Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Valójában a hétköznapok szabadsága, a látszódás, a jelenlét, egyszóval a normálisan élt élet joga a tét.
„És akkor marad az, hogy az üdítős cég megcélzott egy társadalmi csoportot, hogy ők fogyasszák az italukat, a nekik szánt üzenet pedig nagyjából az, hogy szeressétek a kólát, mert ki merünk rakni egy ilyen plakátot nektek, rólatok. A profitérdek világos, mert hát ez egy üzleti vállalkozás, ugyanakkor mégiscsak azt kell állítsa a cég e célcsoportnak, hogy tudomásul vesszük a létezéseteket, kalkulálunk veletek. Hogy ettől meg kell hatódni vagy sem, az kinek kinek a maga döntése, de az egészen biztos, hogy ettől nem a melegek lesznek többen, hanem a kólaivó melegek.
Itt nagyjából vége is lenne a sztorinak, ha nem látszódna, hogy ez csak egy epizód, nem a kezdet, és nagyon nem a vég a hazai LMBT-ellenes nyomulásban. A kormánypártnak van már egy amolyan homofóbiareferense is, aki ezúttal azt az elképesztő áldozatot hozta, hogy amíg kint vannak a plakátok, nem iszik Coca-Colát. Nem akarom elhülyéskedni ezt azzal, hogy én eddig sem ittam semmilyen kólát, és ezután sem fogok, mégis meleg vagyok, mert a lényeg az, hogy Boldog István képviselő újabb értékes felszólamlását ki lehet bővíteni akár kvázi-hivatalos kormánypárti kólabojkottá is. De legalábbis bojkottfenyegetéssé. Békemenet a kóla ellen! Ahogy van már plakátellenes petíció is, amit egy többek által Kreml-közelinek tartott nemzetközi szervezet indított útjára, elvégre nem engedjük, hogy tisztázatlan hátterű nemzetközi hálózatok avatkozzanak a belügyeinkbe.
Lehet fejleszteni is az ötletet, például egy meghatározott szint alatt a pártokat tekintsük olyan kisebbségnek, amelyek nem rakathatnak ki plakátokat és nem is jeleníthetők meg plakátokon. Az ellenzék úgyis hazaáruló. Ja, hogy a politikai plakátok piacával ezt már megcsinálták, tényleg, bocs.
Sok múlhat azon, mit lép a Coca-Cola, ér-e annyit neki ez az üzlet, hogy kiálljon a plakátjai mellett. Álkérdésként az is felvethető, vajon a BKV és plakátértékesítő partnere meghajol-e a kormányoldali akarat előtt.
És lesz itt még alaptörvény-revízió is.
A dolog tétje látszólag az, szabad-e látszaniuk a melegeknek, százezer plakát közül egyen – vagyis kettőn –, szabad-e felvonulniuk 365 napból egyen, ésatöbbi. Valójában azonban a hétköznapok szabadsága, a látszódás, a jelenlét, egyszóval – és most nagyon durvát fogok írni – a normálisan élt élet joga a tét. Jobb kiállni érte, mint a kétségbe vonását elszenvedni.”