„Az ellenzék feladata bonyolult. Létre kell hozni egy választási koalíciót, mert a NER úgy torzította el a politikai versengést, hogy mára az ellenzéknek sem szervezeti, sem anyagi erőforrásai nem maradtak az önálló politizálásra, és oly mértékben telepedett rá az életünkre a rezsim, hogy az élet minden területén lényegben az az egyetlen releváns kérdés: tényleg akarjuk-e, hogy ezt és így tehessék meg velünk, vagy máshogy akarunk élni?
Csakhogy úgy kellene összerakni egy vonzó politikai alternatívát, hogy a hozott anyag meglehetősen vegyes. Az ellenzéki pártok három különböző generációhoz tartoznak. Az MSZP még a kétblokkrendszer öröksége. Az LMP és a Jobbik is még a kétblokkrendszer ellenzékeként születtek. A DK, a Párbeszéd és a Momentum már a NER-re adott válaszok. Az ellenzéki pártok ideológiailag is változatos profilúak: megjelennek náluk zöld, neoliberális, szélsőjobboldali, konzervatív, baloldali értékek és ideológiák.
Mindennek a tetejébe a szavazók az elmúlt két évben hatalmas utat tettek meg az ún. összefogósdi elutasításától (lásd a Jobbik és az LMP relatív jó szereplését a 2018-as parlamenti választáson) az ún. ellenzéki szavazó megszületéséig és az antiorbánista alapú politika elsöprő támogatottságáig. Utóbbit fontos tanulási folyamat eredményének látom, mert az adott politikai környezetben a legértelmesebb választ adja a felmerülő problémákra. De persze ki tudja, milyen lesz a politikai környezet, és hol fog tartani a választók gondolkodása 2022-ben?”