Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
A mostani régi vágású, áporodott és komenista kultúrkormányzat, hozzá nem értő, iszonyatosan akarnok komisszárokkal.
„Azért Wass Alberttel meg lehetett kavarni a fejeket, úgy értem, akik még nem alakították ki az álláspontjukat vagy nem kiforrott az ízlésük, azoknál hat a hivatalos kurzus szándéka.
Az, hogy a közhely meg a giccs jobban hasít, természetes. Mindig is így volt. Így lesz. A kulturális lobbimunka egynegyed szemmel óhatatlanul a piaci értékekre is tekintettel van, mialatt valóságos kulturális értékeket közvetít. Az ideológiailag túlsúlyos kulturális kormányzati munka viszont kontraproduktív. A mostani sajnos teljesen régi vágású, áporodott és komenista kultúrkormányzat, bornírt, hozzá nem értő, iszonyatosan akarnok komisszárokkal. Ebből nem tud semmi jó kisülni, ugyanis a kultúra és a művészet nem így működik. Ezzel csak kárt lehet okozni. A kultúrát, a művészeti életet szinte gyerekkorom óta, a 70-es évek vége óta figyelem. Sok csodát láttam.
És rengeteg szánalmas marhát, aki hatalomból hülyeségeket beszélt. Aztán eltűnt a süllyesztőben, mert ez az ilyenek sorsa. Miniszterek, államcickányok, rezsimek jönnek-mennek, de a kultúra akkor is van. A műterem, stúdió, könyvtár alkotói közegében tőlük teljesen függetlenül tenyészik a teremtő gondolat, a magával ragadó érzelem. A kultúrát sosem ők, az aktuális tótumfaktumok képviselik. Ha kellő alázattal működnek, persze tudhatják szolgálni mindezt, de ha nem, akkor csak ártanak. A színházi világban sem lehet láncfűrésszel rendet tenni.
...
Nemrég nálunk az Indexen megjelent egy cikk arról, miszerint a hazai néző nem tud értelmezni egy kortárs művet, ezért értékelni sem igazán tudja, mert a közízlés megrekedt Munkácsynál.
Maurer Dóra képei a világ egyik legjelentősebb kortárs múzeuma, a londoni Tate Modern falain függenek, és ma már százezer eurót érnek, miközben a szakmát és az általa kinevelt nemzedékeket leszámítva Magyarországon széles körben nem ismerik a nevét. Mert mi valóban megrekedtünk Munkácsynál, pedig csendesen és félve jegyzem meg, Munkácsy nem volt valami hatalmas festő. Az orosz Repin vagy az olasz Boldoni, a svéd Anders Zorn a kortársai közül szerintem sokkal jobbak voltak nála.
Munkácsy elképesztően ügyes volt, jó kezű, de én nem szeretem a kiszámított és sekélyes színhasználatát, a felületeit. Ezzel nem azt mondom, hogy nem csinált jó képeket, de ez csak sima szalonfestészet, ami hasított a 19. század végén. Akkor még nem volt mozi, nagy színes fényképek, reklámfelületek: a nagy vizuális orgiák a csendes festészeti szalonokban tobzódtak, és ő ügyes volt ezen a téren.”