Már jóval a hajléktalanságuk előtt kizuhantak a társadalomból

„Márpedig az ellátórendszerben dolgozók rengeteg kritikát kaptak a kötetben szereplőktől.

Bízom a kollégák megértésében, de ebből adódhatnak nehézségek. Tartalmilag semmit nem húztunk ki az ügyfelek mondandójából, így olyan részeket is meghagytunk, amelyekben szidják a kollégáinkat. Olyan személyes vélemények is olvashatók a könyvben, amelyeknek én egyetlen szavával sem értek egyet. Szerintem is gyakran méltatlan körülmények között működnek az állami és önkormányzati ellátórendszer intézményei, ebben egyet tudok érteni a megszólalókkal. De erről nem a kollégák tehetnek, akiknek a döntő többsége nagyon lelkiismeretes munkát végez. Sőt, sokan segítettek is közülük a könyv elkészítésében, mert fontosnak tartják a dolgot.

Biztos, hogy az interjúk reprezentálják a teljes hajléktalantársadalmat? A megszólalók közül sokan arra panaszkodnak, hogy tele vannak a szállók és az erdei tanyák drogosokkal, alkoholistákkal, mentális betegekkel. Ők mintha hiányoznának a kötetből.

Nem teljesen hiányoznak. Az a helyzet, hogy vannak olyan interjúalanyok, akiknél előzetesen azt reméltem, hogy beszélnek majd a saját függőségükről, de végül hallgattak róla. Elfogadtuk a döntésüket.

Kiknek szól az Utak az erdőben? Milyen olvasóközönségre számít?

Amikor az egészet kitaláltuk, arra gondoltunk, hogy az ügyfeleinket vigyük közelebb azokhoz, akik vagy semmit nem tudnak a hajléktalanságról, vagy csak a sztereotípiákat ismerik. Szeretnénk, ha minél több középiskolás, egyetemista elolvasná. Abban is reménykedem, hogy talán eljuthat a politikai döntéshozókhoz is. Persze őket csak akkor fogja érdekelni, ha a hajléktalanokkal kapcsolatos közgondolkodás megváltozik. Ehhez a változáshoz biztosan segítséget nyújthat ez a könyv.”