Fukuyama és az utolsó szó joga

A valódi árulás nem az, hogy Amerika most „cserbenhagyja” Ukrajnát...

Az LMP teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat – ismertette a parlamenthez csütörtökön benyújtott javaslatát Schiffer András. A frakcióvezető elfogadhatatlannak nevezte, hogy a diktatúra titkai egyben a demokrácia titkai is legyenek.
Schiffer András felháborítónak tartja, hogy – mint mondta – a mindenkori hatalom, illetve az ellenzék is sakkozott az ügynökaktákkal. Hozzátette, hogy eközben olyan emberek nyertek személyiségi jogi pereket, akik bizonyíthatóan a hálózatoknak dolgoztak. Az MTI kérdésére azt felelte, hogy az egykori állambiztonsági aktákat a Magyar Országos Levéltárban kellene elhelyezni, ahol a levéltári szabályok szerint lehetne kutatni azokat. Ez alól csak azok képeznének kivételt, amelyek jelenlegi nemzetbiztonsági műveleteket is érintenek.
Schiffer András hangsúlyozta: szükség van egy úgynevezett információs kárpótlásra is, mert minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy megtudja, őt vagy a felmenőit mikor és milyen módszerekkel figyelték meg, illetve, hogy mit tartottak róluk nyilván. A frakcióvezető szimbolikusnak nevezte, hogy a jelenlegi hatalom éppen arra készül, „hogy a régi időket idéző orwelli módszerrel figyelje meg az állampolgárokat”.
A képviselő véleménye szerint a mai politikai folyamatokat is mérgezi, hogy egyes politikai szereplőkről nem lehet tudni, milyen, a diktatúrába visszanyúló hálózati rendszert konvertáltak az új demokráciába, ahogy nem ismert, hogy az állambiztonsági szervek tagjai milyen mértékben voltak jelen a rendszerváltó pártokban. Schiffer András azt mondta, hogy a múlt lezárásához előbb meg kell ismerni annak titkait és „a megismerés könnyen lehet, hogy fájdalmas lesz”.