Jelenünk műveinek egy része kapcsán több a marketing, mint a mondanivaló, vagy az esztétikai minőség.
Ezt mondja a Telex szerint Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium tanára: „Mindez sajnos egybevág az irodalomtanításban a Nemzeti alaptantervben és az érettségi követelményrendszerben is érzékelhető trenddel, ami az irodalmat múzeumi tárgyként kezeli, alig-alig vesz tudomást a kortárs irodalomról, amelyhez a mai diákoknak nyelvileg és tartalmilag is több közük van.”
Schiller Mariann minden bizonnyal jó tanár, ért a szakmájához, gondolom, ezért nehezményezi, amit. Két apró kiegészítést azért tennék, ne mondhassák, hogy nem szóltam:
1.) A magyar muzeológia az általunk gondozott örökségrészt olyanként tudja felmutatni, mint ami mai napig hat, mondandója van, eligazít. Élő örökséget ápolunk – szemben a szavaiból kiérezhető „halott tárgyak” olykori leporolásaként értett muzeológiai gyakorlattal.
2.) Van egy közkeletű félreértés, miszerint kortárs irodalom az, amit élő szerzők művelnek. Olvasóként ezt nem is értem. Számomra Platón is kortárs, mint ahogyan Száraz Miklós György is az. Ugyanolyan élvezettel tudom olvasni a klasszikusainkat, mint a havonta tucatszámra beeső jelenkori műveket. (Nem könnyű egy irodalmi múzeum főigazgatójának lenni!)
Sőt, mivel a ma olvasott klasszikusok kiállták az idő próbáját, ezért nagyobb a bizodalmam bennük. Többezer kötet átolvasása után kezem a szívemen: jelenünk műveinek egy része kapcsán több a marketing, mint a mondanivaló, vagy az esztétikai minőség.
Egy fiatal költő mondta nekem: például ahhoz, hogy megértsük Eszterházyt, nem Eszterházyt kell elsőként olvasni; hanem inkább azokat a műveket kellene végigrágni, amiket Eszterházy olvasott, és amelyektől Eszterházy lett. (A szükséges, de nem elégséges tehetség mellett, persze.)
Szóval olyan nagyon
Legalább van mérce, aminek alapján egy jó olvasóvá nevelt fiatal meg tudja ítélni, hogy a jelenkori szerzők művei jók-e, avagy sem.
És nagyjából ez a lényege az irodalomoktatásnak. Merthogy Kölcsey írja egy helyen, nyelvileg ugyan talán nem a legkorszerűbben, de tartalmában vitathatatlanul: „A könyvek száma végtelen, a te éveid pedig végesek, s óráidat s napjaidat oly sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint az üres beszédű társalkodót, úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. Sőt ne könnyen végy kezedbe oly mívet, mely a genie lángjegyét homlokán nem hordja; a nagy író művét pedig mély figyelemmel tanuld keresztül. Így az olvasásnak szentelt órák nem lesznek elveszve, mint azoknál, kik választás és cél nélkül ezer meg ezer köteteket forgatnak keresztül, vagy, hogy emlékezetöket terheljék, vagy jegyző könyveiket becs nélküli apróságokkal megtömjék, vagy unalmas pillanataikat megöldököljék. Az élet csak úgy éri célját, ha tetteknek szenteltetik.”
A Telexnek több olyan munkatárs is nyilatkozott, aki nem végzett politikai munkát, mégis távoznia kellett, pedig a Tiszára szavazott.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
A Tisza-kormány szóvivői kifejtették: „Ha Magyar Péter kommentel a Facebookon, akkor az a miniszterelnök kommentje”.
Lélekemelőbb-e, amikor valaki pünkösdvasárnap emberséget és önmérsékletet prédikálva kiprovokálja, hogy féregnek és patkánynak nevezzék a fia keresztapját? Francesca Rivafinoli írása.
A „queerek” sem maradnak műsor nélkül.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mi nem tetszett neki a mérkőzésen.
