Nincs elég pénz a költségvetésben, ide vezetett a különutas politikánk

„Huszadik századi tragédiáink és kudarcaink sorozata 1988–90-ben, a rendszerváltás ideje alatt fejeződött be. Ekkor értük el végre azt a sikert, amire évszázadok óta vártunk: visszanyertük a nemzeti szuverenitásunkat, demokráciát és piacgazdaságot teremtettünk több mint 40 év önkényuralom és megszállás után. Visszatértünk oda, ahová 1000 évvel azelőtt Szent István király vezetett minket a római kereszténység felvételével: a nyugati világot jelentő Európába. 1999-ben a NATO, 2004-ben pedig az Európai Unió tagjai lettünk szabad akaratunkból, népszavazás által megerősítve.

Nem a Keletet, nem a Kelet és Nyugat között egyensúlyozni próbáló harmadik utasságot, hanem a nyugati világot, az atlanti együttműködést választottuk.

Sikerünkben sokat számított, hogy erős szövetségesekre támaszkodhattunk. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államokra, aki nélkül Közép-Európa népei nem vívhatták volna ki szabadságukat. De mögénk álltak az európai hatalmak is az unió bővítése kapcsán. A rendszerváltás óta bekövetkezett jelentős gazdasági fejlődésünket nagyban köszönhetjük e két szervezetnek, hiszen a béke, biztonság, szabadság és gazdasági prosperitás elképzelhetetlen lenne nélkülük a kontinensen. Amikor a trianoni veszteségeinkre emlékezünk a Nemzeti Összetartozás Napján, akkor érdemes leszögeznünk, hogy a határon túli magyarok helyzetének javulásában, a velük történő kapcsolattartásban is kulcsszerepet játszik az Európai Unió és a NATO.Sikereinkhez mindig kellettek szövetségesek; kudarcot vallottunk, amikor egyedül maradtunk. Érdemes ezt a történelmi tanulságot észben tartani most is, amikor újra egyedül találjuk magunkat a nemzetközi porondon. Finnország és Svédország tagságának az ügyében a NATO-val, az ún. jogállami normák kérdésében az EU-val, az orosz–ukrán háború kapcsán pedig az előbbieken felül a visegrádi országokkal kerültünk konfliktusba. Ismét egyedül állunk az európai politikai színpadon. Néhány napja az Európai Parlament alkalmatlannak nyilvánította Magyarországot a 2024-ben várható soros elnökségi pozíció betöltésére. Tudjuk, hogy ennek a deklarációnak nincs jogi következménye, ez csak egy véleménynyilvánítás. A magyar miniszterelnök szerint annyi a jelentősége az említett a szavazásnak, mintha az »eszkimók parlamentjében« történt volna. Ebben a kérdésben én óvatosabb lennék: bár jogi következménye nincs a döntésnek, politikai viszont lesz. Nőni fog a nyomás az Európai Bizottságon, a tanácson és rajtunk is jó néhány ügyben. Ha elérkezünk az elnökségünkhöz jövőre, többen és több mindent meg fognak majd mozgatni annak érdekében, hogy az sikertelen legyen. Sajnos nem kerülünk közelebb ezáltal ahhoz a megállapodáshoz sem, ami szükséges lenne az uniós pénzek folyósításához.

Márpedig itt egyre nagyobb bajban vagyunk, ahogy ezt jelzi a kormány múlt heti váratlan, éjszakai döntése az állampapírokkal kapcsolatban. Nincs elég pénz a költségvetésben, így e papírok vásárlásának ösztökélésével kívánják finanszírozni az államot.

Korábbi írásomban már felvetettem, hogy az uniós támogatások ügyében az ellenzéknek a kormánnyal együttesen kellene fellépnie Brüsszelben az ország érdekében. Az azóta történtek még inkább megerősítettek ebben. Tévúton jár, aki azt hiszi, hogy azzal lehet kormányváltást előidézni Magyarországon, hogy majd az Európai Unió intézményei lehetetlen helyzetbe hozzák a kormányt. Ez csak meg fogja erősíteni a Fidesz pozícióját, miközben növekedni fog az ellenszenv Európával kapcsolatban. A kormányváltást a hazai ellenzéknek kell tudni kiharcolni, elsősorban úgy, hogy a magyar választók elhiszik róla, képes lesz felelősen és sikeresen irányítani az országot. Ettől egyelőre távol vagyunk, ezért lenne fontos megmutatni, hogy a magyar baloldal hajlandó a saját szempontjait alárendelni közös hazánk érdekeinek. Addig az EP ilyen, és hasonló megnyilvánulásai nehézségeket, illetve károkat tudnak az országnak okozni, de kormányváltást nem fognak eredményezni a Kárpát-medencében, miközben a siker útját kellene inkább megtalálni újra közösen, szövetségben az atlanti világgal. Remélem, Orbán Viktornak lehetősége nyílt tárgyalni ezekről a kérdésekről Ursula von der Leyennel az Európai Politikai Közösség moldovai találkozóján.   A visegrádi együttműködés többek közt azt a közös közép-európai kulturális és gazdasági hagyományt fejlesztené tovább, ami az Osztrák–Magyar Monarchia öröksége itt a régióban. Egyedül azonban ez sem megy.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd