„Mindig álmélkodással vegyes érdeklődéssel fogadja az ember a divat új és új megjelenési formáját. Bár sokféle tudós magyarázat keletkezett a jelenségről az évszázadok során, én megvagyok róla győződve, hogy végső alapja nem más, mint a majmoktól öröklött utánozás szokása, melyen nem változtatott az, hogy őseink leestek a fáról.
Félreértések elkerülése végett, a divat nem csupán az öltözködésre, az orrpirszing viseletére, vagy a tangabugyira terjed ki, hanem gyakorlatilag mindenre, így a gondolkodásra is. A divat mindig nagy úr volt, egy bizonyos szellemi színvonal alatt, ám utánozni csak azt lehetett, amit láttak, hallottak. A különböző divatok – vitorláshajókkal, öszvérkaravánokkal – többnyire csak éves késésekkel értek el a perifériákra akkor, mikor a mértékadó helyeken már ósdinak, divatjamúltnak számítottak. Ez mára megváltozott. A technológiai haladás lehetővé tette, hogy a hülyeség fénysebességgel kerülje meg a földet, és mire felocsúdunk, mindent elborítson.
Ennek szórakoztató megjelenéseként olvasom az »új« Index pixelein az Itthon is elindult a műhúsforradalom című cikket.
A cikk, a halhatatlan Indexes hagyományoknak megfelelően tulajdonképpen propaganda, melyet azonban kellően tudálékos formában adnak elő, amúgy objektíven, elleplezve ama tényt, hogy az előállítók jócskán fizettek érte. A műhús-divat – mely nem más, mint a gasztronómia Csernobilja – láthatóan elérte hazánkat is, és élelmes vállalkozások pénzt akarnak csinálni belőle, ami érthető, elvégre a kapitalizmust építjük, vagy mi a fene.A pénzszagra pedig gyűl az éji vad és a függetlenobjektív újságíró.
A cikk az elején felsorolja az összes közszájon forgó ostobaságot a CO2 kibocsátással kapcsolatban. Ez roppant fontos, hiszen a libsi újságírás mindnek megfelel a kommunisták által a művészetnek tulajdonított három cél közül, tehát: tanít, nevel, szórakoztat. Abban már a régi szép időkben, mikor még nem volt dögvész, a haladók megegyeztek, hogy a szén-dioxid korunk pestise. Az állattenyésztés pedig csak úgy okádja a szén-dioxidot.”