Győzelem

„Akinek tehát szemernyi kétsége is lett volna, a kormányzó magyar pártszövetség minden tekintetben az EP-választás győztesének számít. Természetesen nem lehet hátradőlni, az eredményt nem szabad felül-, de alulértékelni sem. A jobboldali bázisnak ezt a »nehézséget« kell megértenie, helyén kell kezelnie az eredményt, és látnia kell azt is, hogy az összeomlóban lévő ellenzéki oldalon (újabb) átalakulás indulhat be. Az MSZP történeti vereséget könyvelt el (még 1990-ben is sikerült 10,8%-ot szerezniük); a Jobbik eldöntötte, hogy »néppártosodik« – csak a »nép« nem kér belőle; az LMP pedig, hát igen… Az egyre szűkülő tortaszelet meglévő morzsáira azonban két új, (relatíve) dinamikusnak tűnő erő, a Demokratikus Koalíció és a Momentum pályázik, az ellenzék romjain felkúszva ők igyekeznek kitűzni a »győzelmi« zászlót. Tény, mindkét párt növelte mind szavazóbázisát, mind százalékos eredményét (a DK 250 ezer, a Momentum 165 ezer új szavazót »talált«), tehát több mint jól mozgósított. Hogy az ellenzékváltás hátterében pontosan mi állhat, hogy honnan jöttek (és hova tartanak) szavazóik, még a jövő választáspolitológiai elemzéseinek feladata. Megijedni nem kell az az »új MSZP« és az »új SZDSZ« láttán, hiszen az ország politikai stabilitását aligha fenyegetik, figyelni azonban érdemes rájuk. A DK – az egyébként vállalhatatlan – »Európai Egyesült Államok« üzenetével tartalmilag egyedüliként sikeresen ellenpontozta a kormánypártok »Isten, haza, család, munka« narratíváját, a Momentum pedig belbecs híján a külcsínyre, a brandre, a dizájnra épített – hozzáteszem, ügyesen.”