Akkor lesz szabadság, ha mindenki azt csinálja, amit mondok

„Folyton kibújik a szög a zsákból, és a nagyobb baj, hogy a közönség egy részét egyáltalán nem zavarja. Nem akar szabad sajtót, független intézményeket, minden szereplővel és jelenséggel szembeni kritikus alapállást. Saját dühét, előítéleteit akarja visszaigazolva látni, máskülönben tíz éve nem hagyná magát beleverni rendre olyan megoldásba, ami nem megoldás. Máskülönben nem tűrné, hogy ellen-NER címszó alatt NER-színvonalú orgánumokat tartsanak fönn pártpénzből (azaz közpénzből). Máskülönben a vezérközpontú rendszerrel szemben nem követelne vezérközpontú alternatívát, legalábbis nem fogadna el ilyen szervezeteket. Máskülönben nem szajkózná, hogy »ne foglalkozzunk a múlttal, tegyünk félre mindent, nyomás előre!«. Jó, és hova? Ahhoz, hogy az ember, egy közösség tudja mit akar csinálni, ahhoz értenie kell, mi történt.

Márpedig az igazság az – a médiánál maradva –, hogy ahol a NER idáig közbe tudott nyúlni, ott mindenhol valami 2010 előtti rendellenességet használt ki. Az Index akkor vált sérülékennyé, amikor a kétezres évek végén Nobilis Kristóf mögül előlépett valódi tulajdonosként Spéder Zoltán. Az Origót a Deutsche Telekom tulajdonolta. Tehát olyan szereplők álltak a legnagyobb portálok mögött, amelyek kitettsége a mindenkori magyar állammal szemben jóval nagyobb volt, mint lapjuk befolyása. A Népszabadság bezárásához vezető utat végigkísérte a Szabad Sajtó Alapítvány (vagyis az MSZP), és még az utolsó előtti pillanatban is megakadályozhatták volna a megszűnést.

A kereskedelmi tévéket gengsztermódon, a korabeli jogszabályokat is áthágva mutyizták le ‘97-ben, ahogy ezt azóta már bírósági ítélet is kimondta. A kereskedelmi rádiókat maguk közt szétosztó 2009-es MSZP-Fidesz-alku miatt távozott a médiahatóság akkori vezetője, Majtényi László, Sólyom László és Bajnai Gordon által közösen utódjául jelölt Polyák Gábor megválasztását az MSZP és a Fidesz együtt akadályozta meg, a vége persze az lett, hogy tisztán Fidesz. A megyei napilapok privatizációja a rendszerváltás korai történetének legnagyobb botránya volt, pedig ezek az újságok (mivel a stabil olvasóközönség és a más által nem birtokolt helyismeret adott volt) simán működhettek volna szerkesztőségi tulajdonban. A közmédia körüli permanens, 30 éve tartó cirkuszról ne is beszéljünk.

Nagyon sok mindenre nem tudjuk a megoldást ebben a helyzetben, de az úgy-ahogy független médiára igen. Hellyel-közzel átlátható tulajdonosi viszonyok és öntudatos olvasók, akik kíváncsiak, és hajlandóak fizetni is. És legkevésbé sem olyan szektatagok, akik készre gyártott világmegfejtéseket akarnak, és azt, hogy valaki mondja meg, mit kell csinálniuk.”