Mennyi idő kell a történelmünk tisztázásához? – Vita a humán oktatásról

Mindenki hozza a csodaötleteit

A Magyar Írószövetség KultúrRing vitasorozatának november 26-ai eseményének témája a középfokú humán oktatás helyzete volt. Az este eredetileg meghívott vendégei között szerepelt Pokorni Zoltán (Fidesz), aki betegségre hivatkozva lemondta a részvételt. A másik politikus meghívott, Kunhalmi Ágnes (MSZP) egyedüli politikusként nem vállalta a vitát, így ő sem vett az eseményen. Hörcher Ferenc moderátor így két oktatási szakemberrel, Kojanitz Lászlóval, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kísérleti tankönyvekért felelős projektvezetőjével, illetve Salamon Konrád történésszel, tankönyvszerzővel, a Magyar Tudományos Akadémia doktorával beszélgetett a humán oktatás helyzetéről és lehetőségeiről.

Hörcher Ferenc első kérdésére, miszerint a politikusok távolmaradása vajon annak tudható-e be, hogy jelenleg elég érzékeny a tankönyvek témája, Kojanitz László úgy felelt: a tankönyv valóban érzékeny téma. Szerinte a jelenlegi tankönyv-vitákban sokan arra törekednek, hogy bebizonyítsák, baj van a tankönyvekkel. Salamon Konrád szerint a tankönyv is egy olyan dolog Magyarországon, „amihez mindenki ért”, és az orvosláshoz hasonlóan „mindenki hozza a csodaötleteit”. Felidézte egy minapi élményét: egy Attiláról, mint nagy magyar királyról szóló estet, ahol a finnugor elméletet mint magyargyalázást kritizálták. Salamon úgy látta: a tankönyv-vita az oktatási rendszerről szól. Őt a saját történelem-tankönyvéről szokták kérdezni, és mivel nincs olyan ember alkotta mű, amibe ne lehetne belekötni, „bele is kötnek”.

A moderátor kitért arra, hogy a közelben van a legendás Fasori Gimnázium épülete, amely meghatározó volt mind a magyar, mind a nemzetközi szellemi és tudományos életben a 20. században. „Létezik-e még ma is ez a nagy gimnáziumi hagyomány?” – tette fel a kérdést Hörcher Ferenc. Kojanitz László szerint a humán tantárgyak most is nagyon népszerűek a diákok között, miközben a természettudományos tárgyakról ez nem mondható el. Szerinte ritkaságnak számít a világban a magyar gyakorlat, ahol ilyen nagy hangsúlyt kap a történelem-oktatás, s ahol az irodalmat is erősen történelmi szemlélettel oktatják. „A humán oktatásnak ma is erős pozíciói vannak Magyarországon, és a reál tárgyak erősítése inkább a felsőoktatáshoz és a szakképzéshez kapcsolódik” – hangsúlyozta Kojanitz, aki szerint ugyan a szakoktatásban leépítették a közismereti tárgyakat, de a tantervek, az érettségik szintjén még nem látszódik a humán oktatás háttérbe szorulása.

Ősi hagyomány a nemzettudat átadása

A Nemzeti alaptanterv és a nemzeti identitás kapcsolatával foglalkozó moderátori kérdésre Salamon Konrád úgy válaszolt: „A »mi« tudatának megalkotása fontos, ebből alakul ki a nemzettudat, és ősi hagyomány e tudatnak az átadása”. A Nemzeti alaptanterv ebből is csak azt fogadhatja el, amit a mai tudományosság bizonyítani tud. Salamon szerint ugyanakkor ma az oktatás általános válságáról beszélhetünk: hibásak a számonkérést, a fegyelmezést korlátozó elméletek, és az alapoktól kell újrakezdeni az oktatás szervezését. „Az iskola követeljen és legyen tekintélye!” A történész úgy látja: amikor a felvételi vizsgát eltörölték, „az is bekerült az egyetemre, akit az eső vert be”, ami a fejpénz alapú egyetemi képzés hibája.

Hörcher Ferenc azon kérdésére, hogy a történelemtanítás időben meddig terjedjen, Salamon Konrád úgy reagált: „Az okos történész őstörténettel és 1918 utáni történelemmel nem foglalkozik – én tehát buta történész vagyok, mert a 20. századi történelem érdekel”. Salamon szerint az ókor és a középkor visszaszorításával a történelemoktatásban el kell jutni minimum 1945-ig, de fel kell menni 1989-ig, sőt, a 2004-es EU-csatlakozásig is. A moderátor feltette a kérdést: mi a határ a történelem és a kortárs politika között? Salamon Konrád szerint most ezt nehéz meghatározni, hiszen az idei évben is nagy történelmi évfordulók vannak, és azok lesznek a 2018 körüli években is, amiknek folyamatos aktuálpolitikai felhangjai lesznek. Kojanitz László szerint a történelemtanításnak nem csak a tudomány bemutatása, hanem a történelmi gondolkodás átadása is fontos területe. Olyan tankönyveket csinálnak, amikben megjelennek például a honfoglalás különböző elméletei, de kimondják a tudomány aktuális álláspontját is. Salamon Konrád itt hozzáfűzte, hogy unokáin keresztül látja, hogy egyes történelemtanároknak ma „egyéni nézetei vannak”. Kojanitz kitért az egyik aktuális tankönyvbotrányra, ami szerinte félreértelmezés volt: nem „áltudományos” nézeteket akartak közvetíteni, hanem be akarták mutatni azokat, hogy ezzel vitára tanítsák a diákokat. „A történelmi utókor szeret feketén-fehéren értékelni, elég csak a Tisza István vagy Károlyi Mihály körüli vitákra gondolni. Tudomásul kell venni, hogy egy adott időszakban éles viták folyhatnak egy történelmi kérdés értékeléséről”. Kojanitz László egy angol példát hozott fel, hogy a britek hogyan értékelik Michael Collins, az ír szabadságharcos életét és munkásságát, a „gyilkos gazembertől” a „nemzeti hősig” végigjárva Collins megítéléseit.

Mennyi idő kell a történelmi tisztázásokhoz?

„Vajon a történettudomány nem tiszta tudomány, hanem értékrend és világnézet kérdése?” – tette fel a kérdést Hörcher Ferenc. Salamon Konrád szerint a tankönyvíróknak meg kellene fogadniuk a történész Ranke tanácsát: a történész ne ítélkezzen. Hörcher szerint viszont ez a 19. századi pozitivizmus megközelítése, de mi a helyzet a 21. században? Salamon erre úgy reagált, hogy például Hitler és Sztálin esetében azért legyen ítélkezés, hiszen „szélsőjobbos és szélsőbalos tömeggyilkosokon nincs mit vitázni”. Szerinte a történettudomány félig irodalom is, hiszen nem mindegy, hogy egy poharat „félig üresnek vagy félig telinek” írnak le. Hörcher Ferenc szerint nyugaton lezajlottak a kortárs történelmi kérdések tisztázásai, de Salamon Konrád szerint ez a nyugat szerencséjét bizonyítja, mivel ott 1945 után középpártok demokráciája épült fel, míg itthon ennél jóval nehezebb volt a helyzet.

„És az 1989 óta eltelt 25 év nem volt elég a tisztázáshoz?” – kérdezett vissza Hörcher Ferenc, mire Kojanitz László úgy reagált: valódi történelmi és ideológiai alapok nélkül határozták meg saját világnézetüket a rendszerváltó pártok. Salamon Konrád szerint több évtizedes magyar tapasztalat a családban hallott és az iskolában tanított történelem különbsége, ami még ma is megtörténhet, ha például egyes témákban szélsőséges meggyőződésűek a szülők. És vannak történelmi figurák, akik kimennek a divatból: „Dózsa Györgyöt régen felértékelték, de az idei, 500. évfordulón elhallgatták”. Salamon másban is visszautalt az 1989 előtti rendszerre: „unikum volt a magyar kommunizmus a nemzeti gondolat elnyomásával, hiszen a szomszédos országok nacionálkommunisták voltak”. Kojanitz László hozzátette: ma is keveset tudunk a szomszéd országokról, a saját identitáskérdéseikről.

Kojanitz a beszélgetés végén leszögezte: a politikai viták ellenére a kerettanterv 80-90 százalékban nem változik. „Inkább szimbolikus dolgokon vitatkoznak kultúrpolitikusok, hogy a választóiknak bebizonyítsák, kultúrpolitikát csinálnak.”