„Nem sokkal ezelőtt egy jóbarátom – a légierő veretánja, aki jelenleg a közszférában dolgozik – egy fiatal, jó kiállású, ígéretes akadémiai teljesítménnyel rendelkező hölgyet fogadott munkainterjúra egy tekintélyes egyetemről. Pár kérdés után a hölgy hatalmi struktúrákról és azoknak a társadalom minden szegletére gyakorolt hatásáról kezdett beszélni. Barátom, kissé megzavarodva, azt kérte, magyarázza el jobban, mire gondolt. A válasz pedáns zsargonba csomagolva érkezett arról, hogy ő, mint fehér férfi, fenntart egy rendszert, ami kizsákmányolja és elnyomja a jogfosztott embereket, beleértve a magát jelentkezőt is, aki ázsiai-amerikai. Barátom türelmesen figyelmeztette a jelentkezőt, hogy nem biztos, hogy az a legjobb módja egy munkára való jelentkezésnek, hogy azt sugalljuk, a kérdező maga rasszista.
Amivel barátom szembetalálkozott, az a mai Nyugat egyik legbefolyásosabb filozófiai iskolája: a posztmodern és a dekonstrukció. Sok konzervatív és keresztény tudja, hogy tartania kéne ezektől az ideológiáktól és legfőbb képviselőiktől, három huszadik századi franciától, Michel Foucault-tól, Jacques Derridától és Jean-Francois Lyotardtól. ennek a távolságtartásnak jó oka van, tekintve azt, hogy a posztmodernből és benne a dekonstrukcióból – legalábbis némileg leegyszerűsítve – árad a tekintélyekkel és hagyományos hitekkel szembeni szkepticizmus és cinizmus. Ugyanakkor ha valóban megértjük őket (ami már önmagában problematikus, tekintve hogy a két kifejezés mit képvisel), akkor hasznos eszközre találunk, amivel lebonthatjuk a modernitás hamis meggyőződéseit – még akkor is, ha a posztmodernek nem nyújtanak koherens alternatívát. (…)
Foucault társadalmi konstrukcióról szóló elméletének kétségtelenül vannak érdemei – talán tényleg lehetetlen az igazságot teljesen elválasztani a hatalomtól, mivel minden információ valamilyen szintű hatalommal rendelkező közvetítőn keresztül jut el hozzánk. Ugyancsak számos példát tudunk hozni a történelemből és a jelenből a „fegyelmező társadalomra”. Ma a politikai korrektség és az identitáspolitika terel minket karámba és kényszerít ránk egy örökké szűkülő intellektuális konformitást, amit ha nem fogadunk el, akkor rasszisták, homofóbok, bigottok, szexisták és hasonlóak leszünk.