Két Európa határán

„Az Európai Bizottság a lengyel igazságügyi reform miatt megzsarolta Varsót, az uniós források megvonásával és pénzbírsággal fenyeget. Állításuk szerint a PiS-kormány nem hajtotta végre az Európai Bíróság korábbi határozatát, mely elítélte Lengyelországot, miközben a lengyelek ígéretet tettek arra, hogy átszervezik a kifogásolt fegyelmi kamarát.

A joginak álcázott vita hátterében megint csak az Európai Unióról vallott, totálisan eltérő felfogások állnak. A Bizottságnak nyilvánvalóan nem magával az igazságügyi reformmal van baja, hanem azzal, hogy egy tagállam önállóan dönthet bírósági szervezetrendszeréről. Az Unió célja itt is az – mint megannyi más »szakpolitikai« terület kapcsán -, hogy bírósági jogértelmezéssel, lopakodó jogalkotással egy újabb hatáskört szervezzen ki a tagállamok kezéből és emelje azt kizárólagos EU-s kompetenciává. A lengyelek valójában ennek nem akarnak eleget tenni, mert az uniós alapszerződések szerint teljesen egyértelmű, hogy az igazságszolgáltatásra vonatkozó szabályok – kiemelten az igazságügyi szervek szervezetrendszerére vonatkozóak – kizárólagosan tagállami hatáskörök. 

A vita tehát arról szól, egy föderális-szupranacionális birodalmat szeretnénk-e vagy egy szuverén tagállamok alkotta Európai Uniót? Jelen pillanatban – formálisan – a jogi helyzet utóbbi mellett szól: a tagállamok a csatlakozással nem mondanak le szuverenitásukról, csak az abból eredő egyes hatásköröket gyakorolják közösen, az EU intézményei útján. (Tehát egyes, a szerződésekben meghatározott hatásköreiket összeadják a közösbe, nem pedig az EU-ra ruházzák!)

A vita egyik, szintén joginak álcázott része, valójában a szuverenitásharc lényege, hogy az uniós jog felette áll-e a tagállami alkotmányoknak? Tekintettel arra, hogy az Uniónak nincs önálló szuverenitása – hiszen az EU a szuverenitásukat megtartó tagállamok jóvoltából működik -, egy szuverenitással nem bíró szervezet joga nyilvánvalóan nem írhatja/írhatná felül az állami szuverén, az alkotmányozó döntéseit. Ennek ellenére – a lopakodó hatáskörelvonás mintapéldájaként – az EU Bírósága »kifejlesztette« az uniós jog elsőbbségének elvét, melyet először csak a tagállami jogszabályokkal, most pedig már egyre inkább az alkotmányos szabályokkal szemben is alkalmaznak – holott ilyesmiről szó sincs az uniós szerződésekben. Ez persze nem egy újkeletű vita, nem most, a lengyel ügyben merül fel elsőként – sőt, a '70-es évektől kezdve számos alkotmánybíróság lépett fel saját alkotmánya védelmezőjeként az uniós szervekkel szemben (pl. hogy az alkotmányba ütköző uniós döntések felülvizsgálhatóak), legutóbb és legerőteljesebben éppen a német AB egy EKB-s ügyben tavaly. Megerősítették, hogy a »szerződések urai« a tagállamok és azt is kimondták, hogy »német alkotmányos szervek nem vehetnek részt uniós szervek hatáskörtúllépő aktusainak végrehajtásában«. Ezt erősítette meg a magyar Alkotmánybíróság pár évvel ezelőtti határozata, mely az ún. szuverenitás- és (alkotmányos) identitás-kontrollt egyértelműen a tagállamok hatáskörébe utalta. 

Az uniós szervek mindezek ellenére úgy próbálják beállítani, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az uniós jog elsőbbsége – csakúgy, mint ahogy a balliberális elit megkérdőjelezhetetlennek tételezi a semlegességnek maszkírozott liberális "értékeket". Az akciózás alapvetően két síkon folyik, egy ideológiain és egy intézményin: 

Az ideológiai nyomásgyakorlásra a legeklatánsabb példa, ami Magyarország ellen zajlik, akár a jogállamisági eljárásra gondolunk, akár a migrációs vagy gyermekvédelmi törvények kapcsán indított kötelezettségszegésiekre. Brüsszelben azt mondják, hogy vannak bizonyos közösen osztott uniós értékek (igazságosság, egyenlőség stb.), melyeket azonban az eurokraták töltenek meg tartalommal saját ízlésük szerint (multikulti, korlátlan menedékjog, LMBTQAPIstb-jogok), majd kérik azokat számon mindenkin. Bár toleranciára hivatkoznak, azt nem tolerálják, ha valakinek alapvető társadalomszervezési kérdésekben (szuverenitás, nemzeti identitás, család) más elképzeléseik vannak. 

A másik az intézményi sík – erre példa most a lengyel eset. Itt azt mondják, hogy az uniós jognak és uniós intézményeknek igenis beleszólásuk van olyan szervezeti kérdésekbe (pl. igazságügy), amelyek alapvetően tagállami kompetenciák – de szerintük megint csak vannak olyan alapvető értékek, melyeknek minden tagállamnak egységesen meg kell feleljen. Az, hogy Lengyelországban felállítanak egy, a bírák fegyelmi ügyeit tárgyaló fórumot – amely számos más hivatásrendnél is megtalálható – ilyennek minősül. Az hogy sok országban az ügyészség a kormánynak alárendelten működik (pl. Franciaország), hogy több tagállamban nincs elkülönült alkotmánybíróság (pl. Hollandia, Svédország), hogy van, ahol a parlament egy különleges bizottsága működik akként (pl. Finnország), vagy hogy van olyan választási rendszer, ahol a listán első helyen végző automatikusan pluszmandátumokat kap (pl. Olasz- vagy Görögország), érdekes módon nem. 

Mindez tehát azt bizonyítja, hogy amikor Brüsszel jogállamisági problémákat és demokrácia-deficitet emleget, akkor valójában nincs másról szó, mint világnézetek összeütközéséről, két eltérő Európa-kép összecsapásáról. Az egyik oldalon azok állnak, akik bármi áron, de fel akarják építeni az Európai Egyesült Államokat – a másik oldalon az Uniót alapító atyák (kíváncsi vagyok őket mikor tagadja meg a fősodor, hiszen elég erős heteronormativitást sugall az elnevezés) elképzeléseit óvó, szuverén államokra épülő EU-t pártolók. Az Uniót és annak jövőjét érintő valamennyi vitát, felvetést ebben a dimenzióban kell értelmezni – csakúgy, mint a közelgő magyar választások kapcsán erősödő külső nyomásgyakorlást is. 

Sajnos a cső végén az jön ki, hogy azok, akik nap mint nap egymás elfogadásáról, megértésről, toleranciáról, sokszínűségről beszélnek, valójában egy ideológiai falansztert akarnak felépíteni – vagy ahogy nálam okosabbak már megfogalmazták: »az uralkodó, semlegesnek álcázott demokrácia-elméletek a liberális ideológia kifejeződései: egy olyan kulturális imperializmusé, mely a liberálisok értékválasztását akarja rákényszeríteni valamennyi társadalomra«.”

Fotó: Dursun Aydemir / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP