A magyar vidék, és azon belül egyes, problémásnak tartott régiók is lényegesen jobb helyzetben vannak, mint ahogy azt sokan feltételezik. A Válasz Online cikke megtestesíti mindazt, ami az ellenzék gondolkodásának alapvető hibája.
A szerző győri ügyvéd
Olvasom a választásokat követően sorra érkező nyilatkozatokat és elemzéseket arról, hogy az ellenzék miért is veszítette el – a közvélemény-kutatók és politológusok számára döbbenetes mértékben – a választásokat.
Ahogy egyik, általam nagyra becsült gazdasági vezető mondani szokta: „Csata után sok a hős”; így nem szeretnék a most mindent jobban tudó hősök sorához csatlakozni. Megakadt azonban a szemem egy cikken a Válasz Online-on, azon belül is egy bekezdésen, ami úgy szólt, hogy:
„Tizenkét év kormányzás után a vidék nem lett polgárosultabb, egészségügyi mutatói alig jobbak, létszáma töretlenül fogy, kiszolgáltatottsága és államfüggősége érdemben nem csökkent. A vidék kapott két nagyon fontos – ismétlem, tényleg fontos – dolgot: a közmunkát és a minden mutató szerint nagyot javult közbiztonságot.”
Mivel a cikk deklarált célja az volt, hogy közelítse egymáshoz az ellenzéki és kormánypárti álláspontokat, ezért különösen megütköztem ezen a két mondaton. Ez a két mondat ugyanis (az én „koordináta-rendszeremben”)
Hogy miért, ahhoz kérek pár bekezdésnyi türelmet és nyitottságot a tisztelt olvasótól, hogy bővebben kifejtsem.
Ügyvédként dolgozom, több mint két évtizede kísérve főként „vidékiként” definiálható területeken tevékenykedő közép- és nagyvállalkozásokat. Erre a hivatásra nagyon sok negatív „felhang” rakódott az évek során, részben indokkal, részben indokolatlanul. Akiktől én tanultam a hivatást, azok mindig azt mondták nekem: három nagyon fontos dolog van az ügyvédi munkában: 1. Az őszinteség. 2. A logika. 3. A titoktartás.
Már innen, a billentyűzet elől látom lelki szemeim előtt a tisztelt olvasó gunyoros félmosolyát, amint az első kettőt olvassa. Őszinteség, logika, pont ügyvédeknél. Biztosan mindenkinek eszébe jut egy-két találó vicc vagy humoros anekdota is a témában. Nos, az ügyvéd valóban az ügyfele érdekeit képviseli, amíg azt a lelkiismerete és a szakma szabályai megengedik. Amint azonban becsukódik az irodai tárgyaló ajtaja, miután az ügyfél azon belépett, ott a kegyetlen őszinteség és az érzelmektől lecsupaszított logika kell, hogy átvegye a terepet. Kifelé pedig ezt védi majd a titoktartás.
Ezért is ütköztem meg a cikken. Egy elvesztett választást követően a szerző a problémák elemzésének, a jövőbeli hibák megelőzésének szándékával szólal meg.
Mint ahogy egy ügyvéd a hozzá forduló ügyfél esetében tesz (az orvosoktól kölcsönzött eljárással): mindenekelőtt diagnózis, csak utána jöhet a kezelés és a prognózis.
A diagnózis kulcseleme pedig a valóságnak megfelelő anamnézis, tehát az előtörténet és a fennálló problémák valós felderítése. Ha az ügyfél nem őszinte, vagy a szakember nem hallgatja meg, akkor nem lehetséges valós megoldást keresni. Ezért fontos szerintem az is, hogy egy ügyvéd lehetőleg ne intézze a saját jogi ügyeit: a személyes érintettség torzítja a látást, elvonja a figyelmet, a tények helyét prekoncepciók veszik át, és így a következtetések csak hibásak lehetnek.
*
Rátérnék tehát, hogy mi zavart ennyire ebben a Válasz Online-on olvasott két mondatban. Az, hogy a szerző nem őszinte (saját magával), és valószínűleg észre sem veszi.
*
Ezt a súlyos állítást alátámasztandó először fussunk végig a „rövid programon”, a kötelezőkön – mit mutatnak a statisztikai adatok.
Az országos választási kampányban nagy hangsúlyt fektettek az általános fejlődésre.
A KSH adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) értéke 2010 és 2020 között forintban 27 496 693 millióról 48 276 363 millióra, euróban 99 839 millióról 137 472 millióra, dollárban 132 100 millióról 156 777 millióra nőtt. Vásárlóerő-paritáson ez euróban 164 623 millióról 216 790 millióra való növekedést jelent.
Érdemes a részletes megyei és régiós adatokat is megnézni (a KSH forintban számolja a változást): míg Budapest egy főre jutó bruttó hazai terméke 10 év alatt a 2010-es érték 169,29%-ára emelkedett, addig ugyanez a mutató például Borsod-Abúj-Zemplén megyében 210,87% lett. Ez nem jelenti, hogy a különbség eltűnt – de amíg 2010-ben még közel négyszeres volt az eltérés Budapest és Borsod között ezen a téren, 2020-ra már kevesebb, mint háromszoros.
Megnézve ugyanezt mondjuk egész Észak-Magyarországra, ott a 2010-es érték 203,18%-ára nőtt az össztermék, a Dél-Alföldön (szintén problémás gazdaságú régió) 197,76 %-ára. Az Alföld és Észak nagyrégió együtt a 2010-es össztermék 194,48%-ára növekedett 2020-ra.
Budapest fejlődési üteme tehát alatta marad az alacsonyabbról induló vidéki régiók fejlődési ütemének, 2020-ban már kevésbé járt az ország átlaga előtt, mint tíz évvel korábban. Ez értelemszerűen nem azt jelenti, hogy vidéki régiók fejlettebbé váltak volna, mint Budapest,
*
Nézzünk egy másik, a mindennapi életre rendkívül nagy hatással bíró mutatót – a munkanélküliségi rátát! Erre vonatkozóan a KSH 2021-es adatai is rendelkezésre állnak, így a 2010. I. negyedévi és a 2021. negyedik negyedévi adatokat veszem alapul (igyekezve kizárni a nyári idénymunka miatti ingadozásokat). Itt országosan összesen 67,63%-os csökkenést láthatunk a munkanélküliségben, a budapesti csökkenés szinte „centire” megegyezik ezzel, 67,91%.
Egyes régiókban viszont (amelyek korábban jelentősen magasabb arányokat mutattak, mint pl. Csongrád-Csanád megye) ez 86,24%-os csökkenés, a rekorder pedig Veszprém megye, 88,33 %-os csökkenéssel.
Ha a munkanélküliség legutóbbi, 2021-es IV. negyedévi tényadatait nézzük, akkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mutatja a legmagasabb, 9,2%-os rátát (amely bár magas az országos átlaghoz képest, de önmagában 52,76%-os csökkenés).
Ugyanakkor a skála túlsó végén
2021. IV. negyedévében Csongrád-Csanádban 1,1%-os (!), Vas és Komárom-Esztergom megyékben 1,2%-os, Veszprémben 1,5%-os, míg Győr-Moson-Sopronban 1,6%-os munkanélküliséget mértek. Budapesten ugyanebben az időszakban 2,8%-os volt a munkanélküliek aránya.
A vidék munkanélküliségi adatai tehát összességében hasonlóan csökkentek, mint Budapesté (százalékosan), azonban
(az 1-essel kezdődő százalék a gyakorlatban ezt jelenti), és minden régióban rendkívüli a szakemberhiány.
Mivel a Válasz Online cikkszerzője külön kiemeli a közmunkaprogramot, ezért szeretnék én is külön kitérni erre. A legutolsó, 2021-es adatok szerint a közmunkaprogramban (bármiféle szervezetnél, legyen az költségvetési intézmény, nonprofit vagy vállalkozás) 84 100 ember vett részt. Ez kevesebb mint fele a korábbi csúcsnak – és az összes foglalkoztatottnak mindössze 2,65 %-a.
Mindeközben a tartós munkanélküliek aránya a munkanélküliek között a 2010-es 50,7 %-ról 31,2 %-ra csökkent.
*
A számok tehát azt mutatják, hogy a munkanélküliség országosan nagyot csökkent, és kiugróan nagyot egyes vidéki régiókban. Ráadásul a munkanélküliségi arány 2010 után jelentősebben csökkent a kistelepüléseken, mint a nagyvárosokban – tehát helyben a vidéki kisközösségek jobban megérezhették a gazdasági javulást, mint a nagyvárosok.
Ebben a tekintetben is nagyon hasznos elolvasni a KSH elemzéseit, ott van például Kóti Tibor kitűnő összefoglalója „A munkanélküliség és a közfoglalkoztatás területi különbségei, összefüggései Magyarországon” címmel.
A kriminálstatisztika adatait nem szeretném elemezni – nem szakterületem, meghagynám azoknak, akik tényleg értenek hozzá.
Annyit jegyezzünk meg, hogy a regisztrált emberölések száma Magyarországon 131-ről 78-ra csökkent; míg a regisztrált testi sértések száma 14 607-ről 7449-re csökkent 2010 és 2020 között.
És álljon itt egy infografika a bűnözés fő számainak alakulásáról az elmúlt tíz évben:
*
Ezt követően jöjjön az én személyes tapasztalatom – amely statisztikailag nem reprezentatív, de időben és területileg viszonylag jelentős részt átfog. A munkaerőpiac kitűnő „lakmuszpapír”, amely megmutatja az egyes régiókban az emberek közérzetét.
Soprontól Vásárosnaményig, Komáromtól Kozármislenyig nagyon hasonló helyzettel szembesülnek jelenleg vállalkozások: óriási megrendelési dömping mellett elképesztő munkaerőhiány (ezen belül mind szakember, mind betanított munkaerő hiány).
legyen az mezőgazdaság, élelmiszeripar, építőipar vagy más termelő cégek – de nem is itt van a dolog igazi nehézsége (ahogy szokták mondani, a „van”-tól nem kell félni).
A nehézség ott van a vállalkozások számára, hogy szinte teljesen ki vannak szolgáltatva a munkaerőpiacnak – minden munkavállalóért külön harc folyik.
Ez különösen érződik az olyan, 1% körüli kimutatott munkanélküliségű régiókban, ahol ráadásul nagy munkáltatók érhetőek el bejárási távolságban (ami mostanra, a nagy munkáltatók által bérelt buszos megoldások mellett, akár 50 kilométer vagy több is lehet).
– de akár egy egyszerű, gyorsan megtanulható munkakör is a HR rémálma lehet.
Munkám általam leginkább gyűlölt része (a „gyűlöl” itt nem költői túlzás) a csoportos létszámleépítés. A 2000-es évek közepén, amikor több gazdasági ágat és régiót egyszerre ért el az EU belépést követő kényszerű szerkezetváltás és a gazdasági válság előszele, volt nap, amikor szó szerint több mint száz embernek kellett egyenként átadnom a felmondását.
Élesen emlékszem például egy házaspárra, akik ugyanannak a cégnek ugyanabban az üzemében dolgoztak, egymás mellett, évtizedek óta. Nem egy klasszikusan hátrányos helyzetű régió, de nem is nagyváros – és mindkét ember arcára ugyanaz a rémület ült ki. A cég mindent megtett amit tehetett (komoly kollektív szerződés volt, a munka törvénykönyvét messze meghaladó végkielégítéssel, plusz juttatásokkal), de az a két ember ott éppen úgy érezte, hogy egy végtelen szakadék nyílik meg alattuk. Mert hirtelen nem volt munkájuk, és kilátásuk sem volt, hogy lesz-e. Azt mondják pszichológusok, hogy egy munkahely ilyen elvesztése olyan lelki trauma, mint egy válás vagy egy hozzátartozó elvesztése. Igazuk van szerintem.
Lapozzunk előre az időben a közelmúlthoz!
Van azonban egy új trend: egyre több olyan jogvita van, amikor egy munkavállaló egyszer csak nem jön dolgozni, mert másik helyen kedvezőbb munkát kapott. Felmondási időt nem szeretné ledolgozni, vagy egyáltalán soha nem is hall felőle a munkáltató – a megadott telefonszámon hirtelen „előfizető nem kapcsolható”. A munkáltatók számára megoldásokat kell kidolgoznunk, hogy hogyan lehet bónuszokkal, törzsgárda-jutalmakkal vagy más, pénzügyi motivációval megtartani dolgozókat.
Képzési programok indulnak, hogy minél korábban ki lehessen emelni a középiskolában már érdeklődő, jól teljesítő diákokat, akik a jövőben a cég munkavállalói gerincét képezhetik. Nem csak elit gimnáziumokra vagy top egyetemi doktori iskolákra koncentrálnak a cégek, hanem szakiskolákra, szakmunkásképzőkre – vagy éppenséggel vessünk egy pillantást a győri Széchenyi Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karára (amely előremutató, de nagyon sok helyen már követőket találó kezdeményezés).
Amire ezzel szeretnék rámutatni:
A magyar vidék nem úgy néz ki ma, hogy egy tragikus munkanélküliséggel és kilátástalansággal küzdő, elkeseredett néptömeg várja a közmunkát. Ez egy teljesen fals narratíva.
A vidék az elmúlt időszakban – a számok alapján is, érzésre is – gyorsabban fejlődött, mint Budapest.
Azok a régiók pedig, ahol különösen nagy volt a különbség, a problémahalmaz, ezt a fejlődést hatványozottan élik meg. Ahol eddig valaki a (nagy nehezen megtalált munkahelyen megkeresett) munkabére 90%-át közvetlen megélhetési költségekre kellett, hogy fordítsa, az egy-kétszeres munkabért nem kétszeres növekedésként fog megélni. Nagyon lleegyszerűsítve: számára az egy jó tízszeres növekedés, hiszen 10% szabad jövedelem helyett 110% szabad jövedelme lesz.
Egy teljesen külön, nagyon hosszú cikket érne meg ezen felül az állami és EU támogatások által az agráriumban elért fejlődés. A lassan kialakuló mezőgazdasági „erőközpontok” húzzák magukkal a környezetüket, biztosítva mind a tudás-transzfert, és egyben integrálva a körülöttük levő, egyenként a nagy piachoz képest gyenge termelőket. (Ez egy komolyan vitatott nézőpont, sokak szerint a kis gazdaságokra épülő, diverzebb mezőgazdaság lenne egészségesebb – én ezzel kevésbé értek egyet, szerintem a múlt és a közeljövő viharait egy középméretű vagy nagyobb gazdálkodó egység könnyebben éli túl).
Összefoglalva tehát:
– és mint ahogy az a fent idézett két mondatból kitűnne. A prekoncepció tehát itt rossz tanácsadó.
Ha valaki szeretne egy tényleg reális képet alkotni magának arról, hogy milyen helyzetben van valójában a vidék (és mennyire áll távol a véleménye a gyakorlattól), akkor nem spórolhatja meg a munkát. Sok munkát.
Statisztikai adatokat nézni és értelmezni talán egy jó kiindulás, de az igazi az, ha valaki helyben van. Odamenni, prekoncepciókat félretenni, leülni és meghallgatni. Nem beszélni sokat, akkor is inkább csak kérdezni, és utána figyelni a válaszokra. Ezeket feljegyezni, átgondolni, majd aludni rá néhányat.
És utána kezdeni neki a hangos megoldás-keresésnek. Őszintén, logikusan.
A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz nyeri a 2026-os parlamenti választást, a nyugdíjas politikai elemző nem akart tippelni, de abban biztos, hogy brutális kampány lesz.
Pedig alapvetően nagyvárosi jelenség.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság.
Az új magatartásformák ugyanúgy terjednek, mint a járványok, és a 21. századra a túlzások vették át a főszerepet az emberi viselkedés alakításában; az ok az „egyharmados kisebbségek” és a „szuperterjesztők” felemelkedése – állítja önkritikus könyvében Malcolm Gladwell.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
