Reménytelen itt minden, totálisan reménytelen

„Egyebek mellett ez olvasható a Magyar Rektori Konferencia minapi közleményében: »Valamennyi magyar egyetemi polgár számára, az egyetem fenntartójától függetlenül, diszkriminációmentesen biztosítani kell azt a jogot, hogy az Európai Unió oktatási, mobilitási programjaiban, valamint kutatási együttműködéseiben részt vehessen. A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy bármilyen természetű és jellegű politikai vita a magyar egyetemisták és egyetemi oktatók részvételét korlátozza az Európai Unió oktatási, mobilitási és kutatási együttműködési programjaiban.«

hogy a saját, amúgy sem az oktatásban, sem a tudományban nem bizonyított, a szükséges fokozatokkal és nyelvtudással nem rendelkező udvari művészelvtársait odahelyezhesse, a Magyar Rektori Konferencia elegáns távolságtartással, diszkréten hallgatott és kerülve minden feltűnést, példamutató szerénységgel és decens eleganciával meghúzódott a háttérben. És a későbbiekben el sem jutott a Magyar Rektori Konferencia fenséges hallószervéhez annak híre, amikor egyszeri nekifutásra,

a több ezermilliárdos vagyonukat a maguk kreálta alapítványokba becsatornázva, az érintett egyetemeket mindenből kihagyva, nekik lapot sem osztva, véleményüket, ajánlásaikat totálisan figyelmen kívül hagyva, az alapítványi kuratóriumokat saját káderekkel, komisszárokkal telepakolva, miniszterekkel, államtitkárokkal, kormánybiztosokkal, pártállami képviselőkkel, pártállami polgármesterekkel, továbbá megszokott üzletfeleikkel, barátaikkal, csókosaikkal, a legelemibb összeférhetetlenségi szabályokra is fittyet hányva, az egyetemektől a vétójogot is megvonva, az egész struktúrát kizárólag a saját gazdasági és politikai érdekeik szolgálatába állítva, a hazai pénzek »átmosására« és az EU-s pénzek jól ismert »átcsoportosítására«, végezetül, de legfőképpen páros lábbal taposva, semmibe véve és megbecstelenítve annak szellemiségét, ami a XII. századi egyházi alapítású intézmények óta az egyetemeket (universitas) valóságosan egyetemekké teszi, azaz magát az egyetemi autonómiát, amely minden helyen és időben egyetlen és kizárólagos garanciája a tanszabadság és a tudományos szabadság nélkülözhetetlen és feladhatatlan elvének és gyakorlatának, s amelynek a semmibe vétele, de akár csak a legcsekélyebb mértékű megsértése az intézményt akarva-akaratlan megfosztja büszke egyetemi státuszától, s teszi azt – az egykori »Foxi-Maxi« mintájára – ideológiai droidközponttá.

kiállt a tolvajprivatizáció mellett, kiállt a pártállami politika és ideológia »magasabb szempontjai« mellett, kiállt az EU-s pénzek lenyúlásának bevett gyakorlata mellett, s kiállt az egyetemi autonómia elvének ignorálása mellett.

S látszólag nem ide tartozik, de a leglényegét tekintve mégiscsak ide! Az utóbbi időben nap mint nap olvasom, hogy éppen hány általános iskolai vagy gimnáziumi tanár mondott fel, miután hosszú küzdelem, megaláztatás, a kollégák elbocsátása, a hazug ígérgetések, az inkompetencia és az önkény tobzódása és egy sor kolléga teljes elbizonytalanodása és sikeres megfélemlítése miatt kénytelenek voltak ezt a döntést meghozni.

Reménytelen itt minden, totálisan reménytelen: az ötvenes-hatvanas évek pártállami reflexei, félelmei és megfelelési kényszerei működnek itt mindannyiunkban. A különbség annyi csupán, hogy akkoriban, ha csak egy hangyapénisznyit is, de folyamatosan kifelé jöttünk a diktatúrából, ma épp ellenkezőleg: változatlanul megyünk bele a sötét alagútba, melynek a végén semmi sem pislákol, ugyanis azt is ellopták már onnan.

Totálisan reménytelenné vált itt minden.”

Nyitókép: Gábor György Facebook-oldala