Kormánykörökben felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésére, az államkincstárban már háttérszámítások folynak – értesült az Index. Az újra bevezetett 13. havi nyugdíjat utalvány formájában kaphatják meg a nyugdíjasok.
A 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja a kormány: a tervezet előkészítésére, illetve a szükséges háttérszámítások elkészítésére már fel is kérték a Magyar Államkincstárat – értesült az Index.
„Valóban van ilyen irányú gondolkodás, de kevés konkrétumot tudok” – fogalmazott az Index állami pénzügyi intézménynél dolgozó forrása. A hírportál úgy értesült, hogy informális beszélgetéseken egy, a magas jövedelmekre kivetett szolidaritási adó ötletéről is hallott. Ezzel a költségvetési hiány növelése nélkül lehetne folyósítani a 13. havi nyugdíjat.
A hírportál információi szerint ez a juttatás abban térhet el az MSZP által korábban bevezetett rendszertől, hogy nem pénzben, hanem Szép-kártyán, Erzsébet utalványon vagy más cafeteria-elemekben jutnának hozzá a nyugdíjasok.
Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató Intézet vezető elemzője az Indexnek elmondta, hogy a költségvetésben van mozgástér a 13. havi nyugdíj kifizetésére. Hozzátette, hogy ha a kormány valamilyen utalványon keresztül folyósítaná a pluszjuttatást, akkor azzal az lehet a célja, hogy annak egy része ne áramoljon ki az országból. Ezzel a megoldással ugyanis az extra juttatást a nyugdíjasok csak Magyarországon költhetnék el.