„Állítólag veszélyes eszkalációt jelenthet, ha az Egyesült Államok úgy dönt, hogy legfőbb ellenségének, Iránnak legmagasabb rangú és legismertebb katonai vezetőjét meggyilkolja. Ez így nyilván igaz, bár kérdéses, az eszkaláció mennyiben helytálló a Közel-Kelet valóságában. Hiszen háború folyik ott, Irak és Szíria merő eszkaláció, csak attól függ, a sajtó megunja-e a helyzet elemzését vagy sem.
Kászem Szolejmani meggyilkolása azonban mégis változtathat a háború irányán, ugyanis a tábornok személyesen nem gyilkolt, ő nem egy terrorvezér, nem könnyű a mostani célzott támadásra azt mondani, hogy ezzel az elnök amerikai életeket tudott megmenteni, hiszen Szolejmani épp úton volt szörnyű tettének elkövetése felé. Ez a döntés stratégiai és politikai volt Donald Trumptól, egyben talán hazafelé is üzent.
Mert az nem tűnik valószínűnek, hogy Irán megváltozna, ahogy Amerika se fog. A két hatalom megteheti azt, hogy nem fogadja el egymást olyannak, amilyen, hiszen épp elég erős és ambiciózus, hogy bejátssza az előtte álló területet.
Mindkettőnek stratégiai érdekei fűződnek a Közel-Kelet felügyeletéhez, és egyik se rejti véka alá, hogy az uralomban nem kíván a másikkal osztozkodni. Ebből pedig óhatatlanul összeütközés alakul ki, immáron negyven éve, amióta az iszlám forradalom győzött Iránban. Ez itt a fontos ügy, minden más csak propaganda, mint ahogyan az volt az Iszlám Állam nevű szörnyalakulat is, a soha fel nem derített hátterű, de mindenki által rettegett terrorszervezet felemelkedése és bukása.”