A járvány csupán az árutest, amire a rendszer nagy társadalmi kísérletének kétes csereértékét pakolják

„Rengetegen lesznek a most diktatúrát és még radikálisabb tilalmakat követelők közül, akik visszamenőleg is el akarják majd hinni az új szentírást. Bűncselekmény lesz a »járványtagadás«, végzetes eretnekség, ahogy sokak szemében már most is az. De remélem többen, sokkal többen átlátják majd, hogy miféle egetverő emberkísérlet laboratóriumi patkányaivá alázta őket a hatalom és a tőke. A jelenlegi virtuális járvány éppen ennek a piaci (kapitalista, növekedés-orientált, fejlődésfétisiszta) világnak a fennmaradására szolgál. 

Félreértés ne essék, van pandémia, és én is féltem jócskán az öregeket, a betegeket, meg mindenkit, akit fenyeget, így a nyolcvan feletti szüleimet, de simán lehet persze az is (bár nem hinném), hogy mondjuk én dobom fel miatta a talpamat - mindez nem változtat azon, hogy ez eddig egy olyan léptékű járvány, ami »normális« körülmények között szinte fel sem tűnne senkinek (mint ahogy fel sem tűnnek sokkal halálosabb kórok és nyavalyák, mert mindig mással, máshol történnek, másik országokban, földrészeken, vagy - ami még nagyobb távolságot jelent - más társadalmi rétegekben és osztályokban). Az ellátórendszerek összeomlását leginkább az összeomlás tudata okozza, a probléma rendszerszintű, a járvány csupán az árutest, amire a rendszer nagy társadalmi kísérletének kétes csereértékét pakolják. 

Éppen ezért az egyes államok és paraállamok nem a konkrét probléma megoldásában érdekeltek, hanem abban, hogy miként tudják gerjeszteni a kiszolgáltatott, atomizált és halálra rémített társadalmak diktatórikus igényeit, hogyan tudják hangolni azt az öngerjesztő folyamatot, ahol maguk a »tömegek« követelnek nagyobb elnyomást (fegyelmet és »önfegyelmet«), és milyen konkrét intézkedésekkel tudják megelőzni, hogy a kapitalizmus új szintje társadalmi robbanással járjon. A logika ugyanaz, mint amikor a ciklikus termelési-értékesítési válságokra a kapitalizmus háborúkkal reagál - csak egy globális háború nem áll érdekében (leszámítva azt a hűvös háborút, ami folyamatos, helyenként forró, másutt alig észrevehető), így viszont bevezethet egy globális hadiállapotot, aminek lényege  nem a járvány leküzdése, hanem a társadalom átállítása egy állandósult hadi-antikommunizmusba, a közösség aktív tagadásába, vagyis tulajdonképpen a társadalom mint olyan felszámolása. A maszkviselés-nemviselés, vagy a szabadbajárás-bezárkózás konkrétan értelmezhető aktusai egy sajátos háborús narratíva metaforáivá és ellenmetaforáivá válnak, a »tudományos érvek« megszokott pro és kontrái a szcientista mágia rituáléinak formáját öltik. Az információt önmaga hiánya határozza meg, mint a cheshire-i macskát, vagy egy fekete lyukat.”