„Mert mégis milyen öltönyökben és gyönyörű stukkós üléstermekben, papírok fölött vitatkoznak arról, hogy akkor most megölhetjük-e a magzatot vagy sem… Miért van az, hogy ha az abortuszpártiságra gondolunk, rögtön a liberális oldalhoz társítjuk azt, az életvédelem pedig hogyan lett a jobboldal ügye? De ördögi körben léteznek politikusaink is: ha szigorú a szabályozás, akkor »ejj, azok a csúnya férfiak, akik korlátozzák a(z alanyi jogon egyre szélsőségesebb jogokkal felruházott) nőket!«, ha túl megengedő, akkor viszont az életpárti oldal emeli fel hangját. Megjegyezném, hogy aki oly’ könnyen mond ítéletet magzatok élete felett, először nézzen utána, olvassa csak el, hogyan is történik az abortusz ott a műtőben!
Miért nem lehet egyetemes alapvetés, hogy az életet védeni kell, hogy nincs jogunk azt mondani: »ne élj!«? Miért vitatkozunk arról, hogy mi számít az emberi élet kezdetének?
Nem tudom, nevessek-e vagy sírjak, mikor a közösségi oldalakon különböző állatvédő csoportokban az állatkínzókat acsarkodva-tajtékozva küldik vérpadra a kommentelők, de rezzenéstelen arccal görgetnek tovább, amikor gyomorforgató abortuszhírekkel találkoznak. Merre tart a világ? Akik egy másik ember élete felett szemrebbenés nélkül mondanak ítéletet, azoknak tetteit kezeinket tördelve magyarázzuk ki, de az állatkínzók bűnhődéséért bármeddig elmegyünk? Az állatkínzás rossz, hogyne volna az, de vegyük már észre, hogy kifordulunk magunkból, a normalitás abnormalitássá válik, mi meg csak forgatjuk a fejünket, hogy miért nem érti senki, ami itt van a szemünk előtt, a műtőasztalon, hús-vér valójában.”