Marco Rossi eddig is magyar volt, de mostantól papírja van róla, hogy közénk tartozik.
Marco Rossi letette a magyar állampolgársági esküt. Labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya ezzel hivatalossá tette azt, amit többször is elmondott korábban, hogy Magyarország a második hazája. Azt hiszem sok millió magyarral együtt mondhatom: „kedves Marco! Isten hozott közöttünk!”. A nemzetben gondolkodó ember szívét mindig megmelengeti, ha valaki nem születése, vére, nyelve jogán lesz magyar, hanem saját döntése szerint. Különösen, ha egy olyan ember teszi ezt, aki valamiért tiszteletet érdemel.
Hiszen ez visszajelzés, hogy magyarnak lenni jó. Hogy tudunk valami olyat adni a világnak, ami érték.
Két alkalommal volt szerencsém eddig személyesen beszélgetni a szövetségi kapitánnyal; mindkétszer szóba került a magyarokhoz való viszonya, és az, hogy milyennek lát minket. Rossi mindkétszer elmondta, amit sokszor, hogy Magyarország rengeteget adott neki, és ezért nagyon hálás. Azt hiszem ez fordítva is így van. Az egész ország hálás lehet az olasz mesternek, mert amit a válogatott vezetőjeként véghez vitt, azzal már eddig is beírta magát a magyar labdarúgás történelmébe. És hol van még a vége! Ez a hála persze meg is mutatkozik, amikor mérkőzésről-mérkőzésre megtelik a Puskás Aréna lelátója, vagy amikor a meccs végén Marco Rossit élteti a stadion örömmámorban úszó közönsége. Come un bambino al Luna park (szabad fordításban, mint egy kisgyerek a vidámparkban) – így írja le az ezzel kapcsolatos érzéseit az életét és magyarországi pályafutását bemutató dokumentumfilmben. Ha valaki, ő biztosan megérdemli ezt a szeretetet – elég, ha az eredményeit nézzük
Marco Rossi 2018-ban lett a szövetségi kapitányunk, 5 éve, hogy ő vezeti a nemzeti válogatottunkat. Ezalatt megnyerte a Nemzetek Ligája C- és B- divízióját, és benntartotta a nemzeti együttest a legjobbak között. Kijuttatta a csapatot a 2020-as Európa-bajnokságra, ahol a magyar együttes a legnehezebb csoportban is becsülettel megállta a helyét – többek közt döntetlent ért el a világbajnok francia csapa ellen. Nemzeti együttesünk az elmúlt években legyőzte többek közt a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatottat, a török, a szerb, a lengyel és a német nemzeti együttest, és oda-vissza győzelmet aratott Anglia csapata ellen.
A legnagyobb, szinte hihetetlen siker, az elmúlt évtizedek legnagyobb eredménye pedig az volt, amikor Wolverhamptonban 4:0-ra győztünk az angol válogatott ellen.
Most, 2023 október 14-én pedig elmondhatjuk, hogy több mint egy éve veretlen a magyar labdarúgó-válogatott.
Ezek az eredmények nem csak nekem, a magyar foci kevésbé dicsőséges időszakában felnőtt korosztály tagjának, hanem minden magyarnak, a fiataloknak is nagyon sokat jelentenek, és ennek nagy szerepe van abban, hogy a magyar emberek rajonganak Rossiért.
De van még egy eredménye, aminek a felsoroltaknál sokkal-sokkal nagyobb a jelentősége. Ez pedig az, hogy megérttette a labdarúgókkal és a közönséggel is, hogy mi az a mentalitás, ami legalább annyira fontos – ha nem fontosabb – mint a fizikai állapot és a képességek.
Hogy az az alap, hogy nincs elveszett labda. Hogy nincs barátságos mérkőzés. Hogy az utolsó sípszóig küzdeni kell. Hogy teljesen mindegy, ki az ellenfél, mennyivel jobb csapattal nézünk szembe, a lehető legjobb eredményre, győzelemre kell törekedni.
Hogy nem a tehetség, hanem a szorgalom és a fegyelem számít igazán. Hogy nem az egyén, hanem a csapat érdeke az első és legfontosabb.
Rossi a saját képére formálta a válogatottat, és ez a forma sokszor sikert eredményez. Ez az, ami miatt úgy nézzük a mérkőzéseket, hogy tudjuk, a pályára lépő játékosaink mindent, és annál többet is meg fognak tenni a sikerért. És akkor is nyugodt lehet a lelkiismeretünk, ha nem nyerünk. Ezzel pedig példát ad a jövő magyar nemzedékeinek, hogy milyen mentalitással érdemes küzdeni és élni, hogy melyik az a hozzáállás, ami szükséges feltétele, hogy valódi sikereket tudjunk elérni. „A magyarok harcosnak születnek” – így fogalmazott első beszélgetésünkben (szó szerint így hangzott el a mondat: „hungarians are genetically fighters”), utalva ezzel a történelmünkre, amelyben rengetegszer kellett küzdenünk az országért, a nemzetért. Ha visszaemlékszünk a korábbi évtizedekre, láthatjuk, nem ez a harcosság jellemezte a labdarúgó-válogatottat. Aztán jött ez a magas, mosolygós szemű, melegszívű, és mégis sziklakemény olasz edző, aki észrevett bennünk magyarokban valamit, amire a hétköznapokban valószínűleg nem sokat gondolunk.
Nem tudom mit tett Rossi, de sikerült előhoznia a magyar labdarúgókból valamit, ami a magyarság vérében van.
Eközben pedig ő maga is magyarrá vált. Nem tudom melyik lehetett ez a pillanat. Lehet, hogy nem is egy pillanat volt, talán szép lassan érett be ez a folyamat. De amikor két-három évvel ezelőtt láttam, hogy szívére tett kézzel énekelte a magyar himnuszt, számomra már közülünk való volt, és valószínűleg ezt ő is így érezte. Marco Rossi nem az állampolgárság felvételétől lett magyar, de végre papírja is van róla, hogy közénk tartozik.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
A paktum átrajzolhatja az Európai Unió belső erőviszonyait.
Nézzék meg többször, és mutassák meg a Z generációs gyerekeiknek vagy unokáiknak is.
Padovában egy élelmiszerbolt kirakata borzolja az új olaszok kedélyeit.
Borzasztóan nehéz csoportból sikerült majdnem az álomszerű továbbjutás.
Nincsenek könnyű helyzetben.
Egyre kevesebben számítanak Ukrajna győzelmére.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
