A baloldal lett Kína hasznos (COV)idiótája

„A munkáspárti szavazók egy új generációja úgy döntött, hogy ringbe száll a kínai kormányért. Vegyük például Richard Burgont, aki a kritikus brit médiajelentéseket »Trump-féle próbálkozásnak« minősítette a felelősség hárítására, mielőtt még dicsőíteni kezdte volna a kínai kormány erőfeszítéseit a WHO-t követve, ami méltatta Peking »ambiciózus, agilis és agresszív intézkedéseit«.

Nem semmi ahhoz képest, hogy Kínának januárban sikerült meggyőzni a WHO-t arról, hogy nincs bizonyíték arra, hogy emberek képesek egymást is megfertőzni csupán egy hónappal azután, hogy kínai médiajelentések szerint utasították a laboratóriumokat, hogy semmisítsék meg a rejtélyes új vírus mintáit.

A pandémia előtt a baloldal többnyire hallgatott Kína emberijogi bűnlajstromáról, ideértve az ujgur népesség internálását is. Kína elhallgatási és titkolózási kultúrája most, úgy tűnik, globális katasztrófához vezetett. Mégis, Peking kérdőre vonását rutinszerűen utasítják el az olyan baloldali kommentátorok, mint Owen Jones, aki szerint csak »lovagolunk« a Kína-témán.

El kell számoltatnunk a kínai kormányt a válság után. A baloldal bármilyen erőfeszítése, ami a világnak és a saját népének hazudó rezsim felmentésére irányul, megvetést érdemel. Kína a válságot követően igyekszik majd globális vezetőként hitelt szerezni magának, de ezt tévhitekre alapozza, és csak azok üdvözlik, akik erkölcsileg gyöngék.

Végső soron tartozunk annyival a szivárogtatóknak és a kínai állam áldozatainak, hogy bebiztosítjuk: elöljáróik agresszióját hatékonyan tartóztatjuk fel a világ nyilvánossága előtt.”