A kincs

„Volt egy diplomáciai iskola, a múlt század második felében sokat gyakorolták Budapesten. Ez pedig a földig hajolás művészete volt. Ha megjelent valaki más országból, akkor az egész magyar diplomáciai kar azt feltételezte, hogy ők nálunk jobbak. Okosabbak. Tehetségesebbek. Gazdagabbak.

Persze utáljuk őket, ha nyugatiak, de elámulunk a cifra öltönytől, a jó autótól. Ha keletiek, akkor meg az erőt és a közös munkásmozgalmi sorsot tiszteljük bennük. Mit tiszteljük? Bámuljuk és majdnem istenítjük.

Mert Moszkva erős és nagy, mi pedig – ugyebár – egy kis ország vagyunk, amolyan futottak még. Ez az iskola nem halt ki, ma is ott vannak képviselői a közéletben, akik azt mondják, az Európai Unió döntsön a fejlesztési pénzekről, mert ők tiszta kezűek és feddhetetlenek, ellentétben velünk; vagy akik hasra esnek, amikor megjelenik egy nagyhatalom diplomáciájának vezetője Budapesten.

Mike Pompeo egy nagyhatalom külügyminisztere, bizonyítéka annak, hogy Magyarország stratégiai szempontból fontos az Egyesült Államoknak, hiszen vannak közös ügyeink, számos amerikai cég működik nálunk, a NATO-ban egymás szövetségesei vagyunk, az Európai Unió zűrzavarában pedig Magyarország a józan ész képviselője évek óta.”