Vésztartalék

2023. július 13. 20:05

Ha Ukrajna a NATO tagja lesz, felkészülten vagy felkészületlenül, akkor már nemcsak zónák harcáról beszélhetünk.

2023. július 13. 20:05
Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

„Hónapok óta olvassuk, hogy küszöbön a harmadik világháború, közeleg a globális összeütközés. Legyünk őszinték, minden váratlan eseményre felszisszenünk, ami az orosz–ukrán összecsapást kimozdítja kényelmi zónánkból. Ennek a zónapozíciónak az volna a lényege, hogy a nukleáris fenyegetettség, a rend felbomlásának bármiféle kísérlete elmélyíti félelmeinket, ha viszont „csak” tízezrével halnak meg katonák és civilek, az pusztán járulékos veszteség. Irakból, Jugoszláviából és máshonnan is naponta érkeztek a halálhírek, mégsem hittük, nem éreztük, hogy természetellenes zónába tévednénk. Hogy miért? Mert erre szoktatott minket a világsajtó. Kényelmi zónánkban tehát hamis biztonságtudat fészkel, és legyünk őszinték, most is nehezen hihető, hogy az emberiség nagy részét érintő, pusztító világégés szélén állnánk.

Mindeközben minden egyes ostoba mondattal, felelőtlen ígérettel közelebb kerülünk ahhoz, amit minden emberi közösség elemi érdeke volna elkerülni.

Ha ugyanis Ukrajna a NATO tagja lesz, felkészülten vagy felkészületlenül, akkor már nemcsak zónák harcáról beszélhetünk. Akkor a hidegháború végén lefektetett katonai egyensúlyhelyzet bomlik fel, hiszen az Oroszország számára legfontosabb biztonsági körülményt zúzzuk szét. Ha Ukrajna valóban belép a katonai szövetségbe, akkor a nyugati világ valóságosan is háborút üzen Moszkvának, mert megsérti az érdekszféráját. Immáron nem fegyverszállítmányokkal, tanácsadókkal segíti, hanem valóságosan is Ukrajnába költözteti csapásmérő erejét. Pontosan az történne, mint amikor a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába. Ott és akkor éppúgy a nagy rivális megközelíthetőségéről, fenyegetettségéről szólt a történet, mint most, az orosz–ukrán határon.”

Nyitókép: STR / PRESS-SERVICE OF COMMANDER-IN-CHIEF OF THE UKRAINIAN ARMED FORCES / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2023. július 15. 17:53
"Ha Ukrajna a NATO tagja lesz, felkészülten vagy felkészületlenül, akkor már nemcsak zónák harcáról beszélhetünk." Már eddig sem lokális háborúról beszéltünk..! A kotta adott! -amint le és felszámolás alá került Németország, 1914-1945, úgy most Oroszország került sorra! Az "ugyanazok" jövőbeli következő áldozata, mint már írtam, várhatóan Kína lesz..!
Akitlosz
2023. július 14. 21:12
A NATO tagállamai nem egymás szövetségesei, hanem csupán Amerika segéderői.
connorj
2023. július 14. 01:17
Értelmetlen ezen agyalni. Nem is magyarazomel ... Inkább mutatom: https://m.youtube.com/watch?v=25D4W9rfXSE
tapir32
2023. július 13. 22:52
A jobboldali konzervatív gondolat szerves fejlődés eredménye. Jobboldali és konzervatív mindaz, amivel szemben a baloldal létrejött. Egy ellen-mozgalom szükségképpen foglya marad annak, ami ellen támad! Tkp. baloldali kultúra nincs is! Baloldalon csak ideológiák vannak! A kultúra eredendően jobboldali és konzervatív!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!