Dühödten sulykolt baloldali toposzok

„Bizonyos értelemben véve örömteli, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül történik. Látva és hallva a végtelenül középen álló, teljesen érték- és oldalsemleges megszólalók dühödt őrjöngését, az embert óhatatlanul hatalmába keríti az érzés, hogy itt valami nagyszerű dolog vette kezdetét. Egyébként is már másfél-két évtizede az egyik legmegbízhatóbb mércénk, hogy egy egytől tízig tartó skálán milyen hangerővel kezd rikoltozni a ballib sajtó és az úgynevezett liberális értelmiség egy-egy bevezetett intézkedés hallatán.

Ha az Index, amely még mindig létezik vagy a friss születésnapos Soros úr lapja, a 444, a HVG, a 24.hu, a Klubrádió, netán a Magyar Narancs nem írta volna meg naponta kétszer, hogy a demokrácia, a jogállam, a sajtószabadság után Orbán már a kultúrát is elkezdte tönkretenni, elkezdtem volna aggódni a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium összetétele miatt. Ha nem hallgattam volna meg az SZFE előtti tüntetésen a felszólalók beszédeit, ha nem láttam volna Hegedűs D. Gézát, ahogy vörös fejjel, bal kezével izgatottan kalimpálva, mint valami idősödő, megkeseredett Petőfi Sándor, dühödten felmondja a szokásos balliberális toposzokat, a kultúrától iszonyodó meg az őt és az intézménye vezetőit nem ismerő rettenetes hatalomról, akkor szinte biztosan kétségek kezdtek volna gyötörni.

Hegedűs olyan zavaros képekkel akart nagyot gurítani, mint például: »Ez maga az arctalan, csüggesztő, minden reménytől megfosztó totalitás.« Meg ezzel: »A nagy terv készítői a saját indusztriális horizontjukon túl nem látnak.« Ez utóbbit azóta sem tudtam megfejteni. Persze volt stadionozás is, de azért a lélegeztetőgépek hiányának felhánytorgatása fájó űrt hagyhatott a hallgatóságban. (Illetve, abból most a ballib sajtó szerint éppen túl sok van.) Mintha a korabeli Heti Hetest néztem volna. Isten ments, hogy ebben az írásban egy egyébként tehetséges színészt azzal alázzak meg, hogy darabjaira szedem a beszédét, de azért azt megjegyezném, a kedvencem az volt, mikor arról kezdett a színművész szónokolni, hogy a bankszámlák nulláinak buborékjai mögött az ismeretlen tehetségtelenek csak az erőből értenek, akik nemcsak hogy a büdös életben nem fognak felérni a liberális művészek szűk elitjéhez, de még a nevüket sem tudja felidézni.”