„Kramp-Karrenbauer megválasztásával Merkel időt nyert, amit annak is köszönhet, hogy taktikusan lemondott a párt vezetéséről, mielőtt mindent elbukna. Utódja is arról beszélt a hétvégén, az a célja, hogy Merkel kitölthesse 2021-ig tartó kancellári mandátumát. Lényegében erre szavazott a kongresszus is, hiszen a második fordulóban nem fogtak össze Merz és az addigra kiesett egészségügyi miniszter, Jens Spahn támogatói. A jövő májusi EP-választáson és a brémai tartományi választáson kiderül, mire képes a pártelnök–kancellár kettős. Merz fontos ígérete volt, hogy vele meg lehet állítani az Alternatíva Németországnak pártot, de korántsem a bevándorlásellenes erő a CDU egyetlen ellenfele. A szocialisták népszerűsége történelmi mélyponton van, a Zöldek azonban kispártból felnőttek a nagykoalíciós pártok szintjére.
A CDU elnökválasztását szokatlan nemzetközi érdeklődés övezte, éppen Merkel személye miatt, aki világpolitikai tényező. Miközben azonban sokan úgy tekintenek rá, mint a nyugodt erőre, a biztos pontra, odahaza már megkopott a népszerűsége. Egyik kudarc jött a másik után a tartományi választásokon, és a pártbéli kritikusok is erőre kaptak. Merz is ebben látta az utolsó pillanatban való visszatérés lehetőségét, s Merkel kritikusaként maga mellé is tudta állítani mindazokat, akiket az elmúlt években – mint őt is – a kancellár félreállított, vagy legalábbis háttérbe szorított.
A következő hónapokban tehát sok minden eldől. Ha az új elnök nem rázza fel a pártot, elúszik a CDU vezető szerepe. A koalíció sorsa pedig ráadásul nemcsak rajta múlik, hanem az egyre mélyebbre süllyedő szociáldemokratákon is.”