Politikai divatok (bocs, Jókai)

„Az igazán divatérzékenyek mindig tudják, honnan fúj a szél. (Ők azok, akik a Brian élete című filmben együtt zúgják: »Mi mind különbözőek vagyunk!«) Most éppen a klímavédelemről, jegesmedvékről és brazil esőerdőkről kell írni, beszélni, posztolni; ez vált hirtelen élete értelmévé azoknak is, akik korábban összekeverték az Amazonast az Amazonnal, az esőerdőt az Esőemberrel. Ez a típus, amelyiknek nincs önálló véleménye, de tudja (tudni véli) a mindenkori »helyes« választ. A kilencvenes-kétezeres években onnan lehetett tudni, hogy valaki nem szokott olvasni, de meg kíván felelni a korszellemnek, hogy kedvenc írója »Nádasesterházy« volt. (Esetleg Esterházynádas.)

A polgárpukkasztókban ilyenkor persze felhorgad a dac. Azért is rövid fürdőgatyát veszünk, hosszú blúzt, tízéves buta telefont. Annyira utáljuk már ezt a felturbózott klímahisztit, a hozzá kapcsolódó sok hülyeséget, hogy legszívesebben azt mondanánk, ha meglátjuk Greta Thunberg idegesítően copfos fejét: de jó lenne repülőre pattanni, marhasültet enni és cukros üdítőket szürcsölni műanyag szívószálon.

És belefutunk abba, amit a divatmajmokban legjobban megvetünk, hogy szembefordulunk néha a józan ésszel is, csak hogy ne kerüljünk velük egy platformra. Jobban utáljuk már a szélsőségességüket, mint amennyire fontosnak tartjuk a teremtett világ védelmét.

Így gondolkodhatnak az ellenzéki szavazók is. Hiába a működő ország, a szárnyaló gazdaság, a hosszú ideje nem látott szuverenitás, annyira gyűlölik Orbánt meg a Fideszt, hogy inkább szavaznak saját érdekeik ellen, mint rá. Ezért sose üljünk fel múló eszméknek, ragaszkodjunk az értékrendünkhöz akkor is, ha ezért üldöznek bennünket, királyok és helytartók elé visznek, amiként Mesterünk megjövendölte.”