A cső belseje

„Volt még két határozott állítása a kampánynak: minket ez az egész háborúsdi (a kormány szerint) annyira nem érint, hogy az energiaárak emelkedése a kiváló Orbán-Putyin viszonynak köszönhetően nem gyűrűzik be hozzánk, azaz egy másik klasszikust idézve »nem lesz gázáremelés« – aki esetleg reflexből a későbbi szankciókat hibáztatná, annak emlékeztetőül: február végén az olaj és a gáz is drágább volt, mint most –, és hogy a fiainkat nem viszik katonának. Ehhez képest az azóta bekövetkezett gázáremelésünk még KSH-adatok szerint is közelíti az Európa-rekordot, van már az alkotmányunkban a többek között a katonának vivést is megkönnyítő háborús veszélyhelyzet, Budapest utcáit toborzóvillamosok járják, az elmúlt harminc évben példátlannak számító ütemben fegyverkezünk, a miniszterelnök pedig jó ütemérzékkel, éppen csak egy picivel a választási eredmények kihirdetése után rájött, hogy tulajdonképpen katonanemzet volnánk.

A fentiek alapján az értékelést mindenképpen azzal érdemes kezdeni, hogy felkészületlenül érkeztünk (azaz érkezett mind az ország, mind a kormány) egy olyan válsághoz, amelynek nem csak az előjelei, de a kézzelfogható hatásai is érzékelhetőek voltak már a választás előtt. A hibás helyzetértékelésből pedig nem következhetett más, mint rossz stratégia és inadekvát kormányzati struktúra. Nem a kákán is csomót keresés szándéka mondatja, de az említett struktúrához a mindenkori Orbán-kabineteknél teljesen szokatlan módon máris hozzá kellett nyúlni, mégpedig a két legérzékenyebb pontnál, az energiánál meg a gazdaságnál. De most komolyan, volt olyan, az említett területekhez értő szakember ebben az országban, aki ne látta volna 2022. május 24-én, amikor a kormánytagok eskütételére sor került, hogy az energetikában vészhelyzet lesz vagy lehet, a gazdaságban pedig válságkezelésre lesz szükség? Mi változott meg alapvetően a külső környezetben május óta (ha csak az nem, hogy a Karmelita kolostorban még akkor is gyors orosz győzelemre számítottak?

És ha már (helyzet)értékelés, beszéljünk egy kicsit a saját helyzetünkről is. A legegyszerűbben talán úgy lehetne leírni, hogy be lettünk húzva a csőbe. És itt, a cső belsejében – egyre többek számára – sötét van, és hideg.”

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs