Fellebbezett Gyurcsány Ferenc, de hiába – nem ússza meg Kövér László 14 milliós büntetését
Gyurcsány Ferenc tiszteletdíja négyhavi összegével megegyező mértékben, 14 138 736 forinttal csökkenhet.
Az őszödi beszéd kapcsán nem csupán a hazugságra, hanem a megszorításokra, a zsákutcás gyurcsányi politikákra is emlékeztetni kell.
A baloldali ellenzék, miközben lassan harminc éve orbánozik, kikéri magának a gyurcsányozást. Így tesznek a véleményvezéreik és az összefogósdiban részt vevő pártok is, köztük immár a 2006 őszi véres események nyomán párttá formálódó Jobbik. De érdemes kiemelni az LMP-t és a Momentumot is, akik szintén részben a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett, 2010 előtti időszak politikájával szemben alakultak meg.
Mostanra azonban valamennyiüket bedarálta az immár a Demokratikus Koalíció elnökeként vigéckedő nagy taktikus. Innentől kezdve botorság megkérdőjelezni Gyurcsány számos egyéb körülményből is levezethető befolyását.
De szeptember 17-én ettől függetlenül is szinte kötelező gyurcsányozni. Akkor is kellene, ha az őszödi zárt MSZP-s frakcióülésen elmondott hírhedt beszéd szerzője és előadója ma már legfeljebb kibaszott jó könyveket írna a modern magyar baloldalról, s nem lenne aktív politikus.
Csakhogy az. Nem kicsit, nagyon.
Márpedig Gyurcsány érdemben nem változott meg az elmúlt másfél évtizedben, ellenben az ambíciója továbbra is ágaskodik.
Ismét a hatalomba készül. Vagyis igenis mindennél relevánsabb visszaidézni a történteket.
Ha a kiszivárogtatás nyomán induló tüntetésekről, illetve az azokra adott brutális rendőri fellépésről gyakran is esik szó, kevesebbet hallani az évfordulók során arról, pontosan mi is következett a beszéd elhangzását követő hónapokban. Pedig valójában a hazugságok már az újabb MSZP-SZDSZ-kormányzást hozó választás utáni nyáron lelepleződtek, az őszt meg sem kellett várni. A voksolás előtt ugyebár áfacsökkentésről és kolosszális gazdasági fellendülésről volt szó. „Gyere bátran, Magyarország!” – hallhattuk az MSZP kampánydalát.
Íme egy tanulságos idézet a kampányidőszakból, 2006 januárjából, a regnáló, éppen évet értékelő miniszterelnöktől:
„Olyan országot szeretnénk, ahol van munka, van tisztességes bér, és a hónap végén nem kell a szomszédba szaladni kölcsönkérni, ahol a gyermekvállalás nem hosszú összeadás és kivonás kérdése, ahol nem egyszerűen csak színes álom a nyugodt otthon, hogy legyen családi autó, vagy ha van, azt háromévente le lehessen cserélni. Hogy nyáron egyszer el lehessen menni nyaralni, és a végén még valamennyit meg is lehessen takarítani. Magyarország legyen olyan hely, ahol egyre nehezebb leszakadni és egyre könnyebb felemelkedni. Ehhez ajánlok programot Magyarországnak, az erős Magyarországért és a büszke köztársaságért.”
2006 augusztusában a (teljesség igénye nélkül) a következő intézkedések léptek életbe: a gáz fogyasztói árát átlagosan 30 százalékkal emelték, majd még abban az évben újabb emelések következtek, a voksolás előtt csökkentett áfát visszaemelték, végeredményben 25 százalékra, drágább lett a víz, a távhő, a szemétszállítás, de a cigaretta és az alkohol is. Növelték a munkáltalói és az egészségügyi járulékot, a megtakarítások esetében pedig bevezették a 20 százalékos kamatadót.
A korábban bejelentett adócsökkentései programot elhalasztották, ehelyett jócskán megemelték a személyijövedelem adót, melynek legnagyobb kulcsa így elérte a 40 százalékot, számos adókedvezményt eltöröltek, például a lakáshitelek után járót, de nőtt a gépjárművek átírásának a költsége, tovább belengették az ingatlanadót is – amiről aztán később kiderült, alkotmányellenes.
A gazdaság állapotára jellemző, hogy a Standard and Poor’s mindezek ellenére visszaminősítette Magyarország szuverén adósi besorolását, ugyanis nem látott garanciát a helyzet tartós javulására. Igaza volt: a világgazdasági válság rátett még egy lapáttal az amúgy is padlón lévő magyar gazdaság bajaira.
A 2009-ig tartó megszorító csomagok sorát megnyító 2006-os „csokor” valódi hidegzuhanyként érhette még azokat a választókat is, akik tavasszal hittek a csupa szépet és jót ígérő Gyurcsánynak. És akkor még hátra volt a tandíj, a vizitdíj vagy a kórházi napidíj bevezetése, no meg a töménytelen mennyiségű, végül becsődölt reformok sora.
mire az emberek 2006. szeptember 17-e estéjén meghallották a következő mondatokat:
„Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.”
Ezt már mindenki tudta, sőt, a bőrén érezte.
Nem csak a kifejezések és a trágárságok, de amiatt is, hogy Gyurcsány kerek-perec bevallotta: ezt az egészet TUDATOSAN és SZÁNDÉKOSAN csinálták.
Tudatosan és szándékosan verték át a szavazópolgárokat, megfosztva őket a felelős döntéshez szükséges valóság, az ország tényleges állapotának megismerésének lehetőségétől.
A botrányhoz hozzátartozik, hogy a demokratikus és jogállamisági értékekre oly érzékeny uniós intézményeknek ezzel az egésszel nem volt különösebb gondja, ahogy a balliberális elemzői és szakértői holdudvarnak sem nagyon. A kiszivárogtatás után nem csak a rendőrterror következett, hanem a megmagyarázás szényenteljes gyászmunkája, mondván, „meg lehet magyarázni”. Meg persze az újabb és újabb megszorítások.
A képlet tehát egyszerű: 2010 előtt hazugság árán megnyert csődkormányzás, a felelős pedig ma újra bizalmat kérne a választóktól. Böszmeség a javából.
Nyitókép: 2006. június 24.Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszél a kétnapos kormányülést követő sajtótájékoztatón a balatonőszödi kormányüdülőben (MTI/Koszticsák Szilárd)