„Azt hiszem, még sohasem láttam a közösségi médiát olyan buborékmentesnek, mint csütörtökön. Nem voltak falak, társadalmi rétegek, eszmék, ilyen és olyan csoportok, kulturális, generációs, vagyoni gátak: az egész nemzet elgondolhatatlan fájdalommal gyászolta közös hősét.
Azon gondolkodtam, miért éppen Benedek Tibor volt képes oszthatatlan egységbe forrasztani a sok milliót, ilyen elementáris hatást kiváltani. Mármint, evidenciaként számos olyan halottja van az országnak, aki erőfeszítésével, teljesítményével, életével kiérdemelte a nemzet összes tagjának tiszteletét. Ám valamiért nem nagyon állt össze az az egységes és fokozhatatlan közösségi fájdalom, mint a minap.
A gyász alapvetően magányos műfaj. A halál, a veszteség feldolgozása lényegénél fogva egyéni kihívás. Egészen kivételes helyzet, amikor valaki az életével képes a legmélyebben közösségivé tenni a legmagányosabb emberi érzelmi helyzeteket. Csak gondolataim vannak arról, miért éppen Benedek Tibor elvesztése okozott ilyen döbbenetet.”