Hé, woke-ista! Biztos, hogy annyira szabad vagy!?

Az elmúlt napokban a fővárosi közéletet élénken foglalkoztatta a nemrég átadott ferencvárosi (kezdetekben még) szivárványszínű LMBTQ-pad, amely az Amnesty International hazai lerakata szerint „nyitott, boldog, szabad”. Viszont a köztéri ülőalkalmatosság rövid időn belül színváltóssá vált: alig 24 órával az ünnepélyes átadást követően már a kerület ikonikus csapatának, a Fradinak az alapszíneiben tündökölt, majd ismét szivárványszínű lett, majd barna, mígnem két nappal a Pride-felvonulás előtt szinte csak a fémváza maradt meg. Utóbb kiderült, a már említett szervezet vakolta át ismét a léceket szivárványosra. (A cikk írásáig annyi fejlemény még történt, hogy a Mi Hazánk aktivistái átkenték piros-fehér-zöldre, valakik pedig lefóliázták utána.) Végül pénteken elszállították.

Idehaza a minap a pride-hónap záróakkordjához, a felvonuláshoz értünk, ami a „büszkeség” mellett a „szabad szerelmet” és a „teljes elfogadást” hivatott közvetíteni a magyar társadalom felé. Jó, volt ott némi politika meg fenyegetés is az amerikai nagykövet részéről. 

Mert jaj annak, aki fel meri emelni a szavát a sok esetben tölcsérrel belénk tölteni kívánt szivárványmaszlag ellen! Mert tudjuk, tapasztaljuk, a 21. századi liberálisok csak addig elfogadóak, amíg nem találják magukat szemben más véleményekkel, más elgondolásokkal. Akkor aztán jön a feketeleves. A szivárványszínű padot lefestők rövid időn belül nácikká és árjákká válnak a nagyközönség előtt, míg a mezei ellenvéleményt megfogalmazók pedig maradikká.

Azonban tekintsünk kicsit túl a padon, és gondolkozzunk el azon, hogy mi értelme van annak, hogy már kisiskolásban érzékenyítő foglalkozásokon magyarázzák a saját magukat éppen meghatározó kislányoknak és kisfiúknak, hogy 110+ társadalmi nem létezik. Hiszen ebben a korban még azon a szinten állnak, hogy a „fiúknak kukijuk, a lányoknak nunijuk van".

Korábban egy klinikai szakpszichológus úgy fogalmazott a szexuális nevelést illetően a Mandinernek, hogy fontos, hogy már 8-9 éves korban beszélgessünk a gyerekekkel a szexuális együttlétről és a nemi szerepekről, mert 10-11 éves korban már belépnek a prepubertás időszakába. Ezután berobban a kamaszkor, ahol a hormonok őrült táncba kezdenek, és jó, ha bizonyos alapokkal már rendelkeznek a fiataljaink a témában. Azonban a kulcs minden életkorban, hogy a beszélgetések és a néha gyerekcipőben járó felvilágosítás a gyerekek érzelmi és értelmi szintjének megfelelően történjenek. De 

S az igazi „szabadság ünnepéről” a felvonulásról még nem is esett szó. Bevallom, mióta Budapesten élek, a kíváncsiság több alkalommal is kivitt a Pride útvonalára. Érdekelt kik gyűlnek össze: idősek, fiatalok, meleg párok? A felhozatal minden évben vegyes volt, de ami feltűnt, az a sok fiatal szimpatizáns – zömében nem homoszexuálisok –, illetve az, hogy nem kevés idegen szót is hallottam. Még a dragqueenek között is akadtak külföldiek. Ami viszont úgymond „pozitívuma” az itthoni forgatagnak, hogy a szado-mazóba hajló, kutyapórázos, maszkos, valamint bőrhevedert viselő alakok csak elenyésző számban képviseltetik magukat. 

Ettől függetlenül továbbra sem értem azokat a szülőket, akik csemetéikkel kivonulnak tátani a szájukat az elfogadásra nevelés jegyében. Itt megint csak a fentieket tudom idézni: mindent a maga idejében és a maga módján kell a gyerekek elé tárni. Egy óvodáskorú porontynál pedig tényleg 

Az esemény kapcsán mind a mai napig él bennem annak a távol-keleti eladónak a sommás megjegyzése, akinek a boltját szabályosan kifosztották a felvonulók a kánikulában pár éve. Mikor betértem hozzá, és levette, hogy nem a szivárványbuliból szabadultam, megkérdezte, hogy mi történik épp a főváros utcáin. Elmondtam, hogy Pride-fesztivál zajlik, most ünneplik a nemi kisebbségek közzé tartozók a „másságukat”. Erre a srác rám nézett, és őszintén megkérdezte: „De ezeknek a fele csak buliból van itt, nem!?” Ekkor elgondolkoztam, és azt feleltem, hogy jó a meglátás. Ez jön le az utca emberének. 

Egy olyan személy pedig, aki emberekkel foglalkozik, az látja, hogy van, aki valóban azért vesz részt a menetelésben, mert büszkén meg akarja mutatni a világnak, – vélt vagy valós ellenszél ide vagy oda –, hogy fel meri vállalni önmagát. Meg meri mutatni a szüleinek, a fafejű ismerőseinek, hogy ő boldog. Csak közben másokon ugyanakkor van némi kényszer is, hiszen a közösség, ahova tartoznak „valahol elvárja” a jelenlétet ezen a felvonuláson, még akkor is, ha amúgy önszántából nem is menne ki, meg ha árnyékban 30 fok is van. Azonban itt jön be a kérdés, hogy 

Kedves woke-ista szószólók! Végül hozzátok kívánok szólni. Nem az a baj, hogy felvonultok, nem az a baj, hogy próbáltok jelet hagyni, vagy az, hogy előbújtok, hanem az, hogy erőszakoskodtok és provokáljátok az öregeket és a fiatalokat egyaránt. Ezek után pedig nem vagyok annyira biztos abban, hogy ti olyan nyitottak, szabadok és boldogok vagytok, mint ahogy azt az a szerencsétlen pad hirdette még fénykorában!

Nyitóképen a 26. Budapest Pride résztvevői vonulnak az Astoriánál. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd