Előkerült az a hangfelvétel, melyen Hitler elrendeli a holokausztot

A Führer konkrét utasításokat adott a „végső megoldás” végrehajtására.

A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete közölte: archívumukban megvan az 1948 júniusában született ítélet, melyben Csatáry Lászlót halálra ítélték. Az akta tartalmazza a tanúk kihallgatásának jegyzőkönyveit is – írja az Index.
A tanúvallomások szerint Csatáry a neki alárendelt őröket arra utasította, hogy legyenek könyörtelenek a kassai gettóban és a kassai gyűjtőtáborban lévő zsidókhoz, miközben személyesen is aktívan részt vett az őrizetbe vett személyek kínzásában és megalázásában. A zsidók koncentrációs táborokba való elszállítása idején olyan személyeket is besorolt a transzportokba, akikre a kitoloncolás nem vonatkozott, illetve fizikailag nem voltak képesek a transzport elviselésére. A dokumentumok szerint Csatáry így állítólag ismételten visszaélt beosztásával, és több személy halálát okozhatta.
Korábban a szlovák belügyi tárca azt közölte, hogy a meglévő perdokumentáció nem tartalmazza az ítéletet. Most kiderült: a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézet archívumában tárolt aktában megvan az ítéletet is.