„A magyarság mára már túl természetesen ölti magára a vesztes fél szerepét és elfeledkezünk arról, hogy nincs még egy nemzet, nincs még egy ország, ami ilyen történelmet és ilyen sorozatos traumákat túlélt volna. Magyarországon a második világháború óta megkopott a nemzeti büszkeség, megrendült a nagyságba vetett hit. Azonban ezt nem az elmúlt ezer évünk, hanem a kommunista, majd kozmopolita elnyomás plántálta belénk.
Trianon után egy azóta sem látott nemzeti konszenzus jött létre: a revízió vágya. A magyarság akkor mutatta meg utoljára a világnak, hogy igenis egy nagy múltú, büszke nemzet vagyunk. Vezetőink nem méricskélték a politikai hasznot, nem féltek, hanem keményen kiálltak ezeréves országunk mellett.
Ezt a nemzeti konszenzust rúgta fel a hazánkba betörő bolsevik horda és meghonosította a nemzeti megosztottságot. A kommunista uralom után joggal reménykedhettünk, hogy végre újra a nagyság útjára lépünk, de a rendszer itt maradt öröksége immár liberális álarcban tovább bomlasztotta az egyébként is gyenge nemzeti összetartást.”