Orbán: Helyreállt a jogállam

2012. június 11. 11:31

A miniszterelnök az ügyészség napja alkalmából rendezett ünnepségen hangsúlyozta, hogy az eredmények ellenére bőven akad még feladat. Polt Péter legfőbb ügyész arról beszélt, hogy több ügyben is jól vizsgázott az új struktúrájú ügyészség.

2012. június 11. 11:31

Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen. A kormányfő szerint elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak, amikor bárki úgy készülhetett egy bűncselekmény elkövetésére, hogy abban bízhatott, megúszhatja, és azok az idők is elmúltak, amikor ártatlan tüntetőket tömegesen küldtek előzetes letartóztatásba. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy feladat még van bőven, Magyarország megújításában pedig komoly feladat hárul az igazságszolgáltatás teljes rendszerére, és ebből az ügyészeknek is ki kell venniük a részüket.

Polt Péter legfőbb ügyész az Igazságügyi Palotában rendezett hétfői ünnepségen felidézte a jogszabályi változásokat és a szervezeti átalakítást, hangsúlyozva a szervezeti függetlenség és a pártatlanság biztosítását. Kiemelte: az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködője. A legfőbb ügyész kiemelte, hogy az új struktúra az úgynevezett bundaügyben és a magas beosztású rendőrtisztek vesztegetési ügyében jól vizsgázott, továbbá ötven százalékkal nőtt az ismertté vált korrupciós ügyek száma, ami szerinte egyértelműen a felderítő munka eredményességének köszönhető, nem annak, hogy több ilyen bűncselekmény történt.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. június 12. 13:22
"Helyreállt a jogállam" Na végre! Akkor ezek szerint börtönbe csukták az önkormányzati közpénzt eltőzsdéző titánt?
trendo
2012. június 11. 14:46
Hatalmamat, a monopolt fenntartja Pintér, meg a Polt! :)))
Biomechanoid
2012. június 11. 14:24
Orbánnak jogálla van, ami most helyreállt. Valaki állba verte? Megérdemelné!
drieno
2012. június 11. 14:16
ezután mínusz 5 % szavazó pont akkor ilyet mindani, amikor a pécsi gyilkos életfogytot kap, a Cozma gyilkosai pedig könnyítést... elszámoltatás semmi hóbagoly elvtárs pedig mint nemzeti amnézibizottságvezető ezt sürgősen átgondolásra javaslom
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!