„Az idősellátásban, a hajléktalan ellátásban, a gyermekvédelemben, a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó segítő szakmákban dolgozók túlóráznak, kiteszik az életüket szó szerint a frontvonalba több mint egy éve a világjárvány idején. Mégis alig kapnak megbecsülést.
Még az oltási sorrendben se kerülnek előre a fogyatékos emberekkel foglalkozók, a gyerekvédelemben dolgozó állami munkások, hiába nagyobb náluk a fertőzés kockázata, mint egy átlag polgárnál. És a plusz pénz se érkezik meg nekik, sőt még taps se jutott nekik, akik azokért dolgoznak, akiknek a legnagyobb szükségük van a gondoskodásra, és így értünk dolgoznak, a közösségért.
Tudom mit jelent szociális munkásnak lenni ma Magyarországon. Anyám, aki egyedül nevelt fel, a gyerekvédelemben dolgozott, és nem kapta meg sose azt a megbecsülést, amit egy ilyen fontos munka megérdemelne. A barátnőm a hajléktalan ellátásban túlórázott, végzett néha fizikai munkát, nevetséges bérért. De mindketten szerették a munkájukat, szeretik a hivatásukat!
A szociális munka világnapja arról a tiszteletről szól, amit ezek az emberek nem kapnak meg. Nem véletlen, hogy a programomban kiemelt helyen szerepel a közalkalmazottak, a szociális dolgozók bérrendezése! Mert nevetséges, hogy ma Magyarországon egy gondozói állásban sokszor nem keres sokkal többet valaki annál, mint akit gondoz!
Boldog nemzetközi szociális munkások napja nincs ma Magyarországon, de az mégis fontos, hogy ezen a napon, és az év többi napján is megemlékezzünk arról az iszonyatosan fontos munkáról, amit végeznek.”