Agresszív világ

„Aligha én vagyok egyedül, aki részben saját tapasztalatából, részben meg a hírek figyeléséből, de akár a szépirodalmi könyvek témáit illetően is kénytelen megállapítani, hogy tagadhatatlanul nő az agresszív cselekedetek száma a világban. Erre még az is bizonyíték, hogy a minap országos napilapunk is közzétette az aktuális körözési toplistát, nyilván azért, mert a bűnözők arcképét mellékelve a lakosság segítségére is számít. A híradások óránként számolnak be a világban elkövetett agresszív cselekedetekről, legyenek azok iskolában, utcán, középületekben, vagy éppen a határainknál elkövetett bűncselekmények. Lényegében amolyan falra hányt borsó a sajtó által közölt mindennapi bűnözési beszámoló, egyrészt mert egy civil ember ugyan hogyan tudna például segíteni a határokat védeni próbáló katonáknak, avagy megakadályozni a lassan már világszerte előforduló, számos áldozattal járó iskolai lövöldözéseket, ártalmatlanítani a kórházakban gyilkoló őrülteket, a templomgyújtogatókat s így tovább? Példákkal bőven szolgál az élet.

Nem tudom, az agresszív cselekedetek számának elképesztő megszaporodását vajon elősegítette-e Angela Merkel és Emmanuel Macron számos, az elmúlt néhány esztendőben tett nyilatkozata (valószínűleg nagyon is elősegítette), amelyekben mindketten elmondták, a merényletekkel, a terrorizmussal bizony együtt kell élnünk. Bevallom, megdöbbentem, amikor először hallottam tőlük eme »jó tanácsot«. Nem mondom, mindkettőjük országára vitathatatlanul ráfért a figyelmeztetés, hiszen több tragédia is megmutatta, a terrorizmus az ő országukban köszöni, jól érzi magát. Csak éppen azt felejtették el megmagyarázni, ugyan miért is volna kötelező együtt élnünk a terrorizmussal? Miért? 

Mint a világ leginkább befolyásos vezetői, hogy-hogy nincsen elképzelésük arról, miképpen lehetne megoldást találni a korlátlan bevándorlásra, a naponta tapasztalható agresszív cselekedetekre? A fentebb emlegetett két politikus nyilatkozatait meg is dicsérhetjük, hiszen bevált az ajánlatuk, bizony, a terrorizmussal együtt kell élnünk. Akár akarjuk, akár nem. Miért? Azért, mert ők mondják, akik épp oly hátsó szándékú vezetők, mint számos más pályatársuk, s amit ők mondanak, azt nekünk, bokánkat összecsapva el kell fogadnunk. A két politikus közül az egyik már nincs hivatalban. Hogy mit csinál a háttérben, azt nem tudom. De az nyilvánvaló, hogy sem az ő országában, sem az aktív vezető, Macron Franciaországában egyelőre senkinek sincs fogalma arról, miképpen tudnák az erőszakos cselekedeteket visszaszorítani. Maradunk tehát a bölcs meglátásuknál, a terrorizmussal, a merényletekkel együtt kell élnünk, mert ők mondják. S bár évek teltek el azóta, hogy mind Merkel, mind Macron kinyilvánította ezt a – minek nevezzem? – parancsot, azóta sem kaptunk sehonnét a migránssimogató, valamint roppant szabadelvű világból tervet, elképzelést arra nézve, miképpen lehetne a merényletek és más agresszív cselekedetek számát csökkenteni, miképpen lehetne a migránsokkal egy országban élni, s főképpen miért kellene együtt élnünk velük? Nyilván azért nincs válsz a kérdésekre, mert fogalmuk sincs róla.”

***

Nyitókép: Getty Images /  Paul Bradbury