Orbán a magyar Putyin

„Az önmagát tegnap még új Hunyadiként, Európát megmentő államférfiként ünnepeltető pénzéhes kistérségi Duce ma már a Közép-Európai Egyetem felszámolását tervezi. A Soros György által alapított iskola legyen bármennyire is liberális vagy bármennyire is balos, mégis egyetem, és mint ilyen: az európai kultúra és civilizáció hordozója. Iskolákat és templomokat ledózerolni barbárság, veszettség, alávalóság – Iszlám Állam-tempó. Rákosista kultúrpolitika a dolgozó népért, és minden ellen, amit Rákosi elvtárs nem ért, vagy amitől Rákosi elvtárs fél. Soros György akkor hibázott, amikor nem labdarúgóklubot alapított, mert akkor Orbán Viktor máris értené, miért elfogadhatatlan, ha egy futballszövetség kizárja azokat a klubokat, amelyeknek a világnézete vagy a tulajdonosa a szövetség elnökének nem rokonszenves. Én például mindig is rühelltem a Ferencvárost, de soha eszembe nem jutott volna, hogy egy olyan bajnokságnak bármiféle létjogosultsága vagy értéke lehet, ahol nem engedik elindulni valami mondvacsinált bürokratikus baromságra hivatkozva. A CEU megszüntetése a hazai szellemi élet elleni nyílt merénylet, mely a magyar tudományos világot és oktatást egy olyan labdarúgóliga nívójára árazza be, ahol csak a rögeszmés diktátor kedvenc csapatai vehetnek részt.

A Thor-komplexusnak, a harc viking istenéről elnevezett személyiségzavarnak a tüneteit feltűnően hordozó Orbán már futballistaként jól megtanulta a fogadási csalásokkal behálózott hazai stadionok öltözőiben, hogy csak akkor érdemes pályára lépni, ha előre tudja, mi lesz a végeredmény. Ellenségei, háborús célpontjai ennek megfelelően soha nem a betegségek, a tudatlanság vagy a szegénység, hanem mindig olyan hatalmasságok, akikhez Orbán vagy túl kicsi, vagy túl nagy. A szüntelen harc tárgyait olyan ügyek képezik, amelyek ma jelentősnek tűnnek, holnap azonban már senki sem emlékszik rájuk. Idézzük fel a régi nagy háborúk emlékét: a bankok ma már újra extraprofitot lapátolnak ki az országból, nyolcszázezer migráns trappolt át ellenőrizetlenül Magyarországon, a keleti fordulat vége az lett, hogy Orbán ma a Nyugatot védelmező végvári kapitány, az Európai Unióról pedig világosan kiderült, hogy egy fogak és karmok nélkül született oroszlán, amelynek esélye sincs felülírni a nemzetállami döntéseket, legyen szó akár uniós polgárok magánnyugdíjpénztári befizetéseinek eltulajdonításáról, akár ellenzéki sajtótermékek felvásárlásáról vagy felszámolásáról.

A választások közeledtével a miniszterelnök már ennyit sem kockáztat: a CEU bezárása cinikus és szolgalelkű hűbéresei számára rutinfeladat. Orbánt egyszerre motiválja a liberális elittel szemben táplált frusztráció és düh, de még inkább a habonyi szempont: e döntése nyomán az ellenséges sajtó Orbánt lépten-nyomon Putyinnal mossa majd össze, aki ezzel az ellenzéki és a nyugati média erőit a maga vitorlájába fogja – a kampányüzenet nyilvánvaló: szavazz Orbánra, mert ő a magyar Putyin! Az erős kezű vezetőre vágyó hazai közvélemény jobban érzi majd magát egy olyan országban, ahol Orbán mondja meg, ki mit tanulhat vagy taníthat, mint egy olyanban, ahol a különböző egyetemek, ideológiák és igazságok szüntelen versenyben állnak. Orbán ezzel a döntésével azt ígéri, hogy eltünteti a szabadság káoszát, és a helyén rendet teremt. Az a tény, hogy az ország elveszít egy nemzetközi hírű intézményt, magyar és külföldi diákok százait, oktatókat, akik Budapesten dolgoznak, kutatnak és adóznak, csak nagyon keveseket zavar. Az a tény, hogy embereket fosztanak meg attól a jogtól, hogy a Kárpát-medencében szabadon tanulhassanak és taníthassanak, a narancsbolsevizmus prolibázisát cseppet sem hatja meg.

Orbán nem törődik a holnappal, nem érdekli az ország sorsa: amilyen kulturális precedenseket teremt ma, holnapután ugyanolyanokkal üt majd vissza a baloldal. Akkor ők fogják majd ugyanezzel a kaján vigyorral bevonni egyházi főiskolák és egyetemek működési engedélyeit – az agresszió agressziót, a vendetta vendettát szül. Victor Ponta, a román szociáldemokraták vezére már üdvözölte is az új magyarországi jogszabályt – jelezte: ő is beterjeszt egy hasonlót. Ha a CEU elleni intézkedés átmegy a törvényhozáson, annak a két erdélyi magyar egyetem ihatja meg a levét. Soros semmit sem veszít – ugyan mit bánja, ha a CEU mondjuk Vilniusba költözik –, az erdélyi magyarság viszont elveszítheti az értelmiségi utánpótlását. Ez Magyarországon a nemzeti politika. Ezt siet üdvözölni a Jobbik alelnöke. A jobboldal újra saját nemzetére támadt.

A baloldali és liberális ellenzék nem győz tiltakozó közleményeket kiadni. A verseny tárgya ugyanaz, ami az elmúlt hét év során mindig: ki tud hangosabban hisztériázni, mert a győztes biztosan kap majd újabb négy évet a választóktól Kövér László parlamentjében. Pedig ezekből a szimbolikus ügyekből, amilyeneket Orbán és Habony kéthavonta legyárt, egyetlen módon profitálhat az ellenzék: ha azt mondja, hogy ezt így nem lehet tovább csinálni, mert ez már nem fér bele a politika mindennapos működésébe. Köszönik, elegük volt abból, hogy hülyének nézik, és hülyékként kezelik őket – létrehoznak egy taktikai együttműködést Vonától Gyurcsányig, minden egyéni választókörzetben megállapodnak az ellenzéki képviselőjelölt személyéről, és két alapvető célhoz kérik a választók támogatását: egyrészt a legfőbb ügyész elmozdításához, hogy elkezdődjön végre az elszámoltatás, másrészt egy arányos választási rendszer létrehozásához, ahol negyven százaléknyi szavazattal senkinek sem lehet kétharmada. Aztán ha ez megvalósult, feloszlatják a Parlamentet, és küzdenek tovább egymással meg a Fidesszel, de már egy demokratikus jogi környezetben. Csakis az ellenzék pártjain múlik, hogy megtörik-e Orbán rendszerét, vagy megvárják, hogy az saját korruptságának és gátlástalanságának súlya alatt roskadjon össze. Semmi kétség: ez előbb-utóbb megvalósul, csak félő, hogy a törmelékek alatt végzi a fél ország.”