Ország az elfekvőben

„A »Lex Megdöglesz« idején kussoltak arról, hogy mire készülnek az egészségügyben. Hogy egy hanyag mozdulattal az immár alapvetően fizetőssé tett szociális ágazatba deportálják az elfekvők lakóit. Átteszik őket a Szakápolási Központ névre keresztelt szociális intézményekbe, ágyastul, betegestül, épületestül, ápolóstul. Ahol fizetni kell, nemcsak jelképesen, mint a kórházakban.

A gondozott vagy képviselője a javaslat szerint »átadja a beteg jövedelmi- és vagyonnyilatkozatát a befogadó intézménynek, amelynek alapján az intézmény vezetője meghatározza a fizetendő személyi térítési díjat«. Hogy hogyan, arról a törvény nem rendelkezik. Arról sem, hogy méltányossági alapon van-e díjmentesség. Ha a díjat a szegényebb páciens nem tudja elfogadni, indulhat haza. Kérdés, az ő élete megy-e rá előbb, vagy a családjáé.

Modern Tajgetosz, csak nem csecsemőknek, hanem öregeknek.

De hiszen az egész ország egyfajta Nemzeti Elfekvőben van. Ez ám az igazi krónikus osztály: már sok éve a NER-be utaltak minket. Javítani nem tud az állapotunkon, szemmel láthatólag nincs is ilyen ambíciója. Azért a maga módján gondoskodik rólunk: elhajt választani, küldözgeti a konzultációs íveit, néha beengedi a látogatókat, most is itt vannak az EU-ból. Keleti diktátorok a látogatási időn túl is jöhetnek. Bekapcsolhatjuk a tévét is, be van állítva a megfelelő állomás.

Cserébe elvárják, hogy csendesen-rendesen viselkedjünk, ne balhézzunk a kórteremben, köszönjük meg, amit kapunk, ne beszéljünk csúnyán, ne szidjuk a személyzetet, pláne a Főorvost. Ketteske, ne hangoskodjon, ne rohangásszon a folyosón, attól csak rosszabbul lesz! Csendes pihenő van, nem érti? Igaz, kicsit hosszan, már-már folyamatosan, akár a rendkívüli állapot, de enélkül nem lehet rendet tartani.

Most többet kell fizetnünk, vége a jó világnak. Hát istenem. Tudtuk, hogy egyszer még nagyon ráfizetünk.”

Fotó: Ficsor Márton