Szörényi a Heti Válasznak úgy nyilatkozott, elege van abból, hogy „az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon” mindent le kell nyelnie, csak azért mert nemzeti. Az Illés volt frontemberének elege van a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből és a fércművekből. Szörényi szerint „a kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet”. A művész a Heti Válasznak azt mondta: a jobboldalon belül szinte maffiaszerűen harcolnak egymással érdekközösségek, és L. Simon Lászlót is jobbról nyírják.
Orbán politikai szabadságharcát tehát Szörényi „érdeklődéssel vegyes tisztelettel” figyeli, mindazt viszont, ami a kultúra területén történik, szerinte nagyon át kellene gondolni – áll a holnap megjelenő Heti Válasz-interjúban.