Merkel és a normalitás

„Bár még egy ideig kancellár marad, Angela Merkel politikai pályafutása véget ért. Dicstelenül ért véget. És Angela Merkel pontosan ezt a dicstelen véget érdemelte. Pedig sokáig úgy tűnt, ő a legnagyobb át- és túlélő. Nagyjából attól fogva, hogy legfőbb mentorát és támogatóját, Helmut Kohl kancellárt hátba szúrta és elárulta, minden sikerült neki. És a sikerektől felbuzdulva tökéletesen elhitte önmagát.

Olyannyira elhitte önmagát, hogy nagyjából 2015 környékén azt is elhitte, ő maga Európa. S az egykori evangélikus lelkész lánya, aki apja kezét fogva szembe ment a forgalommal, és Hamburgból »átszökött« az NDK-ba, magáévá tette a mainstream liberális politikai credót, amely egyetlen célt ismert és ismer: megváltoztatni Európát, azt az Európát, amelyet az »őslakosok« Európának ismernek, és fogadnak el.

Angela Merkel talán joggal bízott abban, hogy a német társadalom olyannyira agymosott lett a második világháborút követően, olyannyira fogja lett a lelkiismeret-furdalásnak és a negyedik generáció óta mesterségesen adagolt bűntudatnak, hogy gyakorlatilag minden ellenállás nélkül le lehet majd tolni a torkán a Wilkommenskulturt is.”