Vérbírócska

„A bíró álmatlanul forgolódott az ágyában. Nagy elődjeinek pályáját irigyelte régi korokból. A pallosjogot, a visszavonhatatlan ítélet felhangzását: halál! Amit aztán követett a nyakcsigolya reccsenése, amikor a kötél megállítja a tehetetlenül zuhanó testet. A nagykorúságot épp csak elérő, lelkét hosszú agónia után kilehelő fiú, a forradalmat végül megtagadni nem hajlandó miniszterelnök vagy a császára helyett a hazáját választó tábornok testét.

A puskák dörrenése a kegyelemből golyót kapó aradi főtiszt vagy az első kormányfő kivégzésén… És aztán megannyi fiatal élet: a szabadságért, a hazáért, a nemzetért kiontott vér, mögöttük a bíró hűvös ítélete: bűnös.

Ó, a vérbírók történelemformáló rendje! A választott hivatás, az árulás és hitványság legmagasabb szintje, a Pokol kilencedik körének közepe. Ó, a régiek, akiknek megadatott a lehetőség, amivel ő már nem élhet! Pedig valahányszor átsétált a velencei dózsepalotából a Sóhajok hídján át a börtönökbe, mindig felsóhajtott: borzalom, hogy ő nem küldheti át ide mindazokat, akikre gyűlölettel tekint, mert hazájuk van, Istenük, nemzetük és a szívükben szeretet.”