozzánk.

A Családok éve lesz 2019 is?

Elindul a Családbarát Magyarország Program. Ez is arról szól majd, hogy Magyarországon minél több támogatást kapjanak a családok és a fiatalok. A nemzeti konzultációra adott válaszok értékelése után tudunk majd újabb döntéseket hozni. Bátran kijelenthetem, hogy jövőre megint lépünk egyet előre, 2019-ben még többen kapnak segítséget a családalapításhoz és a gyermekneveléshez.

Ha a Családok évéhez kapcsolódó döntésekből egyet lehetne kiemelni, melyik lenne az? Melyikre a legbüszkébb?

Számos olyan döntés van, amelyről tudom, milyen sok előkészítést igényelt. Jó látni azt, hogy ezek jól is működnek. De természetesen vannak olyan elképzelések is, amelyekről menet közben derül ki, hogy még kiigazítást igényelnek. Ilyen például a CSOK, amelynek már a bevezetésénél is tudtuk, kell majd rajta még alakítani, hiszen teljesen újszerű volt, amikor bevezettük, menet közben látszott, hol lehetne még javítani, egyszerűsíteni. Sikerült egy gazdaságélénkítő programot összekötni az otthonteremtéssel, azaz a családok konkrét támogatásával. Még valamit kiemelnék, amiről keveset beszélünk. A családtámogatások jelentős része a magzat után is jár, ilyen például a családi adókedvezmény vagy az idei évben bevezetett jelzáloghitel-elengedés. Úgy érzem, ezzel az intézkedéssel az Alaptörvényben lefektetett alapelvet, miszerint a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg, a gyakorlatban is alkalmazzuk.

Gyakran hangsúlyozza, hogy a Családok éve nemcsak a kisgyermekesekről szól, hanem az idősekről, vagy az idős hozzátartozójukat ápolókról is.

Amikor a családról beszélünk, elsősorban a kisgyermekesek jutnak az eszünkbe. A szülők, nagyszülők generációjának jelentőségét gyermekként talán kevésbé fogja fel az ember. Felnőtt fejjel kezdjük el értékelni, mi mindent kaphatunk az idősektől, mennyire értékes tagjai ők is a közösségnek. Szükségünk van a tudásukra, tapasztalatukra, ahogy később nekik is szükségük van a segítségünkre. Ez a kölcsönös egymásra utaltság fontos a családnak, és tágabb értelemben a nemzetnek is.

Sok kritika érte a közelmúltban egy kijelentése miatt. Azt mondta, mostanában nem a gyermek oldaláról közelítünk. Nem azt mondjuk, hogy a gyermeknek joga van ahhoz, hogy szerető édesanya és édesapa mellett nőjön fel, hanem a szülő jogává vált, hogy gyermeke legyen. Egy egyedülálló szülő megfosztja gyermekét ettől a jogától.

Nehéz, nagyon összetett kérdésről van szó, amit tovább bonyolít, hogy az ezzel kapcsolatos kommunikáció a végletekig leegyszerűsített. Kiragadnak egy mondatot, más kontextusba helyezik, amely így elkezd önálló életet élni. Soha nem beszéltem arról, hogy valakinek valamihez ne lenne joga. Azt mondtam, fontos szem előtt tartanunk, hogy a gyermekeknek mi az érdeke. A mai napig vállalom, hogy egy gyermeknek az lenne a legjobb, ha lenne szerető édesanyja és édesapja. Az élet persze a legritkábban rózsaszín, sok sérülés történhet és vannak váratlan helyzetek, amikben nem könnyű a legjobb megoldást megtalálni. Azokat pedig, akik egyedül nevelik gyermeküket, gyermekeiket, nagy elismerés illeti, hiszen két szülő helyett kell helytállniuk. Ezért is igyekszünk segíteni az egyszülős családokat, többek között a CSOK-kal vagy azzal az Egyszülős Központtal, mely nemzetközileg is ritkaság.

Vannak újévi fogadalmai?

Nincsenek. Úgy tartom, ha valamit meg akarok csinálni, azt megteszem ott és akkor. A dátumoknak nem tulajdonítok nagy jelentőséget. Amiben biztos vagyok, hogy jövőre is sok lesz a feladat, de minden szabadidőmet a családommal töltöm majd.”