„Tudhattuk: Trianon 100. évfordulója kiváló alkalom lesz a ballibeknek, hogy rúgjanak néhányat a nemzetbe mint olyanba, annak jobboldali részébe meg különösen. Nem is csalódtunk. S ennek sodrában egy miniatűr magyar történészvita is kirobbant, nevezetesen a szabadkőművesek szerepéről. Indult Romsics Ignác cikkével, azután jött Szakács Árpád írása, rá Ungváry Krisztián válasza, mellette több más vélemény, most szombaton pedig lement a második Ungváry–Szakács-menet is, tágabb dimenziót adva a csörtének.
Lehetne most elemezni a »ki mit is mondott pontosan« kérdését, de felesleges. Mert nem erről szól a vita. Nem egy történelmi részletkérdésről. A vita a céhbeli ballib történészszakma és az azt kívülről támadó céhen kívüliek közti összeütközésről szól. Adva van egy 1945 óta kanonizált XX. századi magyar történelem ballib olvasatban, és az ezt még alig-alig kikezdő, épphogy felépülő jobboldali alternatíva. A ballib oldalon áll a hivatalos szakma nagy része, élén az MTA-val meg az intézményeivel, valamint a legtöbb egyetemi tanszék. Háttérben a könyv- és lapkiadói hálózat. Meg a nemzetközi kapcsolatok. És az utánpótlás: a legtöbb tehetséges történelem szakos egyetemista rájön, hogy szakmai és anyagi szempontból is jobban jár, ha beáll a ballib táborba.
És a jobboldali kurzus asszisztál ehhez, illetve néhány apróbb-nagyobb kísérletet tesz az ellenséges homogén tömb megbontására, illetve a saját háttér kiépítésére. Ami aztán azonnal »szakmai« össztűzbe kerül. Mondjuk, hallott már valaki elismerő vagy akár csak jóváhagyó történészi véleményt ballib oldalról a Magyarságkutató Intézetről? Cserébe a megfelelési kényszer és a kisebbrendűségi komplexus kettős szorításában vergődő jobboldali humán értelmiség ezernyi hozsannázásáért a világraszóló ballib teljesítmények előtt?”