Ha nincs Gajdics, tuti nem lett volna Mikszáth-díj átadás

„HA NINCS GAJDICS, TUTI NEM LETT VOLNA MIKSZÁTH KÁLMÁN-DÍJ ÁTADÁS

Mindig ez van: amikor reggelente bemegyek a fürdőszobába és bekapcsolom az egyetlen fogható rádióadót, a Kossuthot (dunakanyari átok), nincs mese, összerezzenek. Március 20-án, hétfőn fél kilenc körül pontosan azt éreztem, mint amikor elsőéves inasként a megnyálazott ujjammal ellenőriztem, hogy a trafó ad-e áramot a gyújtógyertyának, és ha adott, akkor az nagyon, de nagyon szar volt. Én most nem azt akarom mondani, hogy ha meghallom a Kakuk L. Tamás nevű munkavállalót a rádióban, azonnal infarktus közeli állapotba kerülök, de… tényleg így van. Azért van így, mert hosszú éveken keresztül vezettem a Reggeli Krónikát és azért lássuk be, Novák Katalin is köztársasági elnök, Göncz Árpád is az volt, gondolom néhányan már fejben elzongorázták a különbséget. Mindez azért érdekes, mert idén tizenhetedik alkalommal adták át a Mikszáth Kálmán-díjat az ilyen-olyan médiában nyújtott, ilyen-olyan munka elismeréseként. Kondor Katival nem foglalkozom, mert kollégák voltunk, a vicc az, hogy papíron még Császár Attila is azt állíthatná, hogy kollégák voltunk, és elnézést kérek minden játékvezetőtől, de erről a ,,kollégáról” mégiscsak az a bíró jut eszembe, aki áll a pálya közepén, kihúzza magát, büszkén a távolba tekint és azt mondja magában, hogy igen, ezek itt mind-mind az én kurva anyámat szidják, és még büszke is rá! Na most Császár Attilára nézek és azon gondolkodom, hogy hogy lehet az, hogy valaki hosszú-hosszú éveken keresztül csak lohol és lohol, mikrofont dugdos ide-oda és amikor senki sem látja, egy picit sírdogál, hogy nincs minden nap forradalom. Otthon sutyiban kis apró TV-székház maketteket gyújt fel, de még az is lehet, hogy van saját T34-ese, amit időnként elindít.

Ja, visszatérve Kakuk L. Tamás nevű utódomhoz, Ujhelyi Zoltán. Elnézést kérek Ágitól, de kurvára nem tudom, ki az az Ujhelyi Zoltán, mindjárt megnézem a Magyar Nemzet c. nyomtatványban… Nincs ideírva, az Ági megnézte az interneten, úgy tűnik, hogy ő is rádiós alkalmazott. Mindegy, ő méltatta kollégáját, Kakukot a következőképpen: »Jó tartású úriember.” Hát baszd meg, én még emlékszem olyan időkre, amikor alacsony, görnyedt, de tehetséges emberek is dolgoztak a Kossuth Rádióban. Egyébként a díjakat Simon János, a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítvány elnöke adta át, róla még írok. Egyszer ő hívott meg előadni a Miskolci Egyetemre. Azt azért még megjegyezném a díjátadás kapcsán, hogy Császár Attila laudációját (ez ajnárt jelent, csak hogy Kósa Lajos is értse) kapaszkodjanak meg, HANGFELVÉTELRŐL mondta el Gajdics Ottó! De ez még mind nem elég, Szilágyi Ákos (magyar Trikolor) laudációját Bayer Zsolt írta meg, de azt is Gajdics Ottó hangján lehetett meghallgatni, felvételről. És még nincs vége, mert Zsolt kitett magáért (ezúttal kurvaanyázás nélkül, de azért figyelemre méltó): »Ákos időről időre az őrületbe kerget mindenkit… és közben szelíden mosolyog. A végeredmény pedig egy csodálatos, hatalmas, magyar lobogó, ahogy méltóságteljesen vonul végig a városon és kokárdává válik a Hősök terén.«

Ha én annak idején, 1999-ben, amikor a Fidesztől megkaptam a Táncsics Mihály-díjat és elvállaltam volna a rádióelnökséget, akkor lehet, hogy én is egy csodálatos, hatalmas, magyar lobogó lennék, méltóságteljesen vonulnék végig a városon, aztán kokárdává válnék a Hősök terén. Azt mondjuk nem tudom, hogy a Havasné hogy vinne haza, egy majdnem két méteres kokárda kurvára nem fér bele a Volkswagen Eos Cabriojába. Lehet, hogy hívná a csomagküldő szolgálatot, hogy »Vigyék már haza a kokárdámat!«

Végül feltennék egy kérdést: hogy a picsába nem ért rá senki laudálni?”

Nyitókép: You Tube